Szentháromság ünnepe után 12. vasárnap

Mk 7,31–37 Hallani, hirdetni, hinni – kegyelem!

  • Németh Kitti Magyarországi Evangélikus Egyház

Absztrakt

„A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok, illetve az erre az időre eső egyéb ünnepek kibontják, elmélyítik és értelmezik a liturgikus év első felének bibliai mondanivalóját, üdvtörténeti eseményeit. A tematika rendkívül sokszínű, gazdag és változó.” (Hafenscher 2010, 386. o.) Ebben a sorban a Szentháromság ünnepe utáni tizenkettedik vasárnap témája: „Isten igazít meg!” Mind az evangéliumi szakasz, mind pedig a lekciók (Ézs 29,17–24; 2Kor 3,4–11) a jövő felé irányítják a figyelmet, mégpedig a végső jövő felé. A keresztyén ember ugyan a múlt által „indított” abban az értelemben, hogy a múltban gyökerezik léte, munkája, gondolkodásmódja, de jövőorientált is, hiszen az újra eljövendő Krisztussal való „nagy találkozásra” készül, ez pedig a jövő felé fordítja (vö. uo.). E vasárnap fókuszában az ó- és az új ember különbözősége áll (vö. Jánossy 2008, 52. o.): az addig Isten igéjét hallani, érteni, továbbadni nem képes embert Krisztus megajándékozza a hallás, az értés és az ige továbbadásának képességével és akaratával.

Információk a szerzőről

Németh Kitti, Magyarországi Evangélikus Egyház

lelkész - Boba

Hivatkozások

Dóka Zoltán 2005. Márk evangéliuma. Hévizgyörki Evangélikus Egyházközség, Hévizgyörk.

Gnilka, Joachim 2000. Márk. Agapé, Szeged.

Gregersen-Labossa György 1998. Igehirdetés Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnapon Szombathelyen. Márk 7,31–37. Lelkipásztor, 73. évf. 12. sz. 479–480. o.

Hafenscher Károly 2010. Liturgika. A keresztény istentisztelet protestáns megközelítésben, ökumenikus szellemben. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke – Luther Kiadó, Budapest.

Jánossy Lajos 2008. Az egyházi év útmutatása. Fraternitás Magyarországi Evangélikus Lelkészek Közössége, Veszprém.

Kelly, William é. n. Eine Auslegung des Markusevangeliums. Bibelkommentare.de, https://www.bibelkommentare.de/kommentare/215/eine-auslegung-des-markusevangeliums. (Megtekintés: 2024. május 24.)

Koskai Erzsébet 1998. Igehirdetést segítő gondolatok. Mk 7,31–37. Lelkipásztor, 73. évf. 7–8. sz. 318–319. o.

Sághy Balázs 2016. Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap. Mk 7,31–37. Lelkipásztor, 91. évf. 7. sz. 272–275. o.

Smith, Hamilton é. n. Siehe, mein Knecht! Beröa-Verlag, Zürich. Web: (https://www.bibelkommentare.de/kommentare/76/-siehe-mein-knecht. (Megtekintés: 2024. május 24.)

Szentpétery Péter 1998. Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap. Mk 7,31–17 exegézise. Lelkipásztor, 73. évf. 7–8. sz. 318. o.

Megjelent
2024-07-12
Folyóirat szám
Rovat
Az igehirdető műhelye