„A’ Magyar Nyelvnek polgári nyelvvé emelése felől”

Kazinczy pályaművének kiadás-, kutatás- és recepciótörténete

  • Alinka Ajkay

Absztrakt

„A’ Magyar Nyelvnek polgári nyelvvé emelése felől”

Kazinczy pályaművének kiadás-, kutatás- és recepciótörténete

 

 

Száz éve, 1916-ban jelent meg Kazinczy Ferenc Tübingai pályaművének egyetlen teljes szövegkiadása. A szakirodalom a pályázat megírásának körülményeit elsősorban e szövegkiadás és elemzés  alapján ismeri, és az általa felállított keretek között fogadja el. Ha azonban újra áttekintjük kiadásának kortárs recepcióját, kritikai visszhangját, illetve ezzel párhuzamosan végigkövetjük a Kazinczy-kéziratok sorsát és történetüket, a sajtó alá rendező Heinrich Gusztáv számos megállapítása kétségessé és nehezen igazolhatóvá válik. A szakirodalomban régóta megszilárdult, az egymást követő kutató-generációkon átöröklődött vélekedések és tényként kezelt állítások is érdemesek arra, hogy újra megvizsgáljuk és számba vegyük őket, hiszen – ahogy arra a jelen tanulmány is bizonyítékot kínál – a hosszú kutatástörténet során olyan megállapítások tűnhettek el a kutatói vizsgálódás látóhatáráról vagy olyan felismerések maradtak teljesen ismeretlenek, amelyek fontos meglátásokat tartalmaznak, s amelyek érdemesek a továbbgondolásra s hogy visszakerüljenek a Kazinczy-kutatás szakirodalmának kánonjába. A Tübingai pályamű teljes szövege Kazinczy életében sem magyarul, sem németül nem jelent meg nyomtatásban, mindössze az írás harmadik részében található irodalmi szöveggyűjtemény látott napvilágot 1814-ben. Holott Kazinczy nagyon szerette volna megjelentetni, fontosnak tartotta  ez a magyar nyelv ügyében írott művét, annál is inkább, mivel ez az a Kazinczy-mű, amely a legrövidebb idő alatt jutott el a kor nyilvánosságának egyik legfőbb és legfontosabb fórumáig, az országgyűlésig. A Tübingai pályamű recepciójának bő kétszáz évét áttekintve megállapítható, hogy a mű befogadás-története jól elkülöníthető szakaszokra tagolható. Az 1916-os kiadást követően születtek alapos és fontos recenziók, amelyek közül kiemelkedik Simai Ödön írása. Kritikájában felhívja a figyelmet több lényeges dologra, amelyeket Heinrich Gusztáv nem vesz figyelembe, például arra, hogy a pályázatra beküldött német szöveg Kazinczy fordítása és nem másé, valamint hogy a töredékesen közölt magyar szöveg egy része feltehetően nem Kazinczy munkája, hanem Szemere Pálé. A Tübingai pályamű kéziratainak és kritikai sajtó alá rendezésének lényegi problémájára hívta föl tehát a figyelmet Simai Ödön, s érveivel feltétlenül érdemben foglalkozni kell, hiszen Simai észrevételeit mindeddig nem vette figyelembe a szakirodalom.

Megjelent
2017-11-07
Rovat
Tanulmányok