Magyar Filozófiai Szemle

Kant 300

Ákos Forczek — 2025-08-29

2024-ben világszerte megemlékeztek Kant születésének 300. évfordulójáról. Annak a sokszínű közösségnek a tagjai, amelyet valaha „az írástudók köztársaságának” neveztek, s amely a kései német felvilágosodás halványuló reményeinek ingatag alapjaként az idősödő Kant számára is oly fontos volt, megszámlálhatatlanul sok konferencián ünnepelték a filozófust – Kijevtől Kalinyingrádon át Pekingig, Washingtontól Bonnon át Jeruzsálemig, Dublintól Limán át a kutatóit online egybegyűjtő szubszaharai Afrikáig, Lisszabontól Teheránon át Ho Si Minh-városig. Ebből persze nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy Kant – ha máshol nem is, legalább a Respublica Litterarum világában – „közös nevező” lett. Az azonban kétségtelen – és fölöttébb figyelemre méltó –, hogy csaknem mindenütt olvassák, értelmezik, vitatják, a legkülönfélébb összefüggésekben aktualizálják, használják és felhasználják műveit.

A tiszta ész kritikájának korai recepciója

János Weiss — 2025-08-29

A kanti gondolkodás különböző irányainak összeegyeztetéséből született meg
a német filozófia alapvető műve, A tiszta ész kritikája (Riga 1781).
Ez a könyv a második kiadásban (1787) számos változtatáson ment keresztül,
amelyek azóta is igen élénk viták tárgyát képezik [...].
(Windelband 1892/1912. 449.)

A tiszta ész kritikájának első és második kiadása között hat év telt el, és én ebben az áttekintésben még hét–nyolc évvel tovább is fogok menni. De kezdjük így: a 18. század nyolcvanas évei alapvető változást hoztak nemcsak a német, de az egyetemes filozófia történetében is. (Niklas Luhmann azt mondta – az etika kapcsán – hogy a nagy innovációkra az újkorban mindig a század nyolcvanas éveiben kerül sor; lásd Luhmann 1990.) A mű második kiadásához írt előszóban Kant maga is a „gondolkodási mód forradalmáról” beszél. (A magyar fordítás a „forradalom” szó helyett többnyire a „fordulatot” használja, lásd Kant 2009. 29.) Azt szeretném állítani, hogy a gondolkodási mód forradalma ebben a másfél évtizedben játszódott le, és nem is A tiszta ész kritikája maga, hanem egy egész filozófiai diskurzus vitte végbe. De először tekintsük a mű megszületését.

A transzcendentális fordulat – a lehetőség és a semmi fogalmán keresztül

György Czétány — 2025-08-29

A tiszta ész kritikájában Kant elhatárolja saját transzcendentális filozófiáját a „régiekétől”. Ők ugyanis a transzcendentálékról mint tiszta értelmi fogalmakról azt tartották, hogy „a priori fogalmakként kell a tárgyakra vonatkozniuk” (Kant 2004. 131). Kant a „tárgy” szót használja, míg a „régiek” a transzcendentálékat nem a tárgyra, hanem a létezőre vonatkoztatták. E szőrszálhasogatónak tűnő megkülönböztetés „tárgy” és „létező” között valójában magában foglalja a transzcendentális fordulat egészét. Ennek megértéséhez a tanulmányban körbejárjuk a létező skolasztikus és a tárgy kanti fogalmának jelentését. Mindebből a fordulatot azáltal bontjuk ki, hogy a két fogalomhoz kapcsolódó közös fogalmak jelentésváltozását elemezzük. E kapcsolódó fogalmak közül középpontban a lehetőség és a semmi fogalma áll.

„Csakis emberi álláspontról”

Tamás Hankovszky — 2025-08-29

Bár Kant igyekezett párhuzamot vonni az elméleti és a gyakorlati ész között, tanulmányomban egy különbségükre mutatok rá. Az elméleti észhasználat ideális esetben az emberi állásponthoz kötődik, ezzel szemben a gyakorlati ész alaptörvénye nem emberi álláspontról fogalmazódik meg, és nem veszi figyelembe az emberi természet sajátosságait. Míg a megismerés törvényei emberspecifikusak, az erkölcsi törvény legalábbis tartalmi szempontból nincs tekintettel arra, hogy emberi lényekhez szól. Nagyban különbözik a két észhasználat dialektikájának forrása is. Az elméleti ész akkor válik dialektikussá, ha figyelmen kívül hagyja a megismerésnek az emberi természetből fakadó korlátait, a gyakorlati ész dialektikája viszont abból fakad, hogy a legfőbb jó erkölcsi szempontból jelentős fogalma tartalmazza a boldogság olyan fogalmát, amelyben az ember érzéki természete is tükröződik.

Miért a priori az eukleidészi geometria a kanti értelemben?

László Székely — 2025-08-29

Nemcsak eszünkkel ismerjük meg az igazságot, hanem szívünkkel is. Ezen utóbbi segítségével ismerjük föl az alapelveket.
(Pascal, 282. töredék.)

A tisztán szemléleti nem közölhető.
(Frege 1884. 26. §: 35; Frege 1999. 52.)

A Metaphysische Anfangsgründe der Naturwissenschaft fogalmainak modulációi a romantikus természetfilozófiában

Dezső Gurka — 2025-08-29

Kant filozófiájának egyik hosszú távú törekvése egy olyan racionális természettan kimunkálása volt, amely a priori princípiumokból indult ki. A filozófus e folyamat kiindulópontjaként a karteziánus erőfelfogás és a leibnizi eleven erő fogalmának ütközéséből kibontakozott viták tapasztalatait használta fel, s a newtoni mechanikának a leibnizi dinamikával történő egybeolvasztására tett kísérletet. Az ég általános természettörténete és elmélete (1755) az ellentétes vonzó- és taszító erők (Attraktiv- és Repulsivkraft) működéséből eredeztette a káoszt felváltó, törvények által működő világot. A természet szisztematizálásának szándéka, amely az általános metafizika átfogó programjának részét képezte, végül 1786-ban, a Metaphysische Anfangsgründe der Naturwissenschaft – Blandl Borbála fordításában A természettudomány metafizikai kiinduló elvei (Kant 2018) – című művében realizálódott, amelyben Kant hangsúlyozottan túllépett az e korban általánosan elterjedt empirikus természettanok határain.

Kant a természet fogalmáról, avagy egy kritika kritikája

Ferenc Huoranszki — 2025-08-29

Wittgenstein: Miért mondják az emberek, hogy természetesebb feltételezés volt az, hogy a Nap kering a föld körül, mint az, hogy a Föld forog a tengelye körül?
Anscombe: Gondolom azért, mert úgy látszott, mintha a Nap keringene a Föld körül!
Wittgenstein: Hm, és az milyennek látszott volna, ha a Föld forgott volna a tengelye körül?
(Anscombe 1959. 15.)

Kant hatása az utilitarizmus fejlődésére

Miklós Kis — 2025-08-29

A kanti morálfilozófia és az utilitarizmus az etikai gondolkodás két meghatározó jelentőségű hagyománya. E két normatív etikát rendszerint egymással szembeállítva, a különbségekre fókuszálva mutatják be. Kevesebb szó esik arról a hatásról, amelyet Kant fejtett ki az utilitarista etika fejlődésére John Stuart Milltől kezdődően, jóllehet ez a hatás rendkívül jelentősnek mondható.

Tiszta ész és társadalmi lét

Ákos Forczek — 2025-08-29

Az alábbiakban olyan vizsgálódások – újabban kevéssé eleven – hagyományát igyekszem megidézni, amelyek a Kant által szorgalmazott transzcendentális fordulat társadalmi genezisére koncentrálnak, vagyis a következő kérdésre keresik a választ: milyen társadalmi valóságban merülhetett föl egyáltalán A tiszta ész kritikájának gondolata? Valamivel konkrétabban: ha a koncepció szempontjából nem egészen közömbös az a történelmi „időhely”, amelyben a mű keletkezett, akkor milyen gazdaság- és társadalomszerkezeti előfeltételei lehetnek az emberi megismerőképességekről és teljesítményükről alkotott kanti modellnek? Melyek „a létbe nyúló gyökerei” (Mannheim 1996. 52) Kant transzcendentálfilozófiai intuícióinak? Miféle „szociális textúrából” (Mannheim 1996. 44) eredhet az emberi ész olyan filozófiai alakzata, amely a természet törvényeinek, azaz a jelenségek szisztematikus összefüggésének a forrása – olyan ész tehát, amely maga alkotja meg az érzéki benyomások strukturálatlan nyersanyagából az egységes tapasztalati világegészet?

Meddig folytatható a szukcesszív szintézis?

László Komorjai — 2025-08-29

A szukcesszív szintézis fogalma Kant kritikai rendszerében különös jelentőséggel bír: az egész tapasztalatfolyamot meghatározza. Azt igyekszem megmutatni, hogy e gondolat fenomenológiailag is tartható. Ehhez azonban a szukcesszió fogalmának egy olyan, Georg Cantor által bevezetett változatára van szükség, amelyet Kant még nem ismerhetett. (Valójában még az általa implicit módon használt szukcesszió-fogalom részleteit is csak jóval később dolgozta ki Giuseppe Peano és Gottlob Frege.) E ténynek természetesen nem csupán Kant gondolataival kapcsolatban van jelentősége, hiszen például ha az elme működését valamiféle algoritmus alapján szeretnénk felfogni, akkor szükségképpen a hagyományos, Kant által is használt értelemben szukcesszívnak kellene tekintenünk. Az itt körvonalazott elképzelésből következik, hogy ez nem lehetséges. A jelen mondanivalóm megfogalmazásához azonban nem kell sem a Kant, sem a Cantor által alkalmazott szukcesszió, illetve progressziófogalom összes részletét megismerni: elegendő csupán egymással való kontrasztjukban, szemléletes módon bevezetni őket.

A természetfölötti világ kísértésében

Bence Péter Marosán — 2025-08-29

Első pillantásra Kantnál a jelenségvilág – avagy a természet – boltozata úgy borul ránk, miként egy tükörpalota kupolája, avagy egy rendőrségi kihallgatószoba üveg falai, melyek semmit sem mutatnak meg abból, ami e palotán vagy szobán túl van, hanem mindenhol azt tükrözik vissza, ami belül van. Más szavakkal, az a mód és rend, ahogyan a dolgok a tapasztalatban megjelennek, Kant antropológiai vagy „kopernikuszi” fordulatával összhangban, mindenütt végső soron az ember megismerőképességei működésének az eredménye és visszfénye. Mégis, Kant írásainak egy szorosabb, második vagy sokadik körben megejtett olvasata, ahhoz vezet bennünket, hogy a jelenségvilág előbb említett kupoláján végül is mindig átsejlik valamiképpen az érzékfölötti világ erezete. Kritikai korszaka során született írásaiban Kant visszatérően az érzékfölötti bizonyos tanújeleiről beszél, melyek megmutatkoznak a racionális tapasztaló szubjektum számára, és ha az érzékfölöttire, illetve annak konkrét formáira vonatkozó alátámasztott tudást nem is tudnak nyújtani, de az érzékfölöttibe, és közelebbről annak specifikus tartalmaiba vetett racionális hitet mégis igazolják. Kant ezen, a szubjektum számára mégis nyilvánvalónak bizonyuló jelek alapján az érzékfölötti konkrét elrendeződésére, mikéntjére, struktúrájára vonatkozó egészen specifikus, tartalmas állítások egész sorát fogalmazza meg.

Az empirikus fogalmaktól a testig

Dávid Flórián Schmal — 2025-08-29

Immanuel Kant hatása talán azoknál a gondolkodóknál a legérdekesebb, akik nem a betű szerinti hűséget tartják a legfontosabbnak, ám nem is vele szemben határozzák meg magukat, hanem inkább eredeti célkitűzéseit igyekeznek kreatív módon továbbgondolni. Náluk a kanti örökséghez való hűség sokszor Kant ellenében valósulhat csak meg igazán. A fenomenológia esetében például rendkívül termékenynek bizonyult az az ellentmondás, amely a benne megfogalmazódó Kant-kritika, és a mégis megkerülhetetlen kanti inspiráltság között áll fenn. A tág értelemben vett transzcendentális beállítódás itt az intellektualizmus éles kritikájával társul, vagyis azon gondolat elvetésével, hogy a tapasztalat megformálásában jól elkülöníthető és invariáns értelmi tevékenységek közreműködését kell feltételeznünk – ahogyan ezt Kant kétségtelenül tette. Így Merleau-Ponty is, amikor a test fenoménjét állítja vizsgálódásai középpontjába, a lehető legtávolabb pozícionálja magát mindenfajta intellektualizmustól, számára azonban ez egyáltalán nem jelenti a transzcendentális megalapozás igényének elvetését, és ezzel magyarázhatjuk azt, hogy a tapasztalat genezisének kutatásakor valamiféle nem-intellektuális, ám mégis transzcendentális aktivitás keresésére indul. Tanulmányomban azt fogom bemutatni, hogy Merleau-Ponty ezen vállalkozása egy kanti probléma továbbgondolásának, megoldási kísérletének is tekinthető, s ez éppen arra világít rá, hogy Merleau-Ponty csak Kant intellektualista meggyőződéseinek ellenében tekinthető igazán a „transzcendentális világvázlat” képviselőjének, s így Kant autentikus örökösének.

A transzcendentális modalitás koncepciója A tiszta ész kritikájában

Erzsébet Lamár — 2025-08-29

A látszat kétségkívül az, mintha ily módon kimutattuk volna,
hogy a lehetséges dolgok mennyisége fölülmúlja a valóságosakét,
hisz az előbbiekhez még hozzá kell járulnia valaminek, hogy az
utóbbiak létrejöjjenek. De nem ismerek efféle hozzáadást.
Mert amit még hozzá kellene tenni a lehetségeshez, az lehetetlen volna.
(TÉK B 284.)

Kant ismeretelméletének aktualitása a kortárs kognitív tudományban

Balázs Kékesi — 2025-08-29

Az utóbbi évtizedekben a kognitív tudomány meghatározó szereplői és e tudományág fejleményeire reflektáló filozófusok egyaránt jelentős szemléletbeli változásra lettek figyelmesek, amit a kognitív tudomány kanti fordulataként fogalmaznak meg. Falzepour és Thompson szerint a kortárs kognitív tudományban a kantiánus agy képe bontakozik ki (Falzepour–Thompson 2015. 223). Hovatovább, egyes filozófusok a kortárs, ún. prediktív feldolgozás elméletén alapuló kognitív tudományt „neo-neokantiánusként” aposztrofálják (Swanson 2016. 2). A prediktív feldolgozás elméletének filozófus apologétája, Andy Clark szerint ez a teória kétségkívül visszatérés Kant ismeretelméleti alapállásához (Clark 2013. 24).

Miért nincs knock-out a filozófiában? David Lewis a filozófiai érvek természetéről

László Kocsis — 2025-08-29

Van abban valami meglepő, ha valaki azzal az őszinte vallomással kezdi egy általa kidolgozott filozófiai elmélet tárgyalását, hogy nem képes mindenki számára meggyőző érvvel előrukkolnia. Nyilván tompítja a keserű szájízt, ha ez a vallomás nem pusztán önnön képességének lebecsülése, hanem egy általános érvényű diagnózis felállítása. Íme a diagnózis: a filozófiában eleve képtelenség minden vitapartnert letaglózó, avagy knock-out érvekkel előrukkolni. Ennek a szerénységre intő általános érvényű belátásnak azért van jelentősége, mert a filozófusok közül csak kevesen (talán ma már egyre többen) osztják ezt a negatív attitűdöt a filozófiai érvek kényszerítő erejét illetően. Ami biztos, hogy Lewis egyike ezeknek a filozófusoknak.

A Misztikus, a Skizofrén és a Pszichonauta

Csaba Szummer — 2025-08-29

[...] a vallási miszticizmus csupán az egyik felét teszi ki a misztikus élménynek. A miszticizmus másik feléről nincsenek egyéb forrásaink, mint az elmebetegségről szóló tankönyvek. Nyissuk ki ezek közül bármelyiket, és bőségesen találunk majd benne olyan helyeket, ahol a ’misztikus eszméket’ mint a patológiás vagy téveszmés elmeállapotok jellemző tüneteit említik. (James 1902/2002. 31.)

Lenyomat a lélekben? Előszó Plótinosz Az érzékelésről és az emlékezetről (Enn. IV.6 [41]) című művéhez

Attila Hangai — 2025-08-29

Plótinosz (205–270) filozófiájának központi feladata önmagunk megismerése (IV.3.1, 1–10). Mivel valódi önmagunkat a lelkünkkel azonosíthatjuk, mégpedig a racionális lélekrésszel, kiemelkedően fontos számára a lélekfilozófia. Az egyedi emberi lélek Plótinosz elméletében különféleképp viszonyul a létezés különböző rétegeihez. Az Értelemből nyerve létezését, a lélek alapvetően racionális entitás. Legkiválóbb része örökké és folyamatosan tevékeny az ideák értelemmel felfogható (intelligíbilis) világában. A megtestesült lélek azonban testtel összekapcsolt élete során a testek érzékelhető világával is kapcsolatban van. Így köztes helyet foglal el az érzékelhető és az intelligíbilis világ között. Helyzetéből adódóan figyelme kétfelé irányulhat: vágyakozva fordul „fölfelé,” isteni eredetéhez, és szemléli az ideákat, vagy „lefelé” fordulva a világot észleli és a testi élettel foglalatoskodik. Utóbbival kapcsolatos tudatossága – érzékelések, érzetek és vágyak – eltéríti az előbbitől, az ideák szemlélésétől. Ha kitartóan felfelé tekint, elérheti a legfőbb jót: az istenihez való hasonulást. A lélek és test dualizmusa tehát etikai következményekkel jár, amennyiben az ember célja, hogy az érzékelhető világtól, a testitől elfordulva az intelligíbilis szféra felé forduljon és megvalósítsa saját lényegét.

Az érzékelésről és az emlékezetről (IV.6 [41])

Attila Hangai — 2025-08-29

Plótinosz: Az érzékelésről és az emlékezetről

H. C. Agrippa von Nettesheim De occulta philosophiája eddigi magyar fordításainak értékelése és rövid kutatástörténet

Monika Frazer-Imregh — 2025-08-29

Heinrich Cornelius Agrippa von Nettesheim (1486–1535) a kölni, majd a párizsi egyetemen tanult skolasztikus filozófiát. Kölnben a tomizmus mellett az ott erős albertizmusban mélyedhetett el, beleértve a közelmúltig Albertnek tulajdonított Speculum astronomiát, de megismerkedett idősebb Plinius Naturalis historiájával és Ramon Llull írásaival is Andreas Canter, a kölni egyetem újító szellemű rektorának vezérlete alatt (életrajzok: Morley 1856; Prost 1881–1882). 1508 és 1509 között Spanyolországban tartózkodott, ahol a katonáskodás mellett minden bizonnyal a mágia iránti érdeklődésébe vágó további műveket tanulmányozhatott. Ezután ment Párizsba, ahol tagja vagy talán egyik vezetője volt egy titkos társaságnak, amely hermetizmussal és keresztény kabbalával foglalkozott. 1509-ben Ausztriai Margit támogatását élvezve a Dôle-i egyetemen tartott előadást Johann Reuchlin kabbalista művéről, a De verbo mirificóról (Reuchlin 1494).

Titkos bölcselet – A világlélek szerepe (részletek a II. könyvből)

Monika Frazer-Imregh — 2025-08-29

5. fejezet
A világlélek és az égiek lelke a költők és a filozófusok hagyományai szerint

Az értelmen túli tapasztalat?

Márk Losoncz — 2025-08-29

Szummer Csaba: Spontán értelemképződés módosult tudatállapotokban. Trauma, álom és pszichedelikus élmény, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan. 2023. 315 oldal

Vajon a módosult tudatállapotokat valóban mint a spontán értelemképződés folyamatait kell leírnunk? Ez lenne a legmegfelelőbb konceptuális keret a megragadásukhoz? Mielőtt egyértelmű nemmel válaszolna, ez a cikk kritikai vizsgálatnak veti alá az egyes fogalmakat: az „értelemképződést”, a „spontaneitást”, a „módosult tudatállapotokat”. Ez a megközelítés segíthet, hogy radikálisan újragondoljuk a tapasztalat és tudat fogalmát.

Lezárásra ítélve

Kosztasz Rosta — 2025-08-29

László Laura Vég és végtelenség című könyve a Cogito könyvek tizenhatodik darabja, ám több szempontból is kilóg a díjazottak társaságából. Először is a döntően filozófiai fókuszú sorozaton belül alulreprezentált esztétika területéhez tartozik, azonban tisztán esztétikainak sem mondható. A munka valahol a filozófia, az esztétika és az irodalomelmélet határterületén próbál egyensúlyozni, de még a művészettörténetből (például Wölfflin – 104) is merít: filozófiainak túl gyakorlati, irodalomelméletinek túl teoretikus, tisztán esztétikainak viszont túl tág látókörű.