A környezethez való jog egyes fenntarthatósági kérdései

Erkölcsi koncepciók a túlzottan emberközpontú értelmezés ellen

Absztrakt

Száznál is több állam alkotmánya védi a környezethez való jogot, mely immáron nem csak a regionális emberi jogi rendszerekben, hanem a nemzetközi jog globális szintjén is megerősítésre került önálló emberi jogként. A hármas környezeti válság korában ez utóbbi lépés szükségszerű volt, de önmagában nem feltétlenül elegendő. Jelen tanulmány elsődlegesen azt vizsgálja, hogy a valláserkölcsi és más morális koncepciók felhasználásával tartalmi szempontból miként alapozhatjuk meg a környezethez való jog olyan értelemzését, mely meghaladja a jelenre összpontosító antropocentrikus felfogást. Ennek feltárásához áttekintjük a katolikus társadalmi tanítás releváns megnyilvánulásait, kiemelt figyelmet szentelve az első teljes mértékben környezeti tárgyú enciklikának, a Laudato Si’-nek. Ezt kiegészítik az ember teremtésben betöltött szerepéről alkotott más vallások által megfogalmazott nézetek, valamint a nemzetközi jogban fellelhető morális értékeket tekintő koncepciók. A kutatás lépései hármas célt szolgálnak: egyrészt környezethez való jog helyes tartalmának megállapítását, másrészt a nemzetközi jogi háttér összevetését a vizsgált morális nézetekkel, harmadrészt a környezethez való jog elvi összekötését a fenntartható fejlődéssel, különös tekintettel a nemzedékek közötti és belüli méltányosság elvére.