A MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG A RENDSZERVÁLTÁS IDEJÉN
Résumé
Az 1989. évi tisztújítás véletlenül egybeesett a hazai társadalom, mondhatjuk forradalmi jellegű megváltozásával. Az életünk csaknem minden mozzanatára kiható változások nem hagyták érintetlenül Társaságunkat sem, és jelentőségük olyan nagy volt, hogy meghatározták tevékenységünknek csaknem minden részét. Az új vezetés legfőbb célja ebben a helyzetben az volt, hogy alkalmazkodva a körülményekhez kivédje a kedvezőtlen hatásokat, és megragadja a másfajta lehetőségek kínálta fejlesztés új módozatait, valamint, hogy tartalmában és külsőségeiben is erősítse a Társaság egységét, az egybetartozás gondolatát.
A tanulmány részletesen bemutatja a megváltozott gazdasági helyzetet és a további működéshez szükséges anyagi források felkutatására tett erőfeszítéseket, a szervezeti élet átalakítására, demokratizálására szolgáló intézkedéseket, a kiadványaink, elsősorban a Földrajzi Közlemények megjelenésének biztosítását, átalakítását és illetménylappá nyilvánítását. Az új Alapszabály szerint a Magyar Földrajzi Társaság a földrajz szakmai érdekképviseletét ellátó szervezet. Ezért Társaságunk komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Nemzeti Alaptanterv kidolgozása során érvényesítse a földrajz és a földrajztanárok e kérdésben elfoglalt álláspontját.
Copyright (c) 2024 Gyula Gábris
Ce travail est disponible sous licence Creative Commons Attribution - Pas d'Utilisation Commerciale - Pas de Modification 4.0 International.