Médek és perzsák a fogság utáni zsidó irodalomban

Absztrakt

Az óperzsa birodalom egyike volt az ókori zsidóságot meghódító birodalmak sorának. Képviselőit a források mégis felszabadítóként, és nem elnyomóként értékelték, ellentétben Bábellel, azaz az újbabilóni birodalommal, majd később a Szeleukida, és a Római birodalommal, amelyeket az elnyomás és vallási türelmetlenség példáinak állítottak. A perzsák iránti lojalitás nyíltan avagy rejtetten, egyes szövegek későbbi interpretációja által elfedve, de rendre megjelenik a fogság utáni zsidóság műveiben. Dán 5 jóslatának értelmezése, amely szerint „A méd Dárius pedig átvette a királyságot (mlkw), hatvankét éves korában” (Dán 6:1) egy nagyobb történeti perspektívából szemléli az óperzsa birodalom történeti szerepét. Dán 2. szövege egy többszörösen átértelmezett jóslat, amelynek első megfogalmazása a Kr. e. 6. századi perzsa uralomváltás után a perzsákat üdvözölte „örök uralomként.” A pozitív értékelés kialakításában jelentős szerepet játszott a perzsa hódítók propagandája. A bukott Nabúnaid de-legitimációját és a dinasztia-alapító Kürosz legitimációját az ókori Kelet közös kulturális nyelvén fogalmazták meg, amelynek alapfogalmai az ország védőistenének kultuszához és népével szembeni társadalmi igazságosságához kapcsolódtak. A legitimáló intézmények a babilóni Marduk-papság és az izraeli próféták voltak, akik, ha megváltozott funkciókkal is, de jelen voltak a zsidó diaszpórában, és legitimálták népük számára a birodalomalapító Küroszt.