Természetvédelmi Közlemények

Idegenhonos fafajok állományainak szerepe a hosszútávú vonuló énekesmadarak pihenőhely-használatában

László Bozó — 2024-09-19

Kutatásunk során három hosszútávú vonuló, de eltérő élőhelyeken előforduló poszátaféle pihenőhely-használatát vizsgáltuk egy délkelet-magyarországi ezüstfa-dominálta fás területen és a hozzá csatlakozó kiszáradt csatorna mentén. A 2016 és 2023 közötti őszi időszakból származó 1854 gyűrűzési és 261 visszafogási adatot dolgoztunk fel. Azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy a madarak mennyi időt töltenek el a vizsgálati területen, ez idő alatt hogyan változik a raktározott testzsírjuk mennyisége, és ezzel a raktározott zsírral mekkora távolság megtételére képesek. Eredményeink szerint a terület hasonló szerepet tölt be az átvonuló madaraknál, mint a természetes élőhelyek, ezért is volna fontos az idegenhonos fás területek jogilag történő védettsége.

Mire elég 200 év? Van-e spontán löszpusztagyep-regeneráció a Tiszántúlon?

Csaba Molnár — 2024-09-19

203 évvel ezelőtt, 1820-ban gróf Semsey Lajos átadta Balmazújvárosnak Magdolna területén lévő gyepeit, szántóit, melyet a város közlegelőként hasznosított, és amelyet azóta is legelőként használnak. Korábban a területet viszonylag rövid ideig, hozzávetőlegesen 50-80 évig szántották. Magdolnát két szikes tó/lapos, ill. körülöttük szikes gyepek és nagy kiterjedésű löszpusztagyepek (Salvio-Festucetum) alkotják. A parlagok mellett kis méretű, felszántatlan löszgyepfoltok is vannak. Feltűnő a különbség a magas természetességű felszántatlan ősgyepek és a legfeljebb közepes természetességű óparlagok között, pedig mind a propagulum, mind az azokat szállító legelő állat rendelkezésre állt az elmúlt 203 évben. A parlagok és az ősgyepek közötti különbséget 17 térsorozati mintavétellel vizsgáltuk, mérve az alfa- és béta-diverzitást.

Eredményeink szerint a parlagoknak nincs önálló fajkészletük, az ősgyepek szegényebb változatainak tekinthetőek. A faj-area görbék alapján minden térléptékben élesen elkülönülnek az ősgyepek és a parlagok. Ősgyeppel érintkező parlag estében a határvonaltól távolodva szerkezeti grádiens nem figyelhető meg. Azok a fajok, amik átléptek a parlag területére, azon bárhol megjelenhetnek, de az ősgyepek felé kissé nő a gyakoriságuk. Kolonizáló front nincs. Az óparlagok nem egységesek, van közöttük jobb (kis térléptékben az ősgyepekét megközelítő, de azt el nem érő) szerkezetű is, de ez is fajszegény.

A vizsgált területen 203 év kevés volt a regenerációra. Úgy tűnik, a Tiszántúlon a máig megmaradt ősi Salvio-Festucetum foltokra emberi léptékben nem tekinthetünk propagulumforrásként a löszgyep-specialista fajok tekintélyes része esetében, ha természetvédelmi célú spontán regeneráció a célunk. A továbblépést – és talán a megoldást – a spontán nem terjedő fajok dokumentált és nyomon követett betelepítésének kísérletei jelenthetik.

Az elsőbbségi hatás, a propagulumnyomás és a jelleghasonlóság alkalmazása inváziós fajok honos fajok vetésével történő visszaszorítására

Nóra Sáradi — 2024-09-19

Az ökológiai restauráció létfontosságú a növényi invázió korlátozásában, az inváziókontroll és a biotikus rezisztencia növelése révén. Hipotézisünk szerint az elsőbbségi hatással, a honos fajok megnövelt propagulumnyomásával, valamint a jelleghasonlósággal erősíthető az invázió elleni biotikus rezisztencia. Kutatásunkban homokpusztagyepi modell fajokkal, kontrollált kísérletben teszteltük három különböző életformát és funkcionális csoportot képviselő inváziós faj és négy, jellegükben eltérő mértékben hasonló honos növényfaj kompetícióját. Az Asclepias syriaca esetében a magmennyiség és a jellegükben hasonlóbb vetett fajok voltak meghatározóak. A Conyza canadensis esetében mindhárom tényező szignifikáns hatással bírt. A Tragus racemosus esetében a honos fajok elsőbbségi vetése hátráltatta a csíranövények megtelepedését. Eredményeink alapján az inváziós fajok korlátozhatóak honos fajok vetésével, különösen nagyobb magsűrűség, valamint magkeverék használata esetén, továbbá, ha biztosítani tudjuk a honos fajok korábbi megtelepedését.

A búvósávok kialakítása meghatározó fontosságú a kaszálók diverz ízeltlábú-faunájának megőrzésében

Róbert Gallé — 2024-10-19

A kaszálás az egyik legelterjedtebb gyepkezelési módszer Európában, mely megfelelően végezve alkalmas számos gyeptípus magas diverzitásának megőrzésére. A nagy területeken, rövid idő alatt végzett kaszálás az ízeltlábúak jelentős direkt mortalitását okozza, emellett csökkenti a gyep mikrohabitat-diverzitását, homogenizálja a mikroklimatikus viszonyokat, mely negatív hatással van az ízeltlábúakra. Kutatásunk célja, hogy a kaszálókon, részben az ízeltlábú-fauna megőrzése miatt kialakított búvósávok természetvédelmi hatékonyságát feltárjuk. Vizsgálatunk során fűháló és talajcsapdák segítségével gyűjtött mintákból faji szintig meghatároztuk az egyenesszárnyúakat, poloskákat, futóbogarakat és a pókokat. A fajszám- és abundanciaadatokat kevert lineáris modellek segítségével értékeltük. A kaszálás alól kizárt területeken jelentősen magasabb ízeltlábú-fajszámot és abundanciát mutattunk ki, mint a kaszált területeken, mely hatások a növényzeten élő, elsősorban herbivór ízeltlábúak esetén erősebbek voltak, mint a talajfelszíni ragadozók esetén. Eredményeink azt bizonyítják, hogy a kaszálatlan búvósávok magas denzitású és diverz ízeltlábú-közösségeknek adnak otthont, ezáltal kulcsfontosságú szerepet játszanak a gyepi ízeltlábúak megőrzésében.

Az eszköz nélküli halászat és rákászat emlékei és utolsó gyakorlói a Kárpát-medence néhány vidékén

Viktor Löki — 2024-04-15

Az eszköz nélküli halászathoz és rákászathoz köthető hagyományos ökológiai tudás egyes szegmensei élelemszerző, de rekreációs céllal is a világ számos táján napjainkig fennmaradtak. A jelenséget a néprajzi irodalomnak köszönhetően a Kárpát-medencében is közel két évszázadon keresztül viszonylagos alapossággal dokumentálták. Mivel a tevékenységet közvetetten lehetővé tevő, a természettel szoros közelségben élő gazdálkodó életmód egészen az 1970-es vagy a 1980-as évek végéig, vagy helyenként akár tovább is gyakorolva volt, így az eszköz nélküli halászat egy spontán megfigyelése után feltételeztem, hogy a témakörhöz kapcsolódó ismeretek legalább egy része túlélte a modernizációt, és máig fennmaradt a régióban. Munkám során ennek megfelelően szerettem volna találni még legalább néhány olyan személyt, aki gyakorolta vagy napjainkban is gyakorolja az eszköz nélküli halászatot és rákászatot a régiónkban, valamint képes a tevékenység módszertani részleteiről, természetvédelmi vonatkozásairól és kulturális hátteréről is beszámolni. 2022 augusztusában ennek érdekében a romániai Sóvidék környékén kerestem fel és szólítottam meg interjúkészítés szándékával a téma ismerőit, 2022 augusztusa és decembere között Magyarországon ezt kiegészítettem az Északi-középhegységre és a Felső-Tisza vidékére koncentrált online megkeresésekkel, végül 2023 augusztusában a szerbiai Vajdaság nyugat-bácskai körzetében, illetve a horvátországi Drávaszög keleti részén kutattam az eszköz nélküli halászat és rákászat gyakorlói után. A meglátogatott négy országban összesen tizenhat személyt találtam, aki beszélgetést tudott fenntartani a témában, közülük tizenegy személlyel tudtam rögzített interjút készíteni. Az interjúalanyok a hagyományosan ismert öt eszköz nélküli halászati módszer közül négyről számoltak be. A beszélgetések során összesen nyolc halfaj vagy taxon eszköz nélküli halászata merült fel, a résztvevők ezenkívül az eszköz nélküli rákászat módszertanához is tudtak szórványos adalékokkal szolgálni. Mindezek alapján úgy tűnik, az eszköz nélküli halászat és rákászat egyes ismeretei minden régi és új tiltás, valamint életmódbeli változás ellenére is máig élnek a tájban. A tevékenység az interjúk alapján kulturálisan szabályozott és fenntartható gyakorlattal rendelkezik, mely nem járt és ma sem jár jelentős hal- vagy rákállomány-csökkenéssel, vagy populációk kipusztulásával, illetve legtöbbször mentes a megszaladási jelenségektől, mely alól csak a kevés invazív módszer alkalmazása, vagy néhány eszköz nélküli halász alkalmi mohó attitűdje jelenthet kivételt.

Az optimizmus és a pesszimizmus szerepe és alkalmazási lehetőségei a természetvédelmi kommunikációban

Zsófia Móré — 2024-10-18

A természetvédelmi üzenetek megfogalmazásának régi dilemmája, hogy az optimista vagy pesszimista üzenetek képesek-e erősebb hatást elérni az olvasók között. Ugyanakkor a problémát illetően hazai adatok alig állnak rendelkezésre. Vizsgálatunk során kétféle megközelítésből vizsgáltuk a kérdést. Elkészítettük egy természetvédelmi hír pozitív és negatív hangvételű változatát, melyeket a közösségi médiában osztottunk meg, követve mindkettő hatásait. Másrészt két hírportál optimista és pesszimista témájú híreiből készített adatbázist elemeztünk. Míg az átdolgozott hír, valamint a Greenfo oldalairól származó adatok alapján a pesszimista üzenetek látszanak sikeresebbnek, addig a National Geographic Magyarország oldalairól származó információk alapján a pozitív üzenetek szerepeltek jobban. Eredmények rámutatnak, hogy a pozitív vagy negatív hangvétel önmagában nem garantálja a hatékony kommunikációt. A célcsoport igényeinek megfelelően szükséges az optimista és pesszimista üzenetek egyensúlyának megteremtése.

Vetőmageredet jelentősége a természet-helyreállítási gyakorlatban: érvek és ellenérvek a hazai szabályozás tükrében

Katalin Török — 2024-10-19

Az ENSZ „ökoszisztémák helyreállításának évtizede” világszerte új lendületet adott az élőhely-restaurációs projekteknek. Bár általános egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy szabályozni kell a restaurációs célokra használt honos fajok magjainak transzferjét, sok esetben a magok származásával kapcsolatos vita nehézségeket okoz a gyakorlati megvalósításban. Vizsgálatunkban elemeztük a helyi és távoli forrásból származó magok használatának előnyeit, hátrányait, valamint felmértük a hazai restaurációval foglalkozó kutatók, gyakorlati szakemberek és más természetvédelmi területen dolgozó kutatók véleményét a kérdésről. A további kutatások és az azonnali beavatkozások prioritásával kapcsolatos attitűdök jelentősen eltértek a kutatók és a gyakorlati szakemberek körében. Eredményeink alapján javaslatot tettünk egy döntéstámogató keretrendszerre, amely segíthet a konszenzus kialakításában.

Zagyva menti folyóparti tájak természetességének és esztétikai értékének lakossági megítélése kérdőíves felmérés alapján

Tímea Erdei — 2024-10-21

A városi folyószakaszok rehabilitációja gyakran kedvezőtlen állapotuk és a zöldinfrastruktúra-rendszerben elfoglalt szerepük miatt napjainkban egyre fontosabbá válik. A helyi lakosság bevonása hasznos lépése lehet ezeknek a projekteknek. Jelen kutatásban célunk a lakosság által érzékelt természetesség és esztétikai érték, illetve ezek összefüggéseinek feltárása folyóparti tájak esetében. Fényképeket tartalmazó online kérdőíves felméréssel végeztük vizsgálatainkat három Zagyva menti település bevonásával. Eredményeink alapján a lakosság számára fontos a táj esztétikai értékének megítélésében az észlelt természetesség, főként a meder és a vegetáció esetében; azonban az épített elemek esztétikai értéke pozitívabb, mint a természetességük megítélése. Az észlelt természetesség a legtöbb vizsgált szempont esetében megfelel az ökológiai természetességnek (pl. part menti fás vegetáció aránya és természetessége, mederbeli növényzet aránya, épített elemek jelenléte). A holtfák mederben való jelenlétét azonban kimondottan kedvezőtlennek ítélik esztétikai szempontból, ezért ennek természetvédelmi előnyeit környezeti nevelési, szemléletformálási projektek keretében is fontos lehet bemutatni.

Talajmagbank-vizsgálatok eltérő ideje felhagyott vadászati célú etetőhelyeken

Katalin Rusvai — 2024-10-21

A vadászati célú etetőhelyek felhagyását követő változások eddig kevéssé ismertek, különösen a talajmagbankot érintően. A Mátra hegységben ezért 3 db, eltérő ideje (1, 8 és 10 éve) felhagyott etetőhelyen egy korábbi tavaszi mellett egy őszi magbankmintavételt is végeztünk. Eredményeink alapján jól kimutatható volt, hogy az őszi mintákban több faj több magja volt jelen, s minden esetben nagyobb volt a gyomfajok és magvaik aránya is. A legjelentősebb eltéréseket a felszíni vegetációt és a magbankot illetően is a leginkább zavart, egy éve felhagyott szórón tapasztaltuk. A növényzetben jellemző évközi változások jól kimutathatóak voltak a magbankból is, azaz feltehetőleg az egykori használatból eredő perzisztens gyommagbank mellett a helyi magszórásnak is szerepe lehet e helyszíneken. Mindezek jelentősen hátráltathatják az érintett gyepterületek regenerációját, illetve – egy esetleges újabb zavarás esetén – a klímaváltozás hatásai mellett akár egy újabb invázióhoz is vezethetnek.

Az alföldi tájak ’piramisainak’ megőrzése

Zoltán Bátori — 2024-04-15

Az élőhelyszigetekként szolgáló kunhalmok az alföldi tájak több ezer éve ismert, jellegzetes és különleges helyszínei, ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajok őrzői. A kunhalmok többféle szerepet is betölthettek építésük óta, ugyanaz a kunhalom például temetkezési helyként, őrhalomként és határhalomként is funkcionálhatott a különböző történelmi korokban. Annak ellenére, hogy a kunhalmok már építésük idejében is hozzájárulhattak a sík területek biodiverzitásának a megőrzéséhez, természetvédelmi jelentőségük a környező területek mezőgazdasági művelés alá vonása után került igazán a figyelem középpontjába. A mezőgazdasági tájakban szigetszerűen előforduló, jelenleg ex lege védett kunhalmokkal kapcsolatban egyre égetőbb kérdéssé vált, hogy milyen módon történhet a növényzetük hosszú távú fenntartása és helyreállítása, s hogy a hazai mezőgazdasági támogatási rendszer mennyire segíti fennmaradásukat. Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az Árgay Zoltán és Deák Balázs által szerkesztett „Kunhalmok megőrzése mezőgazdasági területeken. Gyepek fenntartása és helyreállítása kurgánokon” című, az Agrárminisztérium támogatásával, a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány gondozásában 2023-ban megjelent könyvben.

A Szent Anna-krátertó aktuális természetvédelmi kérdései tíz év kutatási munka tükrében

Gyöngyvér Mara — 2024-10-21

A Szent Anna-tavat Közép-Kelet-Európa egyetlen krátertavaként, valamint Erdély egyik legismertebb és leglátogatottabb turisztikai látványosságaként tartják számon. Bár a turisztikai leírások gyakran emlegetik a világ legtisztább vizű tavaként, az elmúlt évtizedek során jelentősen megváltozott ez a helyzet, annak ellenére is, hogy a tó és az ikerkráterében fekvő Mohos-tőzegláp Natura 2000-es természetvédelmi területek, és természetvédelmi kezelés alatt vannak. Ezen védett területek szakszerű kezelését nehéz elképzelni monitoring, folyamatos felmérések és probléma azonosítása nélkül, amelyek alapján megszülethetnek a természetvédelmi intézkedések. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara 2012-ben indított el egy komplex kutatási programot, dr. Máthé István mikrobiológus vezetésével, amelyhez több intézmény kutatói csatlakoztak, azzal a céllal, hogy a tó komplex ökológiai rendszerének megértésén munkálkodjanak, és kiderítsék a vízminőség romlásának okait. A kutatásban a Sapientia EMTE partnerei voltak a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszéke, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Geológia Intézete, valamint a debreceni Atommagkutató Intézet. Ha ezt a csapatot a kezdetekben egy közös kutatási projekt hozta is össze, mára már a kíváncsiság és a megoldáskeresés motivációja tartja össze őket.