Nyitány
Közösen valljuk, hogy nemcsak az adott, de a kapott szónak is ereje van. Szavakból építünk valóságot vagy éppen illúziót, hol kősziklára, hol homokra, hol rövid, hol hosszú távon, hol felelősségteljesen, hol felelőtlenül. Van, amire nincs szavunk. Ilyenkor hallgatunk. Csendszvit. Hallgatásunk elárul minket, teremtettségünk töredezettségét, végességét leplezi le. Szavak nélkül nincsenek mondataink, rendünk elpárologni látszik, és váratlanul tör elő belőlünk a felismerés: kiváltság a kérdezés, privilégium bármely igazság pontos megfogalmazása. De vannak kivételek. A szavak nagymesterei. Akik úgy adnak mattot nekünk a világ megismerésének végtelen sakkjátszmájában, hogy csak ámulunk és bámulunk, és hálát adunk, hogy játszótársak lehetünk. Akiknek látszólag semmijük sincs, valójában övék a minden. Pilinszkyt ilyen kivételes tolmácsnak adta az ég. Képes volt megfogalmazni a megfogalmazhatatlant. Kitekintett az űrbe, kikönyökölt a csillagokra, kiismerte az embert kívül-belül, az Istent minden oldalról, és szavakkal festette le, amit más nem látott, csak ő: ama különleges prófétája a Magasságosnak. Amikor olvassuk őt (hallgatjuk és látjuk őt, ahogyan régi interjúkban fekete-fehérben tárja elénk a világegyetem összes színárnyalatát), ráeszmélünk újra, hogy az evangélium az egyetlen, ami örök, minden más pedig felesleges mellékzaj. Tücsökciripelés, szárnysuhogás, egyre halkuló morajlásfoszlány. Pilinszky nem beszél mellé, nem ismeri a kényelmetlen, kínos középszert. Megtanítja nekünk, hogy a szavaknak tétjük és súlyuk van, és hogy túl rövid az életünk ahhoz, hogy ne a kegyelem drámájaként éljük meg, és ne érezzük minden egyes pillanatban és mozdulatban, hogy nincs idő az alibizésre. Csodálatos érzés úgy lezárni a nyarat, és úgy belevágni az őszbe, egy újabb tanévbe, hogy az lebeg a szemünk előtt: még nem késő elindulni felé, még nem késő hazaérkezni, valahogy úgy, „ahogy megjött ő is a Bibliában”. Ha az a tapasztalatunk, hogy a szóból is megárt a sok, engedjük el a sokat, és kapaszkodjunk bele a kevésbe. A valóban szükségesbe. Pilinszky ezt tette, mert megértette őt, akit követett.

Gáncs Tamás