Felekezetek a végvidéken. A román reformáció egyház- és eszmetörténeti tanulságai

Nagy Levente könyvéről

Absztrakt

Jelen ismertetés egy hosszú kutatómunka lezárásaként, eredetileg akadémiai doktori értekezésnek készült monográfiának a szokásosnál részletesebb, elsősorban a délkelet-európai egyháztörténeti kontextusra figyelő bemutatását tűzi ki célul. A könyv szerzője Nagy Levente, az ELTE Román Filológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a magyar irodalomés művelődéstörténet, illetve a magyar–román szellemi érintkezések történetének ismert és elismert kutatója. Munkásságának egyik fontos szelete az Erdélyi Fejedelemség román kultúrtörténetének sokat vizsgált, ugyanakkor ellentmondásosan megítélt és sok tekintetben enigmatikus jelensége, a román reformáció históriája, illetve annak egy új szempontú, úgynevezett kulturális transzferjelenségként történő értelmezése. A szerző a témáról az elmúlt években számos tanulmányt tett közzé, illetve egy önálló kötetet is publikált.2 Az itt ismertetett könyv ezeknek az eredményeknek a kibővített, több esetben újragondolt és monográfiává érlelt korpusza. A munka kiemelkedő erénye, hogy hosszú évtizedek hallgatása után mutat be a magyar olvasóközönség számára egy magyarországi, de nem magyar nyelvű vallási-kulturális jelenséget, amelynek Romániában megjelent, román nyelvű szakirodalma a magyar szakemberek túlnyomó többsége számára hozzáférhetetlen. Ugyanakkor a szintetizáló jelleg mellett a sokéves forráskutatás eredményei is beépülnek a monográfiába, tehát a szerző nemcsak összefoglalja a román reformáció történetét, hanem saját kutatásai alapján, a román tudományosság számára is releváns módon tovább építi az arról alkotott képet.