A COVID-19 pandémia egyes kriminológiai aspektusai

Kulcsszavak: COVID-19, pandémia, kriminológia, kábítószerek

Absztrakt

A tanulmány az Országos Kriminológiai Intézetben (OKRI) 2020 szeptemberében létrehozott COVID-munkacsoport kutatásainak eddigi eredményeit mutatja be. Az elvégzett desk research eredménye egy kriminológiai szempontú helyzetfelmérés, ennek megállapításait adják közre az alábbiakban. A tanulmány egyúttal tervezetként is szolgál a 2021-re tervezett átfogó kutatásokhoz. Az eredmények minden kétséget kizáróan rámutatnak, hogy a COVID-járvány strukturális változásokat hozott a társadalomban. Új jelenségek mutatkoztak a bűnözés területén is globálisan és Magyarországon egyaránt. Bár Magyarországon, a nyugateurópai országokkal ellentétben nem voltak erőszakos tiltakozó mozgalmak, és az erőszakos cselekmények összes száma a járvány idején csökkenni látszott, a gyűlölet új, a bűncselekményi szintet el nem érő, de mindenképpen fenyegető formái jelentek meg. Az állampolgárok több fegyvert vásároltak, a családon belüli erőszakos cselekmények terjedőben vannak. A járvány szükségessé tette, hogy az igazgatási és gazdasági ügyintézés, valamint a személyes kommunikáció nagyrészt az online térbe kerüljön át. Ez azonban szélesebbre tárta a kaput a kiberbűnözés, például az online térben tevékenykedő csalók és hamisítók előtt, miközben a csalás néhány régi formája az offline térben is új előre kapott. Az állampolgárok egészségének védelme és az álhírek terjesztésének megakadályozása érdekében a magyar kormány is szükségesnek tartotta speciális jogi szabályok bevezetését. A tanulmány röviden kitér a jogi változások bemutatására is. A járvány eddigi időszakának vizsgálata lehetővé tette egyes releváns jelenségek feltárását, de megbízhatóan értelmezhető statisztikai adatok csak a későbbiekben állnak majd rendelkezésre. Ezek elemzése a jövőbeli kutatás feladata lesz.

Hivatkozások

Ambrus I. (2020). A koronavírus-járvány és a büntetőjog. MTA Law Working Papers, 7(5), 1-22.

Belovics E., Molnár G. & Sinku P. (2019). Büntetőjog II. Különös Rész. HVG Orac

Bencze M. & Ficsor K. (2020). A koronavírus kihívásai és a jogtudomány: a rémhírterjesztés tényállásának jogalkalmazási kérdései. JTI Blog, 2020. április 2.

Bogár L. (2016. 07.14.). A háttérhatalom sipkája. Magyar Hírlap https://mandiner.hu/cikk/20160714_bogar_laszlo_a_hatterhatalom_sipkaja

Bolyky O. (2018). Az emberölések jogi és kriminológiai jellemzői, különös tekintettel a mentális tényezők büntetőjogi értékelésére. Doktori értekezés. https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12332/file/Bolyky_O_tezismv.pdf

Broadhurst, R., Ball, M. & Chuxuan, J. (2020). Availability of COVID-19 related products on Tor darknet markets. Australian Institute of Criminology, Statistical Bulletin, 24.

Busch B. & Vass P. (2020). Különleges jogrendhez különleges büntetőeljárás. Fontes Iuris, 6(2), 34-45.

Hollán M. (2020a). A koronavírus kihívásai és a jogtudomány: a járvány vége és a büntetőjog. JTI blog. https://jog.tk.mta.hu/blog/2020/05/a-jarvany-vege-es-a-buntetojog

Hollán M. (2020b). A járványügyi szabályszegés „dekriminalizációja”: felemás büntetőpolitikai félfordulat járvány idején. MTA Law Working Papers, 7(24).

Kalmár S. (2008). Az önpusztító magatartás következményei, különös tekintettel az öngyilkosságra és annak megelőzési lehetőségeire. Bács-Kiskun megye 1995-2006. Doktori értekezés, Semmelweis Egyetem

Koltay A. (2020). Koronavírus és szólásszabadság vészhelyzet idején. https://index.hu/velemeny/2020/03/24/szolasszabadsag_btk_remhirterjesztes_szigoritas/

Magyar Helsinki Bizottság: Rémhírterjesztés újratöltve. https://www.helsinki.hu/remhirterjesztes-ujratoltve/

Moksony F. (2003). Születési régió és öngyilkosság: létezik-e az önpusztítás területi szubkultúrája? Demográfia, 46(2-3), 203-219.

Oltsik, J. (2020). The Impact of the COVID-19 Pandemic on Cybersecurity. ESG Research Papers Jul. 31.

Salgó L. P. (2020). A hazai veszélyhelyzeti jogalkotás a kodifikátor szemével. Fontes Iuris, 6(2), 8-18.

Solt Á. (2018). Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában. Országos Kriminológiai Intézet, (A/III/9.), Kutatási zárójelentés. https://www.okri.hu/images/stories/kutatok/soltagnes/kk_vesz_2018_sec.pdf

TASZ: Dermesztő hatással járhat a rémhírterjesztés tényállásának módosítása https://tasz.hu/cikkek/dermeszto-hatassal-jarhat-a-remhirterjesztes-tenyallasanak-modositasa

Tóth M. (2020). Közveszély és rémhír. Élet és Irodalom, (2020.04.17.)

Tóth M. & Nagy Z. (szerk.) (2014). Magyar Büntetőjog - Különös Rész. Osiris Kiadó

Widom, A. & Swain, J. et al. (2011). Electromagnetic Signals from Bacterial DNA. General Physics, Cornell University

Megjelent
2021-03-22
Hogyan kell idézni
PóczikS., SárikE. K., VassP., & BolykyO. (2021). A COVID-19 pandémia egyes kriminológiai aspektusai. Belügyi Szemle , 69(3), 375-396. https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.3.2
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok