Szabad-ötletek jegyzéke

Kurtág György vázlatairól

  • Dalos Anna
Kulcsszavak: Kurtág György, filológia, vázlatok, kompozíciós módszer, Sigmund Freud

Absztrakt

E tanulmány Kurtág György kompozíciós vázlatainak egy különleges típusáról szól, mégpedig azokról a szöveges jegyzetekről, feljegyzésekről, memókról, amelyek igen nagy számban találhatók meg a bázeli Paul Sacher Alapítvány Kurtág György-gyűjteményének kéziratos vázlatanyagában. Célom az, hogy válogatott példák segítségével és ezek tipizálásával bemutassam, hogy egyrészt milyen mértékben készítik elő ezek a feljegyzések egy-egy mű keletkezését, másrészt milyen pszichológiai funkciót töltenek be a kompozíciós folyamatban. E jegyzetek Kurtágot olyan önkritikus zeneszerzőnek mutatják, aki folyamatosan küzd önmagával, a zenei anyaggal és a kreativitást veszélyeztető bénultsággal. Ugyanakkor e jegyzetek – amelyek Kurtág kivételes humorát is dokumentálják – egyben oldják is a zeneszerzés folyamata közben fellépő szorongást. Ezért amellett érvelek, hogy Kurtág feljegyzései – hasonlóan a József Attila-féle Szabad-ötletek jegyzékéhez – egyfajta alkotói naplóként funkcionálnak. Egyidejűleg tanúsítják azt is, milyen tudatosan használ Kurtág György idézeteket, önidézeteket és allúziókat alapvetően intertextuális művészetében.

Hivatkozások

Agárdi Péter: „Tabudöntés szoros és szabad olvasatban – József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke”, Mozgó Világ 17/3. (1991. március), 121–128.

Beckles Willson, Rachel: György Kurtág: The Sayings of Péter Bornemisza, Op. 7. – A ’Concerto’ for Soprano and Piano. Aldershot: Ashgate, 2004.

Beckles Willson, Rachel: „Kurtág’s Instrumental Music (1988–1989)”, Tempo New Series 207. (December 1998), 15–21. https://doi.org/10.1017/S0040298200006811

Bleek Tobias: Musikalische Intertextualität als Schaffensprinzip. Eine Studie zu György Kurtágs Streichquartett Officium Breve. Saarbrücken: Pfau, 2010.

Farkas Zoltán: „Egy Hölderlin-toposz útja. Vándormotívumok Kurtág György műveiben”, Magyar Zene 40/2. (2002. május), 213–235.

Freud, Sigmund: A halálösztön és az életösztönök. Ford. Kovács Vilma, előszó: Ferenczi Sándor. Budapest: Múzsák, 1991.

Freud, Sigmund: Totem és tabu. Ford. Ferenczi Sándor. Budapest: Dick Manó, 1918.

Gestes, fragments, timbres. La musique de György Kurtág en l’honneur de son 80e annierversaire. Dir. Grabócz Márta–Jean-Paul Olive. Paris: L’Harmattan, 2008.

József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke. Közr. Stoll Béla. Budapest: Atlantisz Kiadó, 1990.

Hohmaier, Simone: „Meine Muttersprache is Bartók…” Einfluss und Material in György Kurtágs „Quartetto per archi” op. 1 (1959). Saarbrücken: Pfau, 1997.

Karádi Zsolt: „Fájdalmas versek forrásvidéke. József Attila: Szabad ötletek jegyzéke”, Pedagógiai Műhely 17/1. (1991. április), 51–56.

Kinderman, William: The Creative Process in Music from Mozart to Kurtág. Chicago: University of Illinois Press, 2017.

Kunkel, Michael: „–Dire cela, sans savoir quoi–”. Samuel Beckett in der Musik von György Kurtág und Heinz Holliger. Saarbrücken: Pfau, 2008.

Miért fáj ma is? Az ismeretlen József Attila. Szerk. Tverdota György–Horváth Iván. Budapest: Balassi Kiadó–Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1992.

Lantos Gabriella: „Egy másik József Attila? Mélységes sértődöttségek”, 168 óra 4/26. (1992. június 30.), 22–23.

Lassú Zsuzsa: „Rendelkezhetünk-e szabadon a Szabad-ötletekkel?” Élet és Irodalom 35/7. (1991. február 15.), 10.

Lengyel András: „A »Szabad-ötletek jegyzéké«-ről. Kísérlet József Attila szövegének értelmezésére”, Jelenkor 34/6. (1991. június), 549–557.

Sallis, Friedemann: „La classification et le gestion des manuscrits musicaux de le Collection György Kurtág conservée à Fondation Paul Sacher”. In: Gestes, fragments, timbres. La musique de György Kurtág en l’honneur de son 80e annierversaire, 39–50.

Stahl, Claudia: Botschaften in Fragmenten. Die großen Vokalzyklen von György Kurtág. Saarbrücken: Pfau, 1998.

Szigeti Lajos: „A »Szabad-ötletek jegyzéke« és a kései versek. (József Attila költészetének néhány motívumához)”, Acta Historiae Litterarum Hungaricum 16. (1978), 139–179.

Tverdota György: „Orvosi dokumentum vagy szürrealista szabadvers?” In: Miért fáj ma is? Az ismeretlen József Attila, 191–219.

Tverdota György: „A szürrealizmus és a Szabad-ötletek jegyzéke”, Literatura 14/3. (1987/1988), 329–338.

Varga Bálint András (közr.): Kurtág György. Budapest: Holnap Kiadó, 2009 (A magyar zeneszerzés mesterei).

Weöres Sándor: Medúza. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda [1943].

Williams, Alan E.: „Music Theatre and Presence in Some Works of György Kurtág”, Studia Musicologica 43/3–4. (2002), 359–370. https://doi.org/10.1556/SMus.43.2002.3-4.12

Zenck, Martin: Beckett after Kurtág: „Toward a Theory of Theatralicality of a Non-Theatrical Music”, Studia Musicologica 43/3–4. (2002), 411–420. https://doi.org/10.1556/SMus.43.2002.3-4.16

Megjelent
2026-10-12
Hogyan kell idézni
DalosA. (2026). Szabad-ötletek jegyzéke: Kurtág György vázlatairól. Magyar Zene, 64(2), 127-146. https://doi.org/10.71099/mz.24016
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmány