Lelkipásztor

Forrás vizére vágyunk

Irén Honti — 2026-07-10

A sivatag és a forrás

A mai világ embereként gyakran érezzük magunkat úgy, mint akik sivatagban vándorolunk. Egy nagyon szép taizéi ének így szól erről: „Csak vándorolunk az éjben, forrás vizére vágyunk…” A mindennapok rohanása, a sok-sok elvárás a feladataink terén, a reánk nehezedő próbák mind-mind kiszárítják a lelkünket. Ebben a belső szárazságban csendül fel Ámósz próféta szava, amely nem halk suttogásként, hanem mint a víz morajlása tör bele életünk valóságába. Amikor Isten a prófétán keresztül megszólal, nem csupán egy elméleti utasítást tár a népe elé, hanem egy olyan vízióját tárja eléjük, ahol az ő szeretete mindent eláraszt, megtisztít és új életre kelt.

Üljünk most le ennek a virtuális folyónak a partjára, engedjünk el minden gondolatot, megfelelni akarást, feszültséget, és hagyjuk, hogy ennek az igének a képei – a mindent elsöprő víztömeg, a soha ki nem apadó, bővizű patak – átjárják képzelőerőnket, gondolatainkat.

Tanári kompetenciák és mesterséges intelligencia

Petra Verebics — 2026-07-10

A tanulmány a tanári kompetenciák rendszerét vizsgálja a mesterséges intelligencia által átalakított oktatási környezetben, különös figyelemmel az evangélikus hittanoktatásra. Az első rész a hazai pedagóguskompetencia-rendszer digitális dimenzióit veti össze a nemzetközi keretekkel (UNESCO, Európai Bizottság, OECD), és háromdimenziós fejlesztési keretet javasol: az MI-kritikai értelmezés, a strukturált etikai döntéshozatal és a tudatos pedagógiai alkalmazás beépítését a kompetencia- és minősítési rendszerbe. A második rész az MI felelős integrációjának öt lépését mutatja be a Szólj! tankönyv leckéihez kapcsolódó gyakorlati példákkal, az analógiagenerálástól a drámapedagógiai és vitaindító alkalmazásokig, továbbá ismerteti a hittanoktatásra szabott MI-ellenőrzőlistát, amely a jogi megfelelés (EU MI-rendelet, GDPR) mellett a hitéleti tartalmak védelmét és a lelkipásztori titoktartás határait is rögzíti. A záró rész a hittantanárok felkészítésének többszintű rendszerét vázolja az egyetemi alapozástól a ReliLab típusú közösségi szakmai tanulásig. A tanulmány tézise: az MI ott segít, ahol a tanári ítélőképességet támogatja – a személyes jelenlét, az ima és a lelki kísérés nem delegálható technológiára.

A választás mint kontextus az evangélikus igehirdetésben

Bálint Duráczky — 2026-07-10

Jelen tanulmány azt vizsgálja, miként jelenik meg a választás tematikája a magyarországi evangélikus igehirdetésekben a 2026. évi országgyűlési választás napján és az azt megelőző mintegy másfél hónapban. Az empirikus alapot harmincegy gyülekezeti YouTube-csatorna 2026. március 1. és április 12. között közvetített vagy erre az időszakra vonatkozó, összesen kétszáztizenhárom igehirdetése adja, amelyek teljes körű leiratozása tette lehetővé a kvalitatív szövegelemzést. Eredményeink szerint a választás témája az összes alkalomhoz képest viszonylag ritkán került elő (13 igehirdetés, 6,1%), jellemzően a választás vasárnapján és virágvasárnap. Ahol megjelent, ott az igehirdetők tartózkodtak a direkt pártpolitikától, és a kérdést rendszeres teológiai keretbe helyezték – Isten szuverenitása és gondviselése, a keresztény identitás és felelősség, valamint a lutheri „két birodalom” elv mentén –, miközben a meghatározó közös vonás a hangsúlyos pasztorális, lelkigondozói attitűd volt. Az eredmények hozzájárulhatnak a kortárs magyar evangélikus homiletika, a politikai teológia és a gyülekezetkutatás jobb megértéséhez, valamint árnyaltabb képet adhatnak az egyházi diskurzusok közéleti beágyazottságáról és időbeli dinamikájáról.

„Hát nem köztudott, hogy Ézsau gyűlöli Jákóbot?”

Alexander Grodensky — 2026-07-10

Mózes első könyvének 33. fejezetében van egy szó, amelyben egy kérdőjel rejtőzik. Amikor Jákób és Ézsau újra találkoznak – húszévnyi különválás után, az ellopott áldás után és azután, hogy Ézsau egyértelművé tette, hogy meg akarja ölni testvérét –, a szöveg azt mondja nekünk, hogy Ézsau testvére elé futott, megölelte, a nyakába borult és megcsókolta [...]. „És megcsókolta őt.” A Tóra írnokai e szó minden betűje fölé [...] egy kis pontot helyeztek. Hat apró pont lebeg kérdőjelként a szó felett. A tudósok puncta extraordinariának hívják őket. A pontozott szó. A szó, amelyről a hagyomány nem tudta eldönteni, hogyan is értse.

A „megvetés tanításától” az egyedülálló kapcsolat felismeréséig

Ursula Rudnick — 2026-07-10

Az Evangélikus Európai Bizottság az Egyház és Zsidóság Kapcsolatáért (LEKKJ) 1976-ban jött létre.

A keresztény teológia megújulásának és az egyházak zsidókkal és a zsidósággal való kapcsolatainak útja hosszú volt, és apró lépésekben haladt előre. 1945 után a lutheránus egyházak teológiai gondolkodását, Jules Isaac találó kifejezésével továbbra is a „megvetés tanítása” jellemezte (1966).

Jelenlét, teológiai kártyák, itt maradt jel

Tamás Koczor — 2026-07-10

Egy új könyv kapcsán elsőként mindenkit a szerző érdekel, ki írta. Megmondom: Donáth László. Erre többen azonnal visszacsukják, mintha még az érintése is tisztátalanná tenne. Mások – magam is – érdeklődve nyitjuk ki: „…holta után is beszél”. Ez Bartha István előszavának is a címe, amely legalább annyi dicséretet és figyelmet érdemel, mint maga a könyv. Annyira jót, mint ő, soha nem fogok tudni írni. Ő is szektatag. Megkapó volt számomra a megközelítése: „Aki viszont egy kicsit is ismerte Lacit, nem tudta nem szeretni. Őszintén és tisztán. Azzal együtt is, hogy egy szektát hagyott hátra. Barátkozom a gondolattal, és ízlelgetem bizarr gyönyörét annak, hogy tagja lehetek ennek a szektának. Nem igényel kizárólagosságot, nem fenyeget pokollal, ha eltávolodsz tőle. Csak ott van. Vagyis ott van, ahol vannak hozzá hasonló istenbolondjai. Olyanok, akik legádázabb ellenségük vagy korábbi árulójuk számára is mindig nyitottak maradnak. Ja, igen, valami olyasmi, mint a Názáreti szektája.”

Szentháromság ünnepe után 8. vasárnap

Áron Kovács — 2026-07-10

A vasárnap jellege

A hét igéje az Ef 5,8–9, amely a „világosság gyermekeit” állítja a középpontba. A textusunkban és a két lekcióban is, ha nem is szó szerint, de tartalmilag megjelenik ez a gondolat. A perikópánk konklúziószerű záró verse – „…járjunk az Úr világosságában!” (Ézs 2,6) – is erre rímel. Az evangéliumi szakasz (Mt 7,15–21) is a hamis próféták kapcsán a valódi gyümölcsökre és az Úr akaratának cselekvésére irányítja a figyelmünket, ez is összecseng a hét igéjének gondolatiságával. Az epistolai igében (Róm 8,12–17) is az „Isten gyermekei” gondolat jelenik meg, amely szintén egybevág az Efezusi levél soraival. Mindhárom igében megfogalmazódik, hogy az üdvösség kulcsa abban rejlik, hogy járjunk a világosság útján, és tetteink tükrözzék: Istenhez tartozunk. Az Agenda a Szentháromság ünnepe utáni 6–9. vasárnapoknak a karakterét így határozza meg: „Isten sötétségből világosságba hív”. A 8. vasárnap szkopusza: „Szeretet által Isten gyermekeivé!”

Textusunk a Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap igéi között is szerepelt a perikópa revíziója előtt.

Szentháromság ünnepe után 9. vasárnap

Péter Riczinger — 2026-07-10

A vasárnap jellege

A Szentháromság ünnepét követő vasárnapok sorában finom fordulópontot jelent a kilencedik. Ezt erősíti meg Agendánk is, amelyben a téma eleinte Isten hívása, majd ezen a vasárnapon utoljára: a sötétségből világosságra hívás. Úgy tűnik, mintha a pünkösdkor megszületett, immár szentháromságos hitben növekedő egyház a hívásra elkezdene felnőtt hitre lépni, egyre nagyobb felelősséget, sőt próbatételeket is vállalni – lásd a következő vasárnapokat. Eddig Isten hívásán volt a hangsúly, most pedig a kihívó (vö. ekkaleó ige!) Isten elkezdi majd a növekedést. Itt jelenik meg hídként a kilencedik vasárnap, ahol már az egyház felelőssége domborodik ki: „Akinek sokat adtak, attól sokan kívánnak, és akire többet bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12,48)

Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap

András Smidéliusz — 2026-07-10

A vasárnap jellegéről

A Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnaptól a 17. vasárnapig terjedő időszaknak a Prőhle-féle Agenda ezt az összefoglaló címet adja: „Akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította”. E vasárnapok igéi tehát az Úr és népe közötti különleges szeretetkapcsolat forrására és Isten irgalmának gazdag kiáradására irányítják a figyelmünket. A Liturgikus könyv a nap témáját így foglalja össze: „Ismerjük fel, amit Isten Krisztusban tett értünk!” Egyértelmű az utalás az ünnep történeti vonatkozására, hiszen ezen a napon emlékezünk Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett pusztulására (vö. Lk 19,41–48). A kijelölt szakasz tehát arra emlékezteti az Isten igéjére figyelő gyülekezetet, „hogy bűnbánattal vegye számba mulasztásait, illetve hogy reménységgel nézzen előre a megtartó Isten kegyelmében bizakodva” (Magassy 1997, 97. o.).

Szentháromság ünnepe után 11. vasárnap

Éva Szarka — 2026-07-10

A vasárnap jellege

Ezen a vasárnapon textusunk a feltámadott Krisztusról szóló tanúságtevést állítja elénk. Az emberi lélek küzdelmét, amely rátalál az irgalmas Istenre. A Prőhle-féle Agenda így fogalmazza meg a vasárnap témáját: „Mindig kegyelemre szorulunk!” A lekcióban szereplő példázatok, a farizeus és a vámszedő, valamint Nátán példázata mindkét esetben az emberi gyarlóságaink és bűneink okozta belső lelki harcot mutatják be, mely során Isten átformálja szívünket, felnyitja a szemünket arra, hogy nélküle elveszett életű és elkeseredett emberek lennénk. Ám a Krisztus feltámadásáról szóló örömhír megújíthatja életünket. Mindazok, akik megtapasztalták ennek erejét, továbbadhatják az evangélium üzenetét.

Szentháromság ünnepe után 12. vasárnap

Géza Madarász — 2026-07-10

A vasárnap jellege

A Szentháromság utáni 12. vasárnapján az isteni irgalom és a szabadítás kerül a középpontba. A hagyományos egyházi évben ez a nap a gyógyítás és a kommunikáció helyreállításának ünnepe. Az evangélium (Mk 7,31–37) a süketnéma meggyógyításáról szól. „Krisztus Urunk megnyitja fülünket az egyházban Isten igéjének meghallására, és képessé teszi nyelvünket, életünket Isten magasztalására.” (Jánossy 1944, 52. o.)

Isten az, aki áttöri elszigeteltségünket. Nemcsak fizikai gyógyításról van szó, hanem arról, hogy Isten alkalmassá teszi az embert a szava befogadására (hallás) és a válaszra (vallástétel és dicsőítés). Éppen ezért lehet fontos kérdés mindannyiunknak, hogy „mire használjuk a nyelvünket?”

Ezen a vasárnapon az igehirdetésnek és az imádságoknak azt az örömöt kell tükrözniük, hogy kereszténynek lenni kitüntetés, és engedjük, hogy Isten Lelke munkálkodjon bennünk.