Állattani Közlemények

Egy elfeledett magyar herpetológus, GEDULY OLIVÉR (1889–1956)

2026-09-02T19:14:02+00:00

Geduly Olivér (1889–1956) életpályája kezdetén tagja volt a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárához kötődő kiemelkedő herpetológus csapatnak: Méhely Lajosnak és tanítványainak, Bolkay Istvánnak és Fejérváry Gézának. Gedulynak összesen két tudományos közleménye jelent meg, az egyik Budapest herpetofaunájáról, a másik pedig az elevenszülő gyík (Lacerta vivipara) első alföldi előfordulásáról. A 20. század nehéz történelme azonban nem tette lehetővé, hogy a továbbiakban a tudományban igazán kiemelkedőt hozzon létre. Három fővárosi gimnáziumban tanított 1914 és 1944 között természetrajzot, és generációkat nevelt nagy lelkesedéssel a természet megismerésére és szeretetére. A háborús front elől családjával együtt elmenekült a hazájából, és 1951-től az Egyesült Államokban kezdett nehéz körülmények között új életet. Életének ezt a befejező szakaszát új, eddig ismeretlen források alapján ismertetjük. Geduly Olivér mindenütt megtalálta azt az erőt magában, amely a túléléshez szükséges volt. Helytállása példamutató kell legyen, hogy ne felejtsük ki őt a magyar herpetológia történetéből.

Adatok Sopron környékének lepkefaunájához (Lepidoptera)

2026-08-31T19:11:39+00:00

Jelen közlemény a 2026.04.01.-2026.04.05. közötti lepkészeti tevékenységeim eredményeinek összefoglalója Sopron környékéről. Összesen 36 fajt észleltem a kutatás során, ami az évszak és a legkevésbé sem ideális időjárás eredménye. Erre a környékre új faj az Acleris abietana (Hübner, [1822]), melynek ez a harmadik adata Magyarországról, egyben első a Dunántúlról. Egy védett faj, az Endromis versicolora (Linnaeus, 1758) került még elő, mely egy ikonikus kora tavaszi állat a Soproni-hegység nyíreseiben. A közlemény azt bizonyítja, hogy még egy ilyen rendszeresen kutatott területen, nem megfelelő időjárási viszonyok közepette is lehet faunisztikai érdekességekre bukkanni.

Pontozott repülőszöcske (Phaneroptera nana) és önbeásósáska (Acrotylus insubricus) állományának jelentős növekedése a Dél-Nyírségben 2020 után

2026-08-22T20:29:32+00:00

A Dél-Nyírség élőhelyein a 2012–13. években 86 mintavételi ponton végzett faunisztikai vizsgálatok során a pontozott repülőszöcskét egy helyszínen észlelték, míg az önbeásósáska nem került elő. Egy 2025-ös, 56 helyszínen végzett felméréssorozat azonban mindkét faj esetében jelentős állo-mánynövekedést igazolt. Pontozott repülőszöcskét 27 mintavételi ponton minimálisan 56 példányban, illetve egy további helyszínen 10 példánytól nagyobb mennyiségben sikerült kimutatni. Önbeásósáska 34 mintavételi ponton került elő, ezek közül 11 helyszínen tömegesen, másik 11 helyszínen pedig tíz-nél több példányban. Az önbeásósáska a 2025-ös 56 mintavételi pont egyötödénél, illetve a 34 előfor-dulási helyszín egyharmadánál domináns faj volt az egyenesszárnyú-közösségen belül.

Vízipoloskák (Nepomorpha), mint édesvizek minőségének jelzői

2026-08-18T20:37:59+00:00

A vízipoloskákat kevésbé tartják alkalmasnak a vízminőség jellemzésére, mint más makrogerinctelen taxonokat. Ebben az áttekintésben bemutatom, hogy van három terület, ahol a vízipoloskák alkalmasak lehetnek bioindikációs célokra. Ez a három terület, a vizek sótartalma, a piretroid rovarölőszerek koncentrációja és az eutrofizáció változásainak nyomon követése vízipoloska fajok, illetve fajegyüttesek segítségével. Mind a vizek sótartalma, mind az eutrofizáció párhuzamba állítható a Micronecta genusz és a Corixidae család fajainak eltűnésével és megjelenésével, illetve a fajok egymáshoz viszonyított arányának változásaival. Próbálkozások voltak már ezeknek a jelenségeknek a modellezésére is, de kidolgozott módszerek még nem állnak rendelkezésre. A meglévő adatok azonban kiindulásul szolgálhatnak a modellek megalkotásához. A piretroidok, hasonlóan más vízi szervezetekhez, a vízipoloskákra nézve is erősen toxikusak. Közülük a deltametrint hazánkban kiterjedten használják szúnyogírtás céljaira. Ez az eljárás a vízipoloskák szempontjából is kerülendő.

A vidra előfordulása és az előfordulást befolyásoló néhány tényező a Balaton északi vízgyűjtőjén

2026-06-29T12:45:02+00:00

A vidra (Lutra lutra) a vízi életközösségek emlős csúcsragadozója. Érzékeny az antropogén zavaró tényezőkre, többek között a szennyezésre, így a vizes élőhelyek egészségének indikátor faja. Előfordulásának ismerete és állományának felmérése fontos információkat szolgáltat a természet- és a környezetvédelem számára. Terepi felmérésünket 2023 télvégi időszakában a Balaton északi vízgyűjtőterületén 104 mintavételi helyszínen végeztük, standard vidra előfordulás és élőhely felmérő módszert alkalmaztunk. A felmért helyszínek kétharmadán kimutattunk vidra előfordulására utaló elsődleges nyomjeleket (pl. ürülék, lábnyom). Figyelemfelkeltő a negatív helyszínek magas aránya (34%), ami az azonos módszerrel végzett magyarországi felmérésekhez képest a legrosszabb. Pozitív helyszíneket legnagyobb arányban a Balaton parti sávjában (92%), legkevesebbet kisvízfolyásokon (52%) találtunk, utóbbiak egy része a felmérés időszakában ki is volt száradva. A régióban a vidra számára a legmegfelelőbbek az 1 méternél mélyebb vizű, dús vagy foltszerű növényzeti típussal rendelkező vizes élőhelyek. Az emberi tényezők közül jelentős hatással van a faj jelenlétére a szemétlerakás mértéke. A vidra jelenlétének a kimutatásában nagy szerepet játszanak a hidak, mert alattuk előszeretettel hagyják hátra nyomjeleiket. Esetünkben a kör alakú, valamint a híd alatti padka nélküli hidaknál volt a legrosszabb a jelenlét kimutatás. Felhívjuk fel a figyelmet az egyre gyakoribb aszályok miatt egyébként is sújtott, átalakított medrű kisvízfolyások veszélyeztetett helyzetére.

Emlékezés a 150 éve született CSIKI ERNŐre

2026-05-27T07:08:18+00:00

Jelen közleményben Csiki Ernőre emlékezünk születésének 150. évfordulóján. Csiki Ernő (1875–1954), a magyar entomológia egyik legkiemelkedőbb alakja, 1897-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum Állattári Osztályára, ahol úgyszólván haláláig dolgozott. Nyugdíjba vonulása után külső munkatársként továbbra is részt vett az Állattár munkájában. Kutatásai elsősorban a bogarakra irányultak, ugyanakkor több más állatcsoportról is közölt tanulmányokat. Legjelentősebb műve a Kárpát-medence futóbogarait ismertető német nyelvű monográfia, amely máig alapműnek számít. Múzeumi tevékenysége alatt a Bogárgyűjtemény példányszáma 120 000-ről több mint egymillió példányra emelkedett. Mintegy 400 új fajt írt le, több mint 500 tudományos közleményt publikált, összesen mintegy 9000 oldalon.

Korszakok határán: FRIVALDSZKY JÁNOS (1822–1895) és az Állattár

2026-06-01T08:15:30+00:00

130 évvel ezelőtt vettek végső búcsút kortársai Frivaldszky Jánostól (1822–1895), a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának első igazgatójától. Jelen írás kollégái személyes visszaemlékezései és Frivaldszky János saját, papírra vetett gondolatai alapján foglalja össze, tekinti át azt a bő 40 évet, amelyet a múzeum kötelékében töltött, különös tekintettel Frivaldszky János és az Állattár kapcsolatára.

A rezgőnyárszitkár – Eusphecia melanocephala (DALMAN, 1816) új felbukkanása Magyarországon (Lepidoptera: Sesiidae)

2026-09-02T19:31:55+00:00

A rezgőnyárszitkár – Eusphecia melanocephala (Dalman, 1816) Magyarországon igen ritka faj, mely hazánkból eddig csak röpnyílások és hernyók alapján volt ismert a Gerecséből, az Őrségből és Somogy vármegyéből. Budapest belvárosában, a VIII. kerületi Horánszky utcában 2023.VI.18-án egy nőstény példány bukkant fel, amely begyűjtés után a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében került elhelyezésre. Jelenlegi ismereteink szerint a fajnak ez az első imágója, melyet Magyarországon megfigyeltek. A példányt valószínűleg véletlenül hurcolták be Budapest belvárosába.

GALLÉ LÁSZLÓ (1942–2026)

2026-09-02T19:37:08+00:00

Ez év március 17-én nagy veszteség érte a magyar ökológiát. Hosszan tartó, súlyos, de nagy türelemmel és időnként derűvel viselt betegségben eltávozott közülünk Prof. Dr. GALLÉ LÁSZLÓ, a nemzetközileg ismert és elismert Széchenyi díjas ökológus, a hazai ökológiai kutatás és felsőoktatás meghatározó alakja, a Szegedi Tudományegyetem Professor emeritus-a.