Japán színház papíron és színpadon

A japán színház megjelenése a magyar sajtóban és japán együttesek fellépései 1844 és 1918 között – I. rész

  • Doma Petra
Kulcsszavak: japán színház, japán színház Magyarországon

Absztrakt

Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy a Magyarország területén élőknek milyen lehetőségei voltak a kezdetektől, vagyis 1844-től a Monarchia felbomlásáig, 1918-ig a hagyományos japán színház megismerésére, illetve milyen kép alakult ki bennünk erről a századfordulón. A kutatás párhuzamosan, három szakaszban vizsgálja a témában megjelent írott forrásokat, melyek különböző napi- vagy hetilapokban, illetve folyóiratokban találhatók, valamint a Magyarország területére látogató első japán színházi csoportokat. A társulatok produkcióiról megjelent korabeli kritikákat és a hagyományos japán színházat bemutató leírásokat összevetve éles kontraszt rajzolódik ki az „olvasott” és „látott” japán színház között. A tanulmány ezt a kontrasztot elemezve mutatja be részletesen, hogy a korabeli (olvasó)közönségnek, milyen tapasztalatai lehettek a japán színházról, és ezek mennyiben voltak valóban autentikusak.

Megjelent
2024-09-14
Hogyan kell idézni
DomaP. (2024). Japán színház papíron és színpadon: A japán színház megjelenése a magyar sajtóban és japán együttesek fellépései 1844 és 1918 között – I. rész. Orpheus Noster, 16(2). Elérés forrás https://ojs3.mtak.hu/index.php/on/article/view/17192