Az MTA Könyvtár és Információs Központ folyóirat-megjelentetési platformja. A szolgáltatásról bővebben információ
ide kattintva olvasható. A rendszerben megjelenő folyóiratokat az alábbi lista betűrendben mutatja be.

Folyóiratok

  • Állattani Közlemények

    Az 1902-ben alapított Állattani Közlemények célja a zoológia szakterülete hazai és a nemzetközi eredményeinek bemutatása, a tudományterület magyar nyelven történő művelésének fenntartása és fejlesztése. Elsősorban – de nem kizárólag – olyan eredmények ismertetését adja, amelyek előadás formájában elhangzottak a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztály előadóülésein. A folyóirat korábbi köteteire visszatekintve az összes neves magyar zoológus írása megtalálható benne, köztük jelentős tudománytörténeti és értékelő, összefoglaló munkák.

  • Anthropologiai Közlemények

    Az Anthropologiai Közlemények (AK) az MBT Embertani Szakosztályának folyóirata, az MTA anyagi támogatásával jelenik meg. Az AK a biológiai antropológia tudományterület egyetlen hazai folyóirata. Az AK-ben a biológiai antropológia témakörében készült, hazai és külföldi szakemberek, ill. kutatócsoportok vizsgálatain alapuló kutatások eredményei kerülnek bemutatásra. Az AK-ben a biológiai antropológia minden tudományterületének legfontosabb eredményei arányosan kapnak helyet.

  • Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae

    Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae was founded in 1955 by the Hungarian Academy of Sciences (back volumes are available here: http://real-j.mtak.hu/view/journal/Acta_Zoologica.html). This journal publishes original works in the fields of animal taxonomy and systematics, zoogeography, animal ecology and behaviour, population biology, biodiversity studies and nature conservation problems of international interest. Studies of extinct as well as living animals are included. Besides research articles, reviews and opinion papers are very welcome. Publishing short communication, faunistic records, checklist, catalogue or new species for a given area is not the focus of our publishing policy. This journal is fairly rapid (the average time from submission to publishing was about 10 months in the last decade). Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae is published quarterly in four issues in February, May, August, and November. The journal is indexed in BIOSIS, Biological Abstracts, Abstracts of Entomology, Forest Science Database, Current Contents, Science Citation Index Expanded, Zoological Records, Scopus, DOAJ.

  • Agrár- és Környezetjog

    Az Agrár- és Környezetjog című folyóirat a CEDR-Magyar Agrárjogi Egyesület évente két alkalommal frissülő elektronikus folyóirata. A periodika teret biztosít a kutatási eredmények közzétételéhez, azok megismerését teszi lehetővé. A kutatók közötti információcsere előmozdítását, a jogtudomány agrárjogi tárgykörben elért eredményeinek széles körben való megismertetését szolgálja a folyóirat. Bemutatja a Közös Agrárpolitikával és annak magyarországi alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket, amelyek az agrár- és vidékfejlesztés jogkutatási területén merülnek fel. A periodika nyitott az agrár- és vidékfejlesztési kormányzati szervek és nemzetközi szervezetek számára megfogalmazott vélemények, javaslatok közzétételére.

  • Belügyi Szemle

    A Belügyi Szemle a Belügyminisztérium szakmai, tudományos folyóirata. A folyóirat havonta jelenik meg nyomtatásban, magyar nyelven. Angol nyelvű kéziratok megjelentetésére a Belügyi Szemle online különszámában van lehetőség, amely évente négy alkalommal kerül megjelentetésre online formában. A szerkesztőség a folyóiratban elsősorban a rendészettudomány, az állam- és jogtudomány, a társadalomtudományok, a természettudományok és ezen határtudományok területeit érintő publikációkat jelentet meg. A folyóirat az MTA IX Gazdasági- és Jogtudományok Osztály, Állam- és Jogtudományi Bizottsága, valamint a II. Filozófiai és Történettudományok Osztályának Pszichológiai Tudományos Bizottságának döntése értelmében „A” kategóriás folyóiratnak minősül. 

  • Beszédtudomány - Speech Science

    A Beszédtudomány - Speech Science nevű folyóirat a Beszédkutatás című folyóirat utódja.


    A Beszédkutatás 2019-ben megjelent utolsó, 27. száma és a megelőző online kiadványok itt elérhetők: https://ojs3.mtak.hu/index.php/beszkut/

  • Beszédkutatás

    A Beszédkutatás folyóirat 2020-tól Beszédtudomány - Speech Science néven jelenik meg, online formátumban.


    Az új folyóirat itt elérhető: https://ojs3.mtak.hu/index.php/besztud/

  • Botanikai Közlemények

    Az 1902-ben indult Botanikai Közlemények a Magyar Biológiai Társaság Botanikai Szakosztályának folyóirata. Eredeti közleményeket és szemléket közöl magyar vagy angol nyelven a növénytudomány minden szakterületéről (flórakutatás, rendszertan, cönológia, növényföldrajz, ökológia, paleobotanika, természetvédelem, anatómia, szervezettan, növényélettan, ökofiziológia, genetika, kertészeti növénytan, botanikatörténet). Minden kéziratot két lektor véleményez. Évente egy kötet két füzete jelenik meg.

  • Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle

    A Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle a Magyar Dermatológiai Társulat hivatalos peer review, tudományos, szakmai folyóirata, mindenki számára teljes szöveggel elérhető, nyílt hozzáférésű lap.


    A Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle 1923-ban Egyed Dávid és Lehner Imre szerkesztésében indult útjára. 1928-tól a Magyar Dermatológiai Társulat hivatalos lapja. A magyar bőrgyógyász társadalom egyetlen peer reviewed szakmai tudományos médiuma. A folyóirat nyelve magyar, minden cikkében angol nyelvű összefoglalóval és angol nyelvű kulcsszavakkal. A folyóirat 2 havonta jelenik meg.


    A folyóiratban elsősorban a bőrgyógyászat, nemi betegségek és kozmetológia/esztétika különböző területén végzett kutatások eredményeiből született máshol még nem közölt eredeti közlemények jelennek meg. Helyet biztosít interdiszciplináris kutatási eredményekből született eredeti közlemények számára, és egyik legfontosabb célja a bőrgyógyászok szakmai folyamatos képzésének és továbbképzésének szolgálata. E célkitűzéssel a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle Szerkesztő Bizottsága által felkért szaktekintélyek által összeállított összefoglaló közleményeknek rendszeresen helyet biztosít.


    A folyóirat a közlésekért nem kér "közlési díjat", Article Processing Charge-ot.

  • Central European Academy Law Review

    A Central European Academy Law Review egy hallgatói folyóirat, amelynek elsődleges célja, hogy tudományos publikációs fórumot hozzon létre a jogtudósok és jogalkalmazók számára. A Szemle mindenféle jogi tudományi írást befogad, függetlenül attól, hogy magánjogi, közjogi, EU-jogi vagy nemzetközi jogi jellegű, feltéve, hogy a közép- és kelet-európai régióval kapcsolatos jogi kérdésekre összpontosít.

  • Central European Journal of Comparative Law

    The Central European Journal of Comparative Law (CEJCL) aims at establishing itself as a comparative legal research forum that analyses both private and public law of primarily, but not exclusively, European countries. Manuscripts from the field of comparative politics are also accepted. Both the CEJCL research topics and adopted approach are relevant to the Central European and East Central European region, and hence, it also intends to build its reputation as a major publication within this region. CEJCL prefers thematic issues to advance more straightforward comparability. Ensuring the ‘best practises’ and making different legal solutions available and interpretable to the relevant group of countries is of utmost importance to CEJCL.

  • Civil Szemle

    A Civil Szemle 2004 óta megjelenő szakmai folyóirat, amely tudományos igényű elemzéseket, tanulmányokat közöl a civil társadalomról, társadalmi együttműködésekről, a nonprofit szektorról. A lap magyar és angol nyelvű tanulmányokat közöl, és különböző nemzetközi rangsorok is számontartják.  A közlésre szánt kéziratok kettős anonim lektori folyamatot (peer review) követően kerülnek publikálásra. A Civil Szemle évente négyszer jelenik meg, esetenként különszámmal jelentkezik. Az egyes számok megjelenésüket követően szabadon hozzáférhetőek.

  • Danubian Animal Genetic Resources

    A folyóiratot a DAGENE Egyesület (Dunamenti Állatfajták Génmegőrző Nemzetközi Egyesülete) alapította 2016-ban. Az újság profilja, az Egyesület célját tükrözve a veszélyeztetett háziállat fajták megőrzésének, valamint határterületeinek tudományos igényű kutatása, értékelése, bemutatása és dokumentálása. Az újság alapvetően az Egyesület tagjaitól a Duna-völgyében megvalósuló fajtafenntartással kapcsolatos kéziratokat várja, ugyanakkor szívesen fogadja más elkötelezett szerzők és PhD-hallgatók kéziratait is a világ más régióiból, angol nyelven.

  • Egészségfejlesztés

    Az Egészségfejlesztés küldetése az, hogy előmozdítsa az egészségügy, valamint más szektorok különböző szakterületei közötti szakmai kommunikációt, és hozzájáruljon a hazai és nemzetközi egészségfejlesztés és a népegészségügy színvonalának emeléséhez, ezáltal a lakosság egészségének javításához. A folyóirat az egészségfejlesztés és népegészségügy elméletére, továbbá nemzetközi és hazai gyakorlatára vonatkozó írásokat közöl mindazok számára, akik az egészségfejlesztésben közvetlenül vagy közvetve szerepet vállalnak, ideértve nemcsak az egészségügyi, hanem más szektorok, mint az oktatás vagy a szociális terület szakembereit is.


     

  • Fogorvosi Szemle

    A Fogorvosi Szemle (Stomatologia Hungarica) a Magyar Fogorvosok Egyesületének tudományos folyóirata. Elsősorban a fogászat és az orális biológia különböző területén végzett kutatások eredményeiből született eredeti közlemények fóruma. Publikálási lehetőséget biztosít a fogászattal kapcsolatos interdiszciplináris kutatási eredményeknek és összefoglaló közleményeknek.

  • Fontes Iuris

    A Fontes Iuris – mint az Igazságügyi Minisztérium 2015-ben útjára indult, negyedévenként megjelenő lapja – célja a tudomány és a gyakorlat közelítése a Minisztérium munkájában felmerülő tematikákon keresztül. A Fontes Iuris tudományos lapként működik:  a szerkesztőbizottság két anonim bíráló javaslata alapján dönt egy adott tanulmány megjelentetéséről, ezáltal is biztosítva a szakmai igényességet.


    A folyóirat nemcsak a jogtudomány, hanem valamennyi jogászi hivatásrend képviselőinek a tudományos igénnyel kidolgozott közleményeit is publikálja.

  • Fordítástudomány

    A Fordítástudomány magyar nyelvű, lektorált tudományos folyóirat, amelyet az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke indított 1999-ben. A folyóirat évente kétszer jelenik meg, alcíme: Tanulmányok az írásbeli és szóbeli nyelvi közvetítés elmélete, gyakorlata és oktatása témaköréből.

  • Földrajzi Közlemények

    A Földrajzi Közlemények a Magyar Földrajzi Társaság negyedévente megjelenő tudományos folyóirata, a földrajztudomány vezető magyar nyelvű folyóirata, a földrajzi gondolatok és kutatási eredmények közreadásának egyik legonfontosabb anyanyelvi fóruma. A folyóirat elsősorban a természetföldrajz és a társadalomföldrajz témakörébe tartozó írásokat közöl, de helyet ad a Magyar Földrajzi Társaság működését és tevékenységét érintő beszámolóknak is. A Földrajzi Közlemények természetesen nyitott és nagy érdeklődést mutat a rokon tudományok képviselőinek publikációi iránt is. A tanulmányok nyomtatásban fekete-fehér formátumban, online pedig színesben jelennek meg évente négy alkalommal.

  • Földtani Közlöny

    A Földtani Közlöny — a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) hivatalos tudományos szakfolyóirata  — 1871 óta jelenik meg, jelenleg évente négy füzetben, magyar és angol nyelven. Célja a Kárpát-Pannon térség földtani felépítésével foglalkozó, eredeti, új tudományos eredmények megjelentetése.  A tanulmányokat független szakértők bírálják el. A folyóirat ezenkívül  a Társulattal és szakmai életünkkel kapcsolatos információkat is közöl. A folyóirat 2017-től nyílt hozzáférésű (OA). A kiadványt az MTMT, a CrossRef, Scopus indexeli, az MTA REAL és az OSZK EPA archiválja.

  • Hadtudomány

    A Hadtudomány, a Magyar Hadtudományi Társaság által 1990-ben alapított, 2013-tól a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottságával közösen megjelentetett ’A’ kategóriás folyóirata, amely negyedévente nyomtatott formában, illetve folyamatosan frissülő online lapszámként is megjelenik.

  • Hidrológiai Közlöny

    A Hidrológiai Közlöny a Magyar Hidrológiai Társaság 1921-től folyamatosan megjelenő magyar nyelvű, ám angol címet, összefoglalót, táblázat- és ábrafeliratot is tartalmazó folyóirata. A kiadvány egyike Európa legrégibb víz tudományokkal foglakozó szakmai lapjainak. A folyóirat a vízzel, a vízgazdálkodással kapcsolatos releváns mérnöki, természettudományi és szakjogi területekről közöl cikkeket. Évente 4 számot, esetenként tematikus különszámot jelentet meg. A folyóirat lektorált.
    A folyóirat cikkei szabadon hozzáférhetőek (open access). 2023 óta a lap CrossRef DOI azonosítóval rendelkezik. A cikkeket a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) indexeli, és a REAL repozitórium archiválja. A teljes kötetek a REAL-J repozitóriumban kerülnek archiválásra.

  • Hungarian Geographical Bulletin

    The journal is aimed to publish the most important theoretical and empirical results and achievements born in physical and human geography in Hungary and geographical institutes of Central Europe. The journal offers a wide range of topics featuring the factors of the geographical environment with a special reference to the natural resources and socio-economic relations and the emerging environmental hazards and socio-economic problems of the 21st century in Central European context.

  • IME Innováció Menedzsment Egészségügy

    Az IME  tudományos folyóirat küldetése, hogy az egészségügy vezető szakemberei számára olyan értékes és naprakész szakmai fejlesztésekről és tapasztalatokról közvetítsen, melyek által gazdagodnak és hatékonyabbá válnak gyakorlati ismereteik. Munkánk során szem előtt tartjuk az alapító, Tamás Éva szellemi örökségét, a fiatalok és az innovatív egészségügyi megoldások számára megjelenési felületet biztosítunk.

  • Kaleidoscope : művelődés-, tudomány- és orvostörténeti folyóirat

    A Kaleidoscope évente két füzetben megjelenő folyóirat. Kutatásaink középpontjában az ember áll:  az egészség-betegség, a gyógyítás szemlélete, az orvosi antropológia, a betegségek, járványok, a caritas, könyörületesség, az egészséges életre törekvés és mindaz, ami az orvostörténet tárgya, s azok tágabb értelmezése a tudományok és a művelődéstörténet területein, az ókortól napjainkig. A magyar mellett angol és német nyelvű tanulmányok is benyújthatók.

  • Law, Identity and Values

    A Law, Identity and Values című folyóirat - ahogy a címe is mutatja - olyan tudományos cikkeket kíván közzétenni, amelyek a közép-európai régió sajátos értékeihez kapcsolódnak, és amelyek tükrözik Közép-Európa egyedi identitását. A folyóirat olyan jogi cikkek publikálására vállalkozik, amelyek a közép-európai országok sajátos jogi hagyományát mutatják be. A Law, Identity and Values nemcsak tudományos folyóirat, hanem egyben küldetés is, hogy tiszteletben tartsa a közép-európai országok hagyományait, amelyek bizonyos kérdésekben egyedi jogi megoldásokkal rendelkeznek.

  • Lelkipásztor

    Evangélikus teológiai szakfolyóirat


    Az 1925-ben alapított Lelkipásztor- Evangélikus teológiai szakfolyóirat Magyarország egyik legrégebbi teológiai periodikája. A havonta megjelenő lap szerkesztésének szakmai hátterét az Evangélikus Hittudományi Egyetem tudományos apparátusa, valamint a szerkesztőbizottság és a szaklektorok biztosítják. A Lelkipásztor elsősorban szaktudományos teológiai folyóirat, amely teológusok, valláspedagógusok, hittantanárok és lelkészek szakmai és módszertani továbbképzését hivatott biztosítani, de jelentős szerepet tölt be a tudományos ismeretterjesztés és a hazai teológiai közéletiség területén is.

  • Literatura

    Az 1974-ben alapított Literatura az Irodalomtudományi Intézet elméleti folyóirata, évente négy alkalommal jelenik meg. Az önálló tanulmányok mellett rendszeresen közöl tematikus blokkokat, amelyek egy-egy kurrens irodalomtudományi téma több oldalú megvilágítását szolgálják, illetve alkalmanként egy-egy műhely munkáját mutatják be – ezáltal a kiemelkedő pályakezdő kollégákat is lehetőséghez juttatva. Az utóbbi években kiemelt fontosságra tettek szert a világirodalom változó értékrendjével, a kulturális transzferekkel, valamint a digitális bölcsészettel kapcsolatos írások. A rendszeres szakrecenziók friss irodalomtudományos munkákat szemléznek, előnyben részesítve az elméleti igényű, új horizontot nyitó köteteket. A folyóirat az MTA I. Osztály Irodalom- és Kultúratudományi Bizottságának döntése értelmében „A” osztályú publikációs felületnek minősül.

  • Magyar Belorvosi Archívum

    A Magyar Belorvosi Archívumot a Magyar Belgyógyász Társaság folyóirata, amelyet 75 évvel ezelőtt alapítottak. Évente hat alkalommal jelenik meg. A közleményeket a szerkesztőség lektorálást követően jelenteti meg. A lapban a belgyógyászat egész területéről jelennek meg eredeti közlemények, összefoglaló cikkek, valamint esettanulmányok. A rendes számok mellett a Magyar Belgyógyász Társaság rendezvényeihez kapcsolódó szupplementumok is megjelennek. A nyomtatott kiadványon túl, a Belgyógyász Társaság tagjai interneten is olvashatják a lapot. A folyóirat a közlésekért nem kér "közlési díjat", Article Processing Charge-ot.

  • Magyar Filozófiai Szemle

    A Magyar Filozófiai Szemle a magyar filozófiai élet legrégebben, több, mint 130 éve, megjelenő szakmai fóruma. A folyóirat 2010-től minden fontos területen megújult. Évente négy számot jelentet meg, amelyből egy idegennyelvű különszám. A lapszámok mindegyike tartalmaz egy előre meghirdetett témájú tanulmányblokkot, de tematikai megkötöttség nélkül is közöl tanulmányokat a Varia rovatban. Ezenkívül lehetőség van vitacikkek megjelentetésére a Fórum rovatban, valamint a filozófiatörténet rövidebb klasszikus szövegeinek kommentált fordítására, a Dokumentum rovatban továbbá magyar vonatkozású filozófiai művekről szóló recenziók közlésére. A folyóirat referált.

  • Magyar Könyvszemle

     A Magyar Könyvszemle könyv- és sajtótörténeti folyóirat, 1876 óta jelenik meg, évente négy füzetben. A Magyar Tudományos Akadémia alapította, lapgazdái az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete és az Országos Széchényi Könyvtár. A folyóirat a könyvszakma, a medievisztika, a reneszánszkutatás (ezeken belül főként a kodikológia), a kora újkori, az új- és modernkori sajtótörténet, valamint az ezekkel összefüggő irodalom- és művelődéstörténeti stúdiumok hazai fóruma. A magyar mellett angol, német és francia nyelvű tanulmányok is benyújthatók.

  • Magyar Orvosi Nyelv

    A folyóirat az orvosi nyelvvel és a magyar nyelvvel foglalkozó nyomtatott nyilvánosság, amelyben mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. A magyar orvosi helyesírás egységesítésének, az új magyar orvosi nevezetek megteremtésének és az orvosi nyelvi emlékek megőrzésének színtere. Küldetése a magyar nyelvű orvosi nyelvünk újrateremtése. Semmiféle üzleti tevékenységet nem folytat, a nyomtatott számokat ingyen küldjük annak, aki kéri. 2018-tól alapvetően e-folyóiratként jelenik meg, lehetővé téve, hogy a világban szétszórt magyarok egyaránt hozzáférjenek.

  • Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

    A Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet folyóiratot 1958-ban alapította az Országos Traumatológiai Intézet. A Lap 1992-től jelenik meg a jelenlegi címmel, a négy rokonszakma folyóirata lett. A MATROKPLASZT Folyóirat Alapítvány 2010-től kiadója lapunknak. Folyóiratunk DOI számmal rendelkezik, cikkeinket folyamatosan rögzítjük a Magyar Tudományos Művek Tárában és a Magyar Tudományos Akadémia REAL Adatbázisaiban.

  • Multidiszciplináris Egészség és Jóllét

    A Multidiszciplináris Egészség és Jóllét folyóirat kiadásának célja, hogy a különböző tudományágak kutatóinak az egészséggel és jólléttel kapcsolatos kutatásait bemutatva elősegítse az egészségről és jóllétről alkotott pontosabb és teljesebb kép kialakítását és terjesztését, és ezáltal hozzájáruljon a lakosság egészségének és jóllétének javításához.

  • Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok - Gazdálkodás- és Szervezéstudományi folyóirat

    Folyóiratunkba a gazdaság- és társadalomtudomány területével foglalkozó tanulmányokat várjuk, melyek épülhetnek empirikus kutatásra, szakirodalom szisztematikus feldolgozására, módszertani fejlesztések bemutatására vagy valamilyen újszerű, kritikai megközelítésre. Online folyóiratunkban megjelenő minden publikáció magyar és angol nyelvű absztrakttal, kulcsszavakkal, illetve JEL kóddal rendelkezik. A köteteinkben megjelenő cikkeket/tanulmányokat dupla vak lektorálásnak vetjük alá. Kiadványunk Open Access. A témák kiírása folyamatosan történik. Évente 2 kiadvány megjelenését tervezzük.


     

  • Névtani Értesítő

    A Névtani Értesítő a magyar névkutatás 1979-ben alapított, lektorált folyóirata. Kiadója az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete és a Magyar Nyelvtudományi Társaság. A folyóirat célja elősegíteni, ösztönözni, illetve közzétenni a névtudomány különböző területeinek tudományos kutatását, illetve eredményeit, függetlenül az alkalmazott megközelítésmódtól, módszertől, elméleti kerettől. Igyekszik előmozdítani a tulajdonnevekkel kiemelten vagy érintőlegesen foglalkozó tudományok (pl. nyelv- és irodalomtudomány, történettudomány, kisebbségkutatás, térképészet, jogtudomány) közötti párbeszédet, inter- és multidiszciplináris együttműködést. A folyóiratban megjelenő cikkek szerzői ezért széles szakmai körből, a nyelvészet és a társtudományok magyarországi és határokon túli kutatói közül kerülnek ki. A folyóirat Tanulmányok rovata új kutatási eredmények közlésének ad helyet; Műhely rovatában aktuális hazai és nemzetközi munkálatokról, szakmai eseményekről számol be; Könyvszemle és Folyóiratszemle rovatai a magyar és a külföldi szakirodalom legújabb kiadványait szemlézik. A Névtani Értesítő több nemzetközi névtudományi szakfolyóirattal tart fenn kapcsolatot, számait többük rendszeresen szemlézi. A folyóirat nyelve magyar; kötetei angol tartalomjegyzékkel és tartalmi összefoglalókkal jelennek meg.


     


     

  • Pázmány Law Review

    A Pázmány Law Review (PLR) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának többnyelvű folyóirata. A kötetek 2013 óta jelennek meg Prof. El Beheiri Nadja főszerkesztő, valamint Prof. Harsági Viktória és Prof. Frivaldszky János szerkesztőbizottsági felügyelete mellett, nemzetközi szerkesztőbizottság támogatásával. A PLR a kettős „vak” szakmai elbírálás/lektorálás folyamatát követi. Minden kötet egy adott témára fókuszál (Tematikus Fókusz), ezt követik a jogi tanulmányok valamennyi jogterületéről szóló írásai (Cikkek), valamint könyvismertetők, konferenciabeszámolók stb. (Aktuális kérdések).  A PLR angol, német, francia, olasz és spanyol nyelvű cikkeket fogad be; a fő fókuszterületek a természetjog, a jogfilozófia, a jogtörténet, a közjog, a magánjog, a nemzetközi jog és a környezetjog, de a jogtudomány minden területét szívesen látja.

  • Szociológiai Szemle

    A Szociológia Szemle a Magyar Szociológiai Társaság lektorált, nyílt hozzáférésű folyóirata, amely elsősorban eredeti társadalomtudományos elemzéseket, továbbá  a hazai szociológiai tudomány életével kapcsolatos publikációkat közöl. A folyóirat Magyarországgal és a közép- és kelet-európai társadalmakkal kapcsolatos eredeti kutatásokat, valamint a régiót érintő társadalmi folyamatok tágabb perspektívájú elemzéseit várja. Emellett szintén szívesen fogad általánosabb jellegű innovatív elméleti és módszertani munkákat. 


    Évente négy szám jelenik meg, számonként vegyesen magyar és angol nyelvű írásokkal. A folyóiratban évente jellemzően egy tematikus lapszám jelenik meg, melyeknél a szerkesztőség munkáját vendégszerkesztők segítik. A folyóirat nyomtatott és online formában is megjelenik.


    2008-ban a Szociológiai Szemle megkapta az MTA és az Akadémiai Kiadó minőségi díját. A folyóiratot az alábbi adatbázisokban indexelik: Scopus, Google Scholar, MTMT, Dimensions, Lens, Scilit, CORE, és BASE. A folyóiratot a REAL, az MTA Könyvtár és Információs Központ repozitóriuma archiválja. A folyóirat kiadását a Magyar Tudományos Akadémia támogatja.

  • Tánc és Nevelés

    Tánc és Nevelés a Magyar Táncművészeti Egyetem tudományos folyóirata, mely tanulmányokat közöl a tánc- és a társadalomtudományok interdiszciplináris területeiről - különös tekintettel a tánc neveléstudományi és pszichológiai szempontú megközelítéseire. A Tánc és Nevelés angol és magyar nyelven is fogad tanulmányokat, melyek épülhetnek empirikus kutatásra, szakirodalom szisztematikus feldolgozására, vagy módszertani fejlesztések bemutatására. A cikkek dupla-vak lektoráláson mennek keresztül. A diamond open access folyóirat évente kétszer jelenik meg online és nyomtatott formátumban angol és magyar nyelven egyaránt. 

  • Természetvédelmi Közlemények

    A Természetvédelmi Közlemények a Magyar Biológiai Társaság Természetvédelmi és Ökológiai Szakosztályának folyóirata. A lap magyar nyelvű, angol kivonatos cikkeket közöl, elsősorban a Kárpát-medence természetvédelmével kapcsolatos témákban. Szeretnénk, ha a Természetvédelmi Közlemények alapvető forrásmunkája lenne minden természetvédelemmel foglalkozó tervezésnek és munkának, ha minden természetvédelemben érdekelt és érdeklődő sajátjának tekintené a lapot, ideértve többek között a területkezelőket, döntéshozókat, kutatókat, pedagógusokat és diákokat. A folyóirat 2009 óta kizárólag online jelenik meg, cikkei szabadon hozzáférhetőek (open access). 2016 óta a lap CrossRef DOI azonosítóval rendelkezik. A cikkeket a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) indexeli, és a REAL repozitórium archiválja. A teljes kötetek a REAL-J repozitóriumban kerülnek archiválásra.

  • Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem online szakmai, tudományos folyóirata

    A Védelem Tudomány a katasztrófavédelem hivatalos online tudományos folyóirata, amelynek célja a tűzoltósági, polgári védelmi, iparbiztonsági és a kapcsolodó szakterületeket érintő publikációk bemutatása, megismertetése. A folyóirat működésének elsődleges célja, hogy a katasztrófavédelmi és kapcsolódó tudományterületeken kutató szerzők munkáját támogassa és számukra a publikálás lehetőségét minél magasabb szinten biztosítsa. Ezen tevékenység során elsőbbséget élveznek azon szerzők, akik doktorandusz hallgatók, vagy akiknél a képzési vagy felvételi követelmény a megfelelő számú publikáció megléte a tanulmányok teljesítéséhez, fokozat megszerzéséhez. A Védelem Tudomány szerkesztőségének célja továbbá a megjelenő tartalom minőségének minél magasabb szintre emelése, csakúgy, mint a lap fokozatos, folyamatos fejlesztése tudományos szinten.