Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap
1Móz 12,1–4a Egy másik föld, egy másik ház: Egy-ház
Absztrakt
A vasárnap jellege
Isten igéje szól hozzánk, és a szava megváltoztatja az életet – a halász tanítványok villámcsapásszerű, hihetetlen életfordulata (mindent otthagyva követték Jézust) fémjelzi ennek a vasárnapnak a jellegét. Az ige életújító munkája ott van a hívásban, az önmagunkkal való szembenézésben, a Hatalmasra való rácsodálkozásban, a Krisztus-követésben, a tanúságtételben és az ezekből fakadó, kiáradó és így önmagát megsokszorozó áldásban.
A vasárnap epistolájában Péter apostol áldottságunkra és ebben minden körülmények közt való megállásra emlékeztet, mert ez gyógyít: „Mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek!” (1Pt 3,9) Az evangélium ugyanezt mondja, amikor Jézus nemcsak elhívja Pétert és társait, de a követés környezetet formáló áldását is megígéri: „emberhalász leszel!” (Lk 5,10) És ezt ígéri az ige Abrámnak is: áldást, mely nem exkluzív, hanem az áldott révén az embervilágnak szól.
Hivatkozások
Clifford, Richard J. – Murphy, Roland E. 2002. A Teremtés könyve. In: R. E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Jeromos Bibliakommentár. 1. köt. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest.
Jánossy Lajos 2008. Az egyházi év útmutatása. Fraternitás Magyarországi Evangélikus Lelkészek Közössége, Veszprém.
Jubileumi Kommentár. A Szentírás magyarázata. Szerk. Bartha Tibor. 1. köt. Kálvin Kiadó, Budapest, 1972.

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.

