A közegészségügy belügyi igazgatásának kezdetei 1867–1876

Kulcsszavak: kiegyezés, egészségügy, népegészségügy, Belügyminisztérium

Absztrakt

Mária Terézia egészségügyi alaprendeletéig visszatekintve az egészségügyi igazgatás elemeit a biztonság részeként definiálhatjuk. A belügyi igazgatásról értekező szakírók, jogászok egyértelműen a belügyi igazgatás tárgykörébe sorolták az egészségügy irányítását. A kiegyezés után megalakuló felelős minisztériumok között az egészségügy irányítása a belügyminisztérium szervezeti keretei közé került. A minisztérium többszöri szervezeti és hatásköri átalakuláson ment keresztül, de az egészségügyi irányítás mindvégig, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia fennállása alatt a belügyminisztérium szervezetén belül maradt. Élénk viták voltak a minisztérium költséghatékonyságáról, létszámáról, egyes hatásköreiről, valamint a miniszterek személyi alkalmasságáról, de ez nem befolyásolta a profi igazgatási apparátus kiépítését és működését. Az egészségügy szerteágazó feladatrendszerét a belügyminisztérium ügyosztálya intézte. A községi és közegészségügyi törvény tovább pontosította a feladat- és hatásköröket, mindvégig fenntartva a belügyminiszter legfőbb joghatóságát. Élénk vita folyt a közegészségügy központi és állami irányítása tárgyában, nevezetesen, hogy az önkormányzatok kapjanak nagyobb irányítási és felügyeleti jogkört. Ez a vita azonban a centrális irányítás irányába dőlt el.

Hivatkozások

Balázs P. (2007). Mária Terézia 1770-es egészségügyi alaprendelete. Magyar Tudománytörténeti Intézet.

Botos J. (1994). A Magyar Királyi Belügyminisztérium a dualizmus korszakában. BM Kiadó.

Concha Gy. (1901). A rendőrség természete és állása szabad államban. Magyar Tudományos Akadémia.

Deák Á. (2015). „Zsandáros és policzájos idők” Államrendőrség Magyarországon, 1849-1867. Osiris Kiadó.

Eötvös J. (1999). Gondolatok. Palatinus Kiadó.

Gazda I. (2017). Magyar Közegészségügyi Kronológia 1867–1896. Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet.

Gratz G. (1934). A Dualizmus kora. Magyar Szemle Társaság.

Karvasy Á. (1862). A közrendészeti tudomány. Emich Gusztáv.

Magyary Z. (1942). Magyar Közigazgatás. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda.

Révai Nagy Lexikona (1911). Az ismeretek enciklopédiája. Révai testvérek irodalmi Intézet Részvénytársaság.

Megjelent
2021-09-06
Hogyan kell idézni
DanieliszB. (2021). A közegészségügy belügyi igazgatásának kezdetei 1867–1876. Belügyi Szemle , 69(9), 1601-1614. https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.9.6
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok