A klinikai gyógyszerész szerepe az elektronikus gyógyszeradminisztrációban
Absztrakt
A tanulmány a klinikai gyógyszerészek szerepét mutatja be az elektronikus gyógyszeradminisztrációs rendszer bevezetésében és működtetésében a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház - Rendelőintézetben. A gyógyszeres terápia hatékonyságának és biztonságának növelése az egészségügyi ellátórendszer minden résztvevőjének jól felfogott érdeke. Kórházunkban a 20 éves múltra visszatekintő centralizált betegszintű gyógyszerelési folyamatának digitális adminisztrációval történő modernizálását tűztük ki célul. Az 1960-as évek óta bizonyított tény, hogy a gyógyszerészek bevonása a gyógyszeres terápia összeállításába és felülvizsgálatába pozitív hatást gyakorol a betegellátás hatékonyságára. A közlemény bemutatja a klinikai gyógyszerészek osztályos tevékenységét, és a gyógyszerelés folyamatát. Az új e-lázlap segítségével naponta 70-90 beteg gyógyszerelését rögzítettük digitálisan, jelentősen csökkentve a gyógyszerelési hibák és ezáltal a gyógyszerek okozta problémák valószínűségét. A papír alapú adminisztrációval összehasonlítva az e-lázlappal sikerült kiküszöbölnünk az adminisztrációs hibák 92%-át a gyógyszerelrendelés folyamatában. A mérhető eredményeink alapján leszögezhetjük, hogy a klinikai gyógyszerészek kulcsszerepet töltöttek be a fejlesztés végrehajtásában és a folyamat fenntartásában egyaránt. A projektben az eredeti célon túlmutatóan gyógyszeradminisztráció mellett a gyógyszerészi kompetenciát is sikeresen terjesztettük ki azáltal, hogy a szükséges gyógyszerészi jelenlét magával hozta a gyógyszerészi revízió, és részben a gyógyszerelés egyeztetés kivitelezésének lehetőségét is.

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.