A fehértemplomi magyar sajtó a századfordulón. Lakatos Évának tiszteletteljes főhajtással sajtótörténeti munkássága előtt.

  • Ferenc Mák Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta

Absztrakt

A Többszöri sikertelen kísérletet követően az első, igazán eredményes lépést a fehértemplomi lapalapítás terén Hegyi József, a helyi főgimnázium magyar irodalomtanára tette meg, aki Wunder Gyula helybeli nyomdásszal és lapkiadóval együtt 1910. január 6-án olvasói kezébe adta a Fehértemplom és Vidéke című lap első számát. A csütörtökönként négy – alkalmanként hat – oldalon megjelenő újság magát közművelődési, társadalmi és közérdekű hetilapként hirdette, és indulásakor első oldalon jelentette be: „Jelen számunkkal városunkban új lapot indítunk meg a magyar közművelődés és társadalom szolgálatára, s a hazafias szellem ápolására.

Megjelent
2021-09-03
Rovat
Közlemények