A nemzeti identitás alakulása a posztszovjet Azerbajdzsánban

Absztrakt

A hétköznapi diskurzusokban népek kavalkádjaként ismert Kaukázus részét képezik az ún. transzkaukázusi államok: Azerbajdzsán, Grúzia, valamint Örményország. A térségbeli országokat összeköti az a sajátosság, hogy a Szovjetunió tagköztársaságaiként alakították ki őket a 20. század elején, majd annak széthullásával a korábban konstruált territóriumuk vált független nemzetállammá az 1990-es évek elején. Ugyanakkor a három ország nemzetként definiált népei több ezer éves kultúrájuk és államiságuk büszke letéteményeseiként tekintenek önmagukra. Közülük az azerbajdzsániak, saját bevallásuk szerint, az iszlám világ első demokratikus államában élnek.

Ez az öndefiníció már önmagában hordozza perifériahelyzetükből adódó sajátosságaikat. Az iszlám részeként, de a cári orosz expanziós törekvések következtében kapcsolódtak az „elképzelt közösségek” formálódásának folyamatába, amelynek eredményeként 1918-ban kikiáltották rövid életű független nemzetállamukat. Nemzeti identitásuk formálódását azonban a 20. század további részében a szovjet típusú államhatalom határozta meg, ami a politikai vezetés jellegén túl a mindennapokban is kontinuitást mutat a Szovjetunió felbomlása és a függetlenség elnyerése után is.

Az azerbajdzsáni identitásról összességében elmondható, hogy az azerbajdzsáni nemzet sajátos posztszovjet jellemzőkkel bír, amelyeket alábbi tanulmányunkban szeretnénk röviden bemutatni.
Kifejezetten azokra a sarokpontokra fókuszálunk, amelyek a hatalom oldaláról határozták meg az azeri nemzet formálódását. Az azerbajdzsáni nemzettudat esetében (ahogy több más posztszovjet példa esetében is) a mindenkori orosz és szovjet központi vezetés a periférián érvényesülő közvetlen és közvetett befolyása érvényesül.