A helyi élelmiszertermelés és értékesítés üzleti modelljeit megalapozó kutatás a Tokaj-Zemplén térségben
Absztrakt
Az Európai Bizottság 2020-ban javaslatot tett a Next GenerationEU programra, mely a 2021-2027-re vonatkozó, hosszú távú költségvetéssel (MFF) együtt egy zöldebb, befogadóbb, digitális és fenntartható Európa megteremtését tűzte ki célul.
Az Európai Zöld Megállapodás középpontjában a „termelőtől a fogyasztóig” stratégia áll a regionális és helyi élelmiszerrendszerek sikeres adaptációjának növelése céljából. A rövidebb ellátási láncok (REL) létrehozása érdekében támogatja a távolsági szállítástól való függőség csökkentését.
Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi státusza jó lehetőséget kínál a helyi élelmiszertermelő gazdaságok számára a helyitermék örökségek felmutatásához, megőrzéséhez. A Tokaj-Zemplén térségi termelők és kereskedők, szolgáltatók ehhez kötődő attitűdjeinek megismerésére óhatatlanul szükség volt ahhoz, hogy a piacra jutás-értékesítés új, innovatív megoldásainak feltárását, kimunkálását megalapozottam végezhessem el. EKÖP kutatásomra[1] támaszkodó jelen tanulmányban a termelői és a fogyasztói vélemények és hozzáállások feltárását, ezirányú eredményeimet mutatom be.
Hivatkozások
Dankó L. (2023): Helyi termékekre fókuszáló turizmus a körforgásos és fenntartható gazdaságban
In: Bene, Zsuzsanna; Kökényesi, Nikoletta (szerk.) THE Eszencia – Bor és Tudomány: Fejezetek a Lorántffy Intézet oktatóinak tollából. Sárospatak, Tokaj-Hegyalja Egyetem 112 p. pp. 86-100.
Dankó, L.(2023): Új turisztikai megközelítések Sárospatak és Zemplén desztináció turizmusában
ZEMPLÉNI MÚZSA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRAT 23 : 3 (91) pp. 24-39. , 16 p.
Jelen publikáció a 2025-ben intézményi TDK konferencián bemutatott és 1. helyezést elért UNKP kutatásom első részének fontosabb eredményeit tartalmazza.
/2013 számú Közös előírásokat tartalmazó rendelet (EU) 32–35. cikke
HAGYOMÁNY - TERMÉSZET – MODERNITÁS A Tokaji Borvidék Területfejlesztési Programja Stratégiai és Operatív Program 2021-2027. Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács,2021. május. 113.pp.
/2023. (XI. 15.) AM rendelet a kis mennyiségű, helyi és marginális élelmiszer-előállítás és -értékesítés higiéniai feltételeiről
Dankó L.-Tóth Zs. (2021): A bor- és gasztronómiai innováció és kapcsolódása a turizmusfejlesztési stratégiához. SZŐLŐ-LEVÉL. 2021. 2. szám. Tokaji Kutatóintézet, Tarcal. pp. 84.-101.
Dankó L. (2021a): Helyi termékek felmérése és piacosítása a zempléni fenntartható gazdaságban Szent Márton Nemzetközi Borászati Egyesület, Tolcsva, 50 p.
/2020. (XI. 11.) Korm. határozat a Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről
Dankó L. (2021b): Zempléni élelmiszerturizmus a körforgásos és fenntartható gazdaságban Szent Márton Nemzetközi Borászati Egyesület, Tolcsva, 34 p.
Kotler, Philip–Keller, Kevin L. (2012): Marketingmenedzsment. Akadémiai Kiadó, Budapest
Dankó L. (2008): Értékesítés-menedzsment ME, Miskolc, 358 p.
Chikán A. – Demeter, K. (2004): Értékteremtő folyamatok menedzsmentje. Budapest: Aula Kiadó
Tóth T. (szerk.) (1988): Vállalat és külső piac KJK, Budapest.
Dankó L.- Szacskó B. (2025): A Tokaj- Zemplén turisztikai desztináció élelmiszer-turizmusának fejlesztése. In.: Sárospataki turizmusfejlesztési tanulmányok 2024. THE Lorántffy Intézet, Sárospatak.
https://doi.org/10.33031/ZRFS.2024.2.2
Dankó L.-Szabó G.J. (2025): A palackozott tokaji borok árát befolyásoló tényezők vizsgálata. In.. Remenyik B. (szerk): Zempléni gazdaságfejlesztési tanulmányok 2025. THE, Sárospatak, 157p.
https://doi.org/10.33031/ZRFS.2025.2.5
Szacskó B. (2025): Helyi élelmiszertermelés és értékesítés üzleti modelljei a Tokaj régió példáján. EKÖP keretében készített TDK dolgozat. THE Lorántffy Intézet, Sárospatak, 70.p.
Dankó L.(2021b): A foodtourism fejlesztési lehetőségei a Tokaj – Zemplén desztinációban IX. Falukonferencia, KRTK-RKI, Pécs, 2021. szeptember 22-24. konferencia absztraktkötet, 30.p.
Dankó L. (2023): Helyi termékekre fókuszáló turizmus a körforgásos és fenntartható gazdaságban
In: Bene, Zsuzsanna; Kökényesi, Nikoletta (szerk.) THE Eszencia – Bor és Tudomány : Fejezetek a Lorántffy Intézet oktatóinak tollából. Sárospatak, Tokaj-Hegyalja Egyetem 112 p. pp. 86-100.
Copyright (c) 2026 Szacskó Bianka

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-ShareAlike 4.0 International License.