A polgári közjegyzők szerepe a jogtudomány fejlesztésében
Absztrakt
A polgári kor közjegyzői a hivatásrend működésének háromnegyed évszázada alatt folyamatosan gazdagították műveikkel a magyar jogtudományt. Kiemelkedik közülük Ökröss Bálint, aki magánjogi és polgári eljárásjogi munkákat egyaránt írt. Szerzői munkásságának fontos állomása a mai is létező mértékadó jogi folyóirat, a Jogtudományi Közlöny megalapítása. A közjegyzők közül egyedül őt választották meg az MTA levelező tagjának. A 20. század elején kibontakozott polgári jogi kodifikáció sok közjegyző jogi szakíró, így Weinmann Fülöp, Baditz Lajos és Holitscher Szigfrid tanulmányainak, monográfiáinak tárgya lett. Baranyai Béla műveiben az örökösödési eljárással, valamint a közjegyző szerepével a megelőző jogvédelemben foglalkozott. Fekete László alkotói munkásságának csúcsa az Ars Notarialis című két kötetes monográfiája. Ökröss Bálint kivételével a többi közjegyző jogi szakíró írt rendszeresen cikkeket a közjegyzőség szakmai folyóiratába, míg közülük Holitscher Szigfrid és Fekete László a közjegyzői szaklap főszerkesztője is volt.
Hivatkozások
Baditz Lajos: A Polgári Törvénykönyv tervezetének bírálata. Budapest, 1904.
Baditz Lajos: Az öröklési jog a Magánjogi Törvénykönyvben. Jogtudományi Közlöny 1929. 15., 16. szám
Baditz Lajos: Az öröklési jog. A Polgári Törvénykönyv törvény-javaslatából. Budapest, 1915.
Baranyai Béla: A hagyományokról. In: Fodor Ármin (szerkesztette): Magyar Magánjog V. Öröklési jog. Budapest, 1901.
Baranyai Béla: Az általános Polgári Törvénykönyv tervezete a megelőző jogvédelem szempontjából. A Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara emlékirata. Pécs, 1902.
Baranyai Béla: Közjegyzőségünk reformja. Pécs. 1905.
Blum Béla: A közjegyzői törvények (1874: XXXV. t. cz. és 1886: VII. t. cz.) magyarázata kapcsolatban az örökösödési eljárásról szóló 1894: XVI. törvénycikk idevonatkozó intézkedéseivel. Budapest, 1896.
Blum Béla: Az örökösödési eljárásról szóló törvényjavaslat. A Jog 1893. 50. szám
Blum Béla: Az új hagyatéki eljárás. A Jog 1890. 1. szám
Fekete László: Ars Notarialis I-II. Budapest, 2013.
Fekete László: Fideicomissum inter vivos. Kir. Közjegyzők Közlönye 1933. 5. szám
Holitscher Szigfrid: A közokirat bizonyító ereje a Pp. -ban (Fő- és ellenbizonyítás) Kir. Közjegyzők Közlönye 1915. 6. szám
Holitscher Szigfrid: A közokirati kényszer szabályozása a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetében. Kir. Közjegyzők Közlönye 1905. 2. szám
Holitscher Szigfrid: A vakok végrendelete. Jogtudományi Közlöny 1903. 44. szám
Holitscher Szigfrid: A végrendeleti öröklés a Magánjogi Törvénykönyv javaslatában. Kir. Közjegyzők Közlönye 1928. 10. szám,1929. 1. szám, 1929. 2. szám
Holitscher Szigfrid: Házastársi kötelesrész a Tervezetben. Jogállam 1903. 2. szám
Holitscher Szigfrid: Közös végrendeletek és örökjogi szerződések a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetében. Magyar Jogászegyleti Értekezések. Budapest, 1904.
Holitscher Szigfrid: Újítások a Kódex végrendeleti jogában. Jogtudományi Közlöny 1928. 17. szám
Holitscher Szigfrid: Végrendeleti alakszerűségek a tervezetben. Jogtudományi Közlöny 1904. 18. szám, 1904. 23. szám
Ökröss Bálint: A szerkesztő előszava. Jogtudományi Közlöny 1866. 1. szám, Pest, Januarius 2.
Ökröss Bálint: Általános magyar törvénykezési eljárás peres és perenkivüli ügyekben a legujabb törvényhozások szerint. Felvilágosító jegyzetekkel és irománypéldákkal bírók, ügyvédek, s a közélet használatára. Pest, 1863.
Ökröss Bálint: Magyar közjegyzői törvény (1874: XXXV. törvénycikk). Az e törvényre vonatkozó ministeri rendeletekkel összehasonlító és kiegészítő jegyzetekkel. Budapest, 1875. Bevezetés. 8. o.
polgári törvénykönyv tervezete szerint. Jogtudományi Közlöny 1900. 52. szám
Tóth Lőrincz: Ökröss Bálint emlékezete. In: Magyar Akadémiai Almanach 1890. Budapest,1890.
Weinmann Fülöp: A köteles rész a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete szerint. Jogtudományi Közlöny 1900. 46. szám
Weinmann Fülöp: Az örökös jogi helyzete hagyatéki hitelezővel szemben a magyar általános
Weinmann Fülöp: Észrevételek az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének az „öröklési jogot” tárgyaló részére. Jogtudományi Közlöny 1882. 39., 40. szám
Weinmann Fülöp: Törvényes öröklés a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete szerint. Jogállam 1902. 4., 5. szám
Weinmann Fülöp: Végrendeleti öröklés a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete szerint. Jogtudományi Közlöny 1901. 1., 3., 5., 39., 40. szám