Aki kimarad(t), lemarad(t)? – A település sikeressége és a városi cím

Absztrakt

Absztrakt

Magyarországon ma 346 városi jogállású település található, ez településállomány több mint egytizede, itt él az ország népességének 71%-a, ez az urbanizációs ráta inkább nyugatias, mint keleties mintákat követ. A városok több mint fele a rendszerváltás és az azt követő megengedő szabályozás eredményeképpen léphetett előre a közigazgatásban. Az 1990-es, majd az azt felváltó 2011. évi önkormányzati törvény értelmében a települések, jogállásuktól függetlenül egyenlőek, a forráselosztás kapcsán sem élvezhetnek előnyt a másikkal szemben. Városnak lenni, várossá válni mégis presztízst jelent a mai Magyarországon, így számos település tervei között szerepel az előrelépés. Különös hangsúlyt kapott ez a törekvés a közigazgatásban és a területszervezésben az új évezredben megjelenő, majd 2010-től felerősödő centralizáció kapcsán, ami több kisebb, ámbátor fejlett települést az előre menekülés útjára késztetett. Más települések a várossá válást nem favorizálták, holott fejlettségük, arculatuk vagy éppen társadalmuk adottságai alapján városiasnak mondhatók. A fejlődés, fejlesztés egyik legfőbb mozgatórugója az elmúlt két évtizedben az ilyen célra fordítható – zömmel EU-s – források sora. Jelen tanulmány arra keresi a választ, hogy az alaptörvény értelmében egyenlő települések forrásszerzési, így fejlesztési sikeressége mennyiben függ a városi jogállástól, az elnyert források mennyisége és struktúrája összefüggésbe hozható-e funkcionális jellegükkel, térszerkezeti pozíciójukkal vagy éppen méretükkel. A vizsgálati kört a rendszerváltás óta várossá lett 182 új város adja, míg a kontrollcsoportot a különböző korábbi vizsgálatok és mutatók által fejlettnek, városiasnak tartott községi, nagyközségi állomány képviseli.