A verbális művészet ősi műfajai
Egyszerű formák és ösztönös megnyilvánulások
Absztrakt
Alapvető tudományos álláspont, hogy az egyszerű formákból jönnek létre a bonyolultabbak (s csak elvétve van szó visszafejlődésről). A metafizika azonban az evolúciót és involúciót egységben látja, és sok esetben az összetettből való egyszerűsödést tekinti fő iránynak. Mindenesetre (ameddig vissza tudunk tekinteni) föltételezhetünk gondolkodási alapformákhoz köthető elemi, elsődleges, egyszerű, művészi és nyelvi, tipológiai alapformákat. A művészetelmélet szerint kezdetben volt az ősi szinkretizmus, melyben osztatlan, cseppfolyós ősformák uralkodtak. A pszichoanalitikusok, mítoszkutatók ősi képnyelvről, ősnyelvről tesznek említést. A folkloristák az elsődleges műfajok között említik az áldás-, átok-, esküformulákat, munkadalokat. Példaként három, az életet keretező alapműfajt mutatok be: bölcsődal, táncszó, sirató. Közös jellemzőjük: énekelt szöveg, beszédszerű zene (parlando). További, kevés figyelemre méltatott, ösztönös megnyilvánulások: elszólás, indulatból felfakadó kiabálás, durvaság, hümmögés, sóhajtozás, fohász, ima; szex, szülés, euforikus (alkoholos, drogos) állapotban való beszéd, afázia, végelgyengülés következtében leépülő beszéd. Az ösztönösség jól megragadható a ritmikus számolgatásban és firkálgatásban.
Hivatkozások
Adamikné Jászó Anna. 2021. Humor és retorika az irodalomtanításban. Az érvelés humora Arany, Jókai, Gárdonyi és Móra műveiben. IKU-monográfiák, 5. Budapest: Anyanyelvápolók Szövetsége–IKU.
Andó Éva. 2006. „A beszélt nyelvi történetmondások elemzésének kognitív és funkcionális szempontjai.” In Szöveg és típus. Szövegtipológiai tanulmányok, szerkesztette Tolcsvai Nagy Gábor, 113–156. Budapest: Tinta Könyvkiadó.
Bahtyin, M. M. 1986. A beszéd és a valóság. Pozsony: Madách Könyvkiadó.
Balázs Géza. 1983. Firkálások a gödöllői HÉV-en. Magyar csoportnyelvi dolgozatok, 18. Budapest: ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszéke, MTA Nyelvtudományi Intézete.
Balázs Géza. 1987. Sátorfirkálások. Magyar csoportnyelvi dolgozatok 34. Budapest: ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszéke, MTA Nyelvtudományi Intézete.
Balázs Géza. 1994. Beszélő falak. Ötszáz különféle magyar graffiti, 1980–1990. Magyar csoportnyelvi dolgozatok, 64. Budapest: ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszéke, MTA Nyelvtudományi Intézete.
Balázs Géza. 2000. „A feliratozás.” In Folklorisztika 2000-ben. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. I–II., szerkesztette Balázs Géza, Csoma Zsigmond, Jung Károly, Nagy Ilona és Verebélyi Kincs, 823-850. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.
Bühler, Karl. 1934. Sprachtheorie. Jena: Die Darstellungsfunktion der Sprache.
Fehér Erzsébet. 2006. „Szövegtipológia a retorikai hagyományban.” In Szöveg és típus. Szövegtipológiai tanulmányok, szerkesztette Tolcsvai Nagy Gábor, 27–63. Budapest: Tinta Könyvkiadó.
Feuer Márta. 2002. A firka lélektana. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Füst Milán. 1986. Szexuál-lélektani elmélkedések. Budapest: Helikon Kiadó.
Hamvas Béla. 1995. Scientia sacra. I. 1. rész – 1. kötet. Szentendre: Medio Kiadó.
Hamvas Béla. 1995. Scientia sacra II. 1. rész – 2. kötet. Szentendre: Medio Kiadó.
Jolles, André. 1930/2006. Einfache Formen. Legende, Sage, Mythe, Rätsel, Spruch, Kasus, Memorabile, Märchen, Witz/Simple Forms. Legend, Saga, Myth, Puzzle, Saying, Sophism, Memorabilis, Fairy Tale, Joke. De Gruyter.
Kallós Zoltán. 1993. „Tánc- és lakodalmi kiáltások.” In Utunk Évkönyv 73, 106–121. A kötetet tervezte: Árkossy István. (kiadás helye nélkül).
Kanyó Zoltán. 1990. Szemiotika és irodalomtudomány. Válogatott tanulmányok. Szeged: JATE Kiadó.
Katona Imre. 1992. „Az európai népek bölcsődalai.” In Utak a néprajzhoz – a néprajz útjai. Alapozó tanulmányok a népről és a néprajztudományról, 99–110. Budapest: Budapesti Művelődési Központ.
Katona Imre. 1992. „A magyar népköltészet ősi rétege.” In Utak a néprajzhoz – a néprajz útjai. Alapozó tanulmányok a népről és a néprajztudományról, 203–206. Budapest: Budapesti Művelődési Központ.
Kodály Zoltán és Vargyas Lajos. 1952. A magyar népzene. Budapest: Zeneműkiadó.
Kocsány Piroska. 2002. Szöveg, szövegtípus, jelentés: a mondás mint szövegtípus. Nyelvtudományi Értekezések 151. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Miko, Frantisek. 2000. Az epikától a líráig. Az irodalmi mű stilisztikai vizsgálata. Dunaszerdahely: Nap Kiadó.
Móricz Zsigmond. 1976. Az ágytakaró. A fecskék fészket raknak. Budapest: Szépirodalmi Kiadó.
Ong, Walter J. 1982. Orality and Literacy. The Technologizing of the Word., London – New York: Methuen Publishing. https://doi.org/10.1177/004057368404100322
Ortutay Gyula. 1981. „Variáns, invariáns, affinitás.” In A nép művészete, 9–53. Budapest: Gondolat Kiadó.
Pléh Csaba. 1986. A történetszerkezet és az emlékezeti sémák. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Réthei Prikkel Marián. 1906. A magyar táncznyelv. Nyelvészeti és néprajzi tanulmány. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság.
Szászi Éva. 1943. Az önkéntelen rajzolgatásról. Dolgozatok a Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem Philosophiai Semináriumából, 59. Budapest: Révai Irodalmi Intézet Nyomdája.
Szenik Ilona. 1996. Erdélyi és moldvai magyar siratók, siratóparódiák és halottas énekek. Kolozsvár–Bukarest: Romániai Magyar Zenetársaság – Kriterion Kiadó.
Vargyas Lajos. 1966. Magyar vers – magyar nyelv. Budapest: Szépirodalmi Kiadó.
Voigt Vilmos. 1972. A folklór alkotások elemzése. Budapest: Akadémiai Kiadó.
