Lelkipásztor

Szabadság Krisztusban!

Krisztián Gombor — 2026-10-10

Vannak mondatok, amelyek nem egyszerűen megszólítanak bennünket, hanem megállítanak. Olyan mondatok, amelyekben egyszerre van jelen az örömhír és a figyelmeztetés. Pál apostolnak ez az egyetlen mondata ilyen. „Krisztus szabadságra szabadított meg minket.” Ebben a mondatban ott van az evangélium lényege: Krisztus azért jött, hogy felszabadítson, hogy szabaddá tegyen.

Azonban Pál rögtön hozzáteszi: „Álljatok meg tehát szilárdan!” Mintha azt mondaná: ne felejtsétek el, mit kaptatok! Ne adjátok vissza azt a szabadságot, amelyet Krisztus megszerzett számotokra! Mert az ember különös módon képes arra, hogy még akkor is visszavágyjon a rabságba, amikor már nyitva van előtte az ajtó.

Bevezetés a tanulmányokhoz: Hitvallás és éneklés...

Gergely Finta — 2026-10-10

Hitvallás és éneklés – énekelt hitvallás

Gergely Finta — 2026-10-10

Írásunkban a Credo-ének műfaja kerül reflektorfénybe. Röviden utalunk Luther Wir glauben all’ an einen Gott kezdetű koráljára és annak gazdag irodalmára. Részletesebben tárgyaljuk az 1930-as években született Wir glauben Gott in höchsten Thron kezdetű tételt. A Dóka Zoltán által 1978-ban írt magyar változatról (EÉ 252) megállapítható, hogy az nem fordítás, hanem a német minta alapján írt önálló költemény. A krisztológiai szakasszal kapcsolatban a most folyó énekeskönyvmegújító munkára vonatkozó kérdések is terítékre kerülnek. Írásunk az ének gyakoribb használatára is szeretne biztatni.

Hiszem, hogy az istenlényeg Atya, Fiú és Szentlélek

Kinga Marjatta Pap — 2026-10-10

A Hitvallás és éneklés tematikus évében megjelenő tanulmány érinti a hitvalló ének különféle értelmezési kereteit: tartalmi szempontból figyelembe véve az egyetemes hitvallás, a felekezeti hitvallás, valamint a közösségi, illetve személyes tanúságtétel hármasságát. A tág értelmezési keretek sorában említem az ökumené mint felekezeti identitás kérdését, illetve Christoffersen (2026) vitairatát, amelyben az egyetemes hitvallások és a hitvallási iratok mellett egyfajta „harmadrendű” hitvallási dokumentumként sorolja be az énekeskönyvet.

A tételszintű elemzés a korábbi magyarországi evangélikus gyűjtemények és a Harmadik próbafüzet Hitvallás fejezetének énekei mellett a kortárs európai énekeskönyv-megújítások anyagából (Észtország, Svédország) válogat. A szempontok sorában vizsgálom a hitvallás egyéni, illetve közösségi jellegét, a hitágazatok versszakarányait, illetve a különböző pontosságú parafrázisoknak és szabad költeményeknek a hitvallás tartalmához hozzátett, egyéni hangsúlyait.

„Ti legdrágább gyermekek, legyen tiétek ez az énekeskönyvecske…”

Ankó Fekete — 2026-10-10

Nikolaus Herman 16. századi énekszerző 176 éneket hagyott hátra, e gazdag hagyatékból az 1982-es Evangélikus énekeskönyv mindössze hármat tartalmaz. Az énekeskönyv-megújítás most három újabb Herman-éneket ajánl felvételre, melyek nagyban gazdagíthatják a gyülekezeti énekrepertoárt. Ezek szövegi és dallami hátterét mutatja be az alábbi cikk.

Jób könyvének üzenete a hangok nyelvén

Rita Pintérné Váray — 2026-10-10

Tornyai Péter 2023-ban komponált Passacaglia della morte kantátája Jób könyvének igeverseivel, több száz év zenei idézetével, az elmúlás elkerülhetetlen gondolatbeli sétájára invitálja a hallgatóságot. A 2025-ben Artisjus-díjat nyert komolyzenei mű, Jób mondatait tíz különböző nyelven tárja elénk, amelynek végső kicsengése magyar nyelven, Bach egyik híres koráljának idézetével szólal meg.

Válaszúton

Péter Gáncs — 2026-10-10

Az április 12-ei hazai választások eredménye egyházainkat is kritikus önvizsgálatra, őszinte útkeresésre kell, hogy indítsa. Ebben segíthet Rod Dreher konzervatív amerikai író Szent Benedek válaszútján című könyve, ami öt éven belül immár másodszor jelent meg magyarul, Bakos Gergely OSB fordításában, ezúttal a Hitel Kiadó gondozásában A mű egyfajta „túlélési” stratégiát kínál, amire azért lehet szükségünk, mert „a kereszténység az egész nyugati világban válságban van: saját eltűnésének kockázatával kell szembenéznie”. A szerző hagyományos keresztény nézőpontból bírálja újkori kultúránkat, ugyanakkor az üzenete mégis pozitív. Ő maga erről így vall: „E könyv végső soron az igaz reményről szól – nem hamis derűlátásra alapozott reményről, hanem olyanról, amelyik az egyház helyzetének a valósághoz hű fölmérésén, valamint azon alapul, hogy újra magunkévá tesszük az egyháznak a modern időkben feledésbe merült, mélységes spirituális kincseit.” Rod Dreher számára, aki 2022 óta a konzervatív Danube Institute vendégkutatójaként Budapesten él, ezeknek a kincseknek az elsődleges forrása ma is a Szentírás, valamint Szent Benedek Regulája.

Akkor is ültess egy almafát!

Máté András Lukács — 2026-10-10

„Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát” – hangzik a Luthernek tulajdonított közmondás. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatóinak és doktoranduszainak Teológia és… sorozatának második számú kötete is ebben a lutheri szellemiségben gondolkozik a teremtés témájáról. „De fának csak Isten adhat formát” (But only God can make a tree) – írja Joyce Kilmer költő a Fák című versében Koosán Ildikó fordításában. A tanulmányokon mind átsugárzik a kötet központi témája, a teremtés és a teremtő és újjátteremtő Istenről szóló hitvallás. A szerzők igyekeznek megragadni és írásaikkal elültetni egy-egy almafát, amivel bemutatják a Teremtőt, magát a teremtést, az embert, aki igyekszik a teremtő munkatársa lenni. Az írások jelentős részében megjelenik a teremtett világ, a természeti környezet pusztításának, rombolásának meghatározó, korunkban már megkerülhetetlen témája. A szerzők műveiben viszont végig ott lapul a Lutherhez kötődő gondolat: látják a világ pusztulást, a világban lévő tragédiákat, traumákat, bajokat, fájdalmakat, de ők akkor is ültetnek egy almafát, mert itt és most vagyunk felelősek azért, amit Isten ránk bízott, mert van reménységünk a holnapban, van reménységünk Jézus Krisztusban, az új égben és az új földben, a Teremtőben. A kötet szerkesztői, hogy a kötetet olvasva végig a Teremtő járjon a szemünk előtt, az első teremtéstörténet szavait vették kölcsön a fejezetcímekhez: megalkotta, elválasztotta, megáldotta.

In memoriam Mihácsi Lajos (1953–2026)

Zsófia Vladika — 2026-10-10

Csendes szomorúsággal, mégis Istenbe kapaszkodó reménységgel állunk meg Mihácsi Lajos testvérünkre emlékezve. Nehéz elengedni azt, akinek jelenléte annyi éven át volt biztos pont, úgy tekintünk rá, mint a szeretet és a szolgálat halk, de rendíthetetlen tanújára. Fájdalmas hirtelenséggel tért haza július 14-én, életének hetvennegyedik évében ahhoz az Úrhoz, akinek egész életét odaadta, és akinek közelségét most már színről színre láthatja.

„Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére…” (Róm 1,16)

Reformáció ünnepe

Erzsébet Molnár — 2026-10-10

Az ünnep jellege

Reformáció ünnepén a reformáció központi üzenetének kell megszólalnia a szószéken. Ez nem más mint: sola fide – sola gratia! „Ettől az artikulustól nem térhetünk el, sem nem engedhetünk, még ha a föld és ég elveszne s bármi más (…) ebben az artikulusban van minden…” – írta dr. Kósa Pál 1949-ben (345. o.).

Agendánk így jelöli az ünnep jellegét: „Mindent Isten dicsőségére!”

Luther Márton, aki nekünk, evangélikusoknak különösen is a reformáció megtestesítője, hittel hitte, hogy valóban Isten dicsőségére kívánta Krisztus egyházát a Szentlélek erejében bízva jobbítani, megújítani. Az ünnep liturgikus színe éppen ezért a Szentlélek szimbolikája miatt piros. Idén szombatra esik október 31., így például Nyíregyházán várakozással tekintünk a református testvérekkel közös fáklyás, énekes emlékmenetre. Egy mondat erejéig azt is figyelembe vehetjük és megemlíthetjük, hogy reformáció ünnepe előtt mindig a Biblia vasárnapját ünnepeljük (sola Scriptura).

Szentháromság ünnepe után 22. vasárnap

Henriett Cairns-Lengyel — 2026-10-10

A vasárnap jellege

A Szentháromság ünnepe utáni időszak az úgynevezett köztes időt, a „már igen” és a „még nem” feszültségét szólaltatja meg vasárnapról vasárnapra. Ez az idő tulajdonképpen a mi időnk. Vagyis a földön vándorló, az Isten országa felé tartó és a beteljesedésre váró egyház ideje, amikor is az Isten akarata szerinti élet feladatai kerülnek reflektorfénybe.

A mai vasárnaptól kezdve a kijelölt igék már egyre inkább az eljövendő dolgok felé irányítják a figyelmet. Az evangélium még az előző vasárnapokhoz kapcsolódik, és az Isten szerinti élet soron következő témáját, a megbocsátást szólaltatja meg. Ugyanakkor már utal az ítélet napjának számadására is. A lekcióban Pál apostol pedig már egyértelműen az idők végére irányítja hallgatói figyelmét.

Az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapját megelőző (ítélet-) vasárnap

Katalin Zita Szigethyné Szenteczki — 2026-10-10

A vasárnap jellege

Az egyházi év vége felé közeledünk, igehirdetésünk középpontjába az utolsó időkről, a keresztény reménységről szóló tanítások kerülnek. Az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapját megelőző vasárnap, ítélet vasárnapja, amelynek üzenete, hogy Krisztus megőrzi egyházát, a halálon át is vele való közösségre hív és visz. A vasárnap evangéliumi szakaszában (Mt 24,15–31) Jézus a végső idők megpróbáltatásainak képeit villantja fel, azzal a biztatással, hogy a választottakért megrövidülnek azok a napok (Mt 24,31). Az epistolában (1Thessz 4,13–18) Pál a parusziát közelre váró gyülekezetet tanítja Krisztus visszatéréséről, a feltámadásról, az elragadtatásról. November ködös, fagyos, esős, hamar sötétbe burkolódzó, szomorkásabb napjaiban jobban megérint bennünket az ember törékenysége, mulandósága. Számvetésre is hív minket Urunk. Meg tudnunk-e állni, ki tudunk-e tartani, meg tudunk-e maradni a hitben, a szeretetben, a feltámadás reménységében mindaddig, amíg vissza nem tér, hogy megítéljen mindannyiunkat?

Az egyházi esztendő utolsó előtti (reménység) vasárnapja

Szilvia Keczkó — 2026-10-10

A vasárnap jellege

Reményteli, biztató üzenetet hordoz magában ez a vasárnap, nevében is viseli a várakozás és a reménység kettősségét. A várakozásban ott rejlik a készülődés izgalma, de feszültsége is egyben. Az öröm, a reménység, a készülődés Krisztus érkezésére tekint, a feszültség pedig abból fakad(hat), hogy vajon én készen állok-e az érkezésére? A várakozás reménysége, öröme és feszültsége egyszerre van jelen ezeken az utolsó vasárnapokon, amelyekkel magunk mögött hagyjuk az egyházi évet.

Az utolsó előtti vasárnap különösen alkalmas arra, hogy ne csak valaminek a végére gondoljunk, hanem számba vegyük azt is, merre tart az életünk. A textusunk egyik legerősebb kérdése is ez a számvetés, de nem úgy, hogy azt kérdezi, elestem-e, volt-e rossz döntésem, hanem úgy, hogy fel tudok-e állni, vagy tudok-e változtatni a rossz irányon, amerre elindultam.

Az egyházi esztendő utolsó (örök élet) vasárnapja

Sándor Percze — 2026-10-10

A vasárnap jellege

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja egyrészt az év leghosszabb, szentháromsági ünnepkörét zárja le, másrészt átmenetet biztosít az egyik legbensőségesebb és (elvileg) legcsendesebb ünnepkör, az advent felé. Egyszerre ki- és bemenet.

Az örök életről elnevezett feltámadási ünnep így az Úr eljövetelének „előhírnöke” is. Ez a vasárnap a Krisztus-követőket a földi mulandóság és az örökkévalóság találkozásának feszültségébe helyezi. Tartalmában a végső számadás és a Krisztus-várás pólusai között mozog. Jól tükrözik ezt az óegyházi evangéliumok az Emberfia eljöveteléről (Mt 24,37–51) és a tíz szűzről szóló példázatokkal (Mt 25,1–13). Különösen az utóbbiból tűnik ki, hogy a személyes jelenlét és az okosan alkalmazott erőforrások döntő fontosságúak az érkező vőlegény fogadásában és a menyegzőre való bejutásban, ezáltal pedig a vőlegény megismerésében. Amint látni fogjuk, az ézsaiási perikópa szépen rímel ezen óegyházi evangélium üzenetére.