A büntetőjog elméleti dilemmái egyházjogi és világi jogi szemszögből

Interjú Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel

Kulcsszavak: büntetőjog, interjú

Absztrakt

Erdő Péter bíboros 2002-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke és Magyarország prímása, a Magyar Katolikus Egyház legfőbb vezetője. Magasszintű egyházi szerepvállalása mellett a tudományok világában is komoly munkásságot tudhat maga mögött, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szent István Tudományos Akadémia elnöke. Számos tudományos szakkönyv kötődik a nevéhez – magyarul és több különböző idegennyelven egyaránt –, amelyek közül a legutóbbi, „Az egyházjog lelke” címmel megjelent kötetében a hatályos katolikus egyházjogot és annak történeti fejlődési folyamatát mutatja be. Szakterülete az egyházjog, a középkori kánonjogtörténet és egyháztörténet. Több művének témája a bűn és bűncselekmény kapcsolatának, elméleti kérdéseinek vizsgálata. Aktív részt vevője a nemzetközi kánonjogi tudományos közéletnek, több nemzetközi tudományos testületnek elnökségi tagja. A kánonjog tekintetében nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is megkerülhetetlen szaktekintélynek számít. „Mély érdeklődés él benne a jogtörténet, az egyházjog emberi vonatkozásai iránt, nem egyszerűen csak a szabályok változása érdekli, hanem ennek a háttere. […] Kevés ember van, aki a jogot emberi módon tudja szeretni” – mondta róla egykori tanára. Nem véletlen tehát, hogy Erdő Péter bíboros a klasszikus értelemben vett egyházi feladatai mellett komoly szerepet vállalt és vállal az egyházjogi tudományok területén mind a kutatásban, mind az oktatásban. Az idei ökumenikus imahét országos megnyitóján a következőket mondta beszédében: „Ma különösen szükség van arra, hogy védjük és segítsük a családokat. Ha a külső környezet olykor megnehezíti is családjaink életét, nekünk annál inkább nagylelkű szeretettel kell melléjük állni.” Az ország elsőszámú egyházi vezetőjeként eddig is megragadott minden alkalmat, hogy bátorítsa a híveket és nem híveket egyaránt a világjárvány okozta különös helyzet elviselésében, kezelésében. 2020 szeptemberében dr. Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére az egyházi vezetők megbeszélést folytattak a Felzárkózó települések program előrehaladásáról és a megvalósítás tapasztalatairól. Többek között arról kérdeztük Erdő Péter bíboros urat, hogy hogyan látja a Magyar Katolikus Egyház társadalmi szerepvállalását, különös tekintettel a pandémiára, mit gondol az egyházjog világi jogágakkal való kapcsolatáról. Az interjút Hornyik Zsuzsanna készítette.

Megjelent
2021-04-26
Hogyan kell idézni
HornyikZ. (2021). A büntetőjog elméleti dilemmái egyházjogi és világi jogi szemszögből: Interjú Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel. Belügyi Szemle , 69(4), 699-710. https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.4.13
Folyóirat szám
Rovat
Interjú