A salgótarjáni kisvasúthálózat turizmusban betöltött szerepének lehetőségei
Absztrakt
Salgótarján 100 éve várossá vált, fejlődését a kor technikai újításai és a helyi ásványi vagyon tették lehetővé. A gyors városiasodás nemcsak társadalmi-gazdasági megerősödéssel járt, hanem a megnövekedett szállítási igényeknek megfelelő közlekedési rendszer kialakulásával is, amelynek nyomai ma is fellelhetők. A nehézipari város korábbi bányáit és lakosait kiterjedt kisvasúthálózat és siklópályák kötötték össze, melyek egy része ma hegyikerékpárosok számára kedvező útvonal. A pályák különlegessége az egykori közlekedés sajátos létesítményeiben, például alagutakban rejlik. A város jellegzetes, szűk völgyekbe épült településszerkezete, a történelmi trianoni határok és a környező települések összeépülése sajátos közlekedési kihívásokat eredményeztek. A helyi szakemberek által vázolt fejlesztési elképzelések, többek között a kötöttpályás közlekedés fejlesztése, a múlt örökségére építve a fenntartható közlekedés irányába mutatnak.
Hivatkozások
Remenyik et al (2014): Közlekedésföldrajz és turizmus Magyarországon, Dialóg-Campus, Budapest – Pécs 42-45 pp.
Vertich J. (1990) Volt egyszer egy fogaskerekű… Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre, Salgótarján
Szepessy, G. (2014-2015.) Keskeny nyomtávú vasutak és környezetalakító hatásuk a Karancs-Medves vidékén, Salgótarján, Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38.
BURKUS et al. (1954): Kisvasúti hálózatok tervezése, Közlekedéstudományi Szemle, 1954 (4. évfolyam, 10. szám, 358-367 pp
BURKUS et al. (1954): Kisvasúti hálózatok tervezése, Közlekedéstudományi Szemle, 1954 (4. évfolyam, 10. szám, 358-367 pp
Surányi, S., Langer, B., & Balog, P. (2023). Országos Kisvasúti Koncepció I. ütem: Nemzetközi kitekintés, a gördülőállomány helyzetképe, szabályozási módok. Vasúti Gépészet, 2023(1), 58–59. https://vasutgepeszet.hu/wp-content/uploads/vasutgepeszet_2023_1_belivek-12-suranyi-0428.pdf letöltés ideje? 2025. augusztus 30.
Vertich J. (1990) Volt egyszer egy fogaskerekű… Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre, Salgótarján
Vertich J.(1990) Volt egyszer egy fogaskerekű… Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre, Salgótarján
Bárdossy I. – Ebenspanger J. (1894) Egyesületi hírek, Turisták lapja, VI. évfolyam, 6-9. szám, június- szeptember, 211. p.
Mihálovics B. (1894): Turisták lapja, VI. évfolyam, 6-9. szám, június- szeptember, 125-128. pp
Copyright (c) 2025 Feketéné Dr. Benkó Kata, Dr. Szabó Lajos

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-ShareAlike 4.0 International License.