Utazás és spirituális utazás kettőssége a klasszikus kultuszkörben

Absztrakt

A görög kultúrkörben nem lehetetlen az, hogy egy valóságos út közben túlvilági helyekre jusson el élő ember. Az Odysseia hőse saját elbeszélése szerint eljut a halottak birodalmába. A másik hosszú hajóút, az Argó hajóé, amely Kolchisba vezet Aiétéshez – aki Héliosnak, a Napnak egy halhatatlan Ókeanidától született gyermeke, és akinek lányát, az Argonauták vezetőjével, Iasónnal házasságot kötő Médeiát Hésiodos még a halandókkal házasságot kötő istennők között említi – eredetileg szintén spirituális helyre eljutó utazás lehetett. Ugyancsak különleges Héraklés útja a világ nyugati peremére a Hesperidák aranyalmáiért, ahová hosszú bolyongás után úgy érkezik, hogy Héliosnak, a Napnak éjszakai utazásokhoz használt arany kelyhét veszi igénybe útja végcéljának eléréséhez.
Ezzel ellentétben Platónnál a pamphyliai Ér már nem valódi testben utazik spirituális tájakra, hanem halottként fekszik 12 napig egy csata után, miközben végignézi a túlvilágon a lelkek bűnhődését és új életre kelését. A későbbi korok eposzai ezeket az adatokat mesteri módon kapcsolják egybe, Vergilius Aeneasa Cumae barlangján keresztül érkezik az Alvilágba, de az Álmok egyik kapuján távozik. Dante, akit a Poklon és a Purgatóriumon át Vergilius, a Paradicsomban pedig Beatrice vezet, úgy tesz, mintha valóságos helyeken haladna, de közben nyilvánvalóvá teszi a hely spirituális lényegét.
A tanulmány ezeket a történeteket és ezeknek motívumait kívánja elemezni.