Bizonyítékalapú pszichoszociális kockázatértékelés a munkahelyen: a depressziós tünetegyüttes prediktorainak vizsgálta

Absztrakt

Becslések szerint a depresszió 2030-ra a betegségterhek vezető okává válik. Az elmúlt több mint két évtized nemzetközi és hazai kutatási eredményei rávilágítottak arra, hogy egyes munkahelyi pszichoszociális tényezők fokozhatják a hangulatzavarok, ezen belül a depresszió kialakulásának kockázatát, a kapcsolódó tünetetek súlyosbodását, hosszútávon negatív hatást gyakorolva a munkaképességre és szervezeti teljesítményre. Ezért keresztmetszeti nagymintás (N=13104) reprezentatív vizsgálatunk célja a COPSOQ II kérdőívvel vizsgált dimenziónkénti modellépítés keretében a depressziós tünetegyüttes prediktorainak meghatározása, a főbb munkahelyi pszichoszociális kockázati és védő tényezők azonosítása. Eredményeink alapján még a COVID-19 világjárványt megelőző időszakban is magas volt a klinikai depresszió prevalenciája a magyar munkavállalók körében (30,9%). A modellépítések által kontroll alatt tartva a szociodemográfiai tényezőket a depressziós tüneteggyüttes huszonegy indikátorát, azaz nyolc szignifikáns munkahelyi pszichoszociális kockázati- és tizenhárom védő tényezőt sikerült azonosítani. A depressziós tüneteggyüttes azonosított főbb kockázati tényezői a következőek: szekálás (OR=2,92), munka- magánélet konfliktus (OR=2,27), mennyiségi elvárás (OR=1,67), szerepkonfliktus (OR=1,38), erőszakos fenyegetés (OR=1,38), érzelmi megterhelés (OR=1,33), szexuális zaklatás (OR=1,27), munkaütem (OR=1,1). Az azonosított protektív faktorok pedig a következőek: munkahely iránti elkötelezettség (OR=0,44), munkahelyi elégedettség (OR=0,45), munkahelyi közösség (OR=0,64), igazságosság és tisztelet (OR=0,66), vezetés iránti bizalom (OR=0,68), jutalmazás (OR=0,72), munkatársak közötti bizalom (OR=0,83), hatáskör, kontroll (OR=0,85), munkakör egyértelműsége (OR=0,85), támogatás a felettestől (OR=0,89), a munka értelmessége (OR=0,90), előreláthatóság (OR=0,92), támogatás a munkatársaktól (OR=0,94). A depressziós tünetegyüttest prediktáló hét modell közül a Munka-magánélet egyensúly tényezőire, illetve az Együttműködés és vezetés dimenziókra építő modellek bizonyultak a legjobban illeszkedőeknek. A szervezeti életre és produktivitásra, valamint a munkavállalók egészségvédelmére vonatkoztatva az eredmények értékelésének és a legerősebb indikátorok kiemelésének gyakorlati implikációi vannak. Ezekkel útmutatást kívánunk nyújtani a tématerülettel gyakorlati szinten foglalkozó vezetőknek, a HR- és a foglalkozás-egészségügyi szakembereknek arra vonatkozóan, hogy a munkahelyi pszichoszociális környezet mely dimenzióira és tényezőire érdemes kiemelt hangsúlyt fektetni a mentális egészségvédelem, ezen belül is a depressziós tünetegyüttes megelőzésének, illetve csökkentésének érdekében.