Názáreti Jézus, az írástudó

Rabbi Jehosua vagy karizmatikus örömhírmondó?

  • Somogyi László Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Kulcsszavak: Jézus, írástudók, Johanan ben Zakkai, írásmagyarázat, szövetség

Absztrakt

Az evangéliumok tanúsága szerint a Názáreti Jézus jártas volt a szent iratok olvasásában, tanulmányozásában és magyarázatában. Ismerte és alkalmazta a rabbinikus írásmagyarázat elveit és módszereit. Korának vallási elitjével, az írástudókkal vitákat folytatott a helyes vallási gyakorlatról. Ezek során az írástudók általában egyenrangú partnernek tekintették őt. A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy honnan származott Jézus vallásos műveltsége. Azt a hipotézist vizsgálja, hogy Jézus műveltségének forrása lehetett-e a híres Johanan ben Zakkai rabbi, aki huzamosabb időt töltött Jézus szűkebb hazájában, Galileában. Az elemzés eredményeként sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet ezt a hipotézist. Az áttekintés következményeként azonban meg lehet fogalmazni olyan témákat, amelyek új szempontokkal gazdagíthatják a kereszténység és a judaizmus együttműködését.

Információk a szerzőről

Somogyi László, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

nyugalmazott egyetemi docens

MTMT

Hivatkozások

Adamik Tamás (szerk.) 1996. Csodás evangéliumok. Telosz Kiadó, Budapest.

Baker, David L. 1998. Két szövetség, egy Biblia. Ford. Bogárdi Szabó István. Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest.

Bar-Ilan, Meier 1992. Illiteracy in the Land of Israel in the First Centuries C. E. In: S. Fishbane – S. Schoenfeld – A. Goldschlager (szerk.): Essays in the Social Scientific Study of Judaism and Jewish Society. 2. köt. KTAV, Hoboken. 46–61. o.

Bartha Tibor (szerk.) 1993. Keresztyén bibliai lexikon. 1. köt. Kálvin Kiadó, Budapest.

Benyik György 2013. Jézus farizeus volt? Keresztény Szó, 24. évf. 1. sz. 25–32. o.

Buber, Martin 1998. A próféták hite. Ford. Bendl Júlia. Atlantisz, Budapest.

Chilton, Bruce – Evans, C. A. 1994. Jesus and Israel’s Scriptures. In: uők (szerk.): Studying the Historical Jesus: Evaluation of the State of Current Research. Brill, Leiden. 281–336. o. https://doi.org/10.1163/9789004379893_014

Dodd, Charles Haddon 1961. The Parables of the Kingdom. Collins, Glasgow.

Fabiny Tamás 1995. A szinoptikus példázatok értelmezése, különös tekintettel azok rabbinikus párhuzamaira. Doktori értekezés. Kézirat. Evangélikus Teológiai Akadémia, Budapest.

Finta Szilvia 2011. Binjan Av. A rabbinikus gondolkodásmód analízise egy rabbinikus írásmagyarázati szabály logikai vizsgálatán keresztül. Doktori értekezés. Kézirat. ORZSE, Budapest.

Gnilka, Joachim 2000. Márk. Ford. Turay Alfréd. Agape, Szeged.

Gnilka, Joachim 2001. A Názáreti Jézus. Ford. Kőszeghy Miklós – Odrobina László. Szent István Társulat, Budapest.

Hezser, Catherine 2020. Jewish Literacy and Languages in First-Century Roman Palestine. Biblica et Orientalia, 89. évf. 1. sz. [The Languages of Palestine at the Time of Jesus.] 58–77. o. https://doi.org/10.32060/Orientalia.1.2020.58-77

Kraus, Naftali 1993. A Talmud bölcsei. Pesti Szalon Kiadó, Budapest.

Kustár Zoltán 2022. A rabbinikus írásmagyarázat elve és gyakorlata. In: Zsengellér József – Koltai Kornélia (szerk.): Hadd dicsérem a kegyes férfit! Tanulmánykötet Schweitzer József születésének centenáriumán. Magyar Hebraisztikai Társaság – L’Harmattan Kiadó, Budapest. 61–78. o.

Lüdemann, Gerd 2014. Jesus nach 2000 Jahren. Klampen Verlag, Lüneburg.

Neusner, Jacob 1970. A Life of Rabban Yohanan ben Zakkai. Brill, Leiden.

Pákozdy László Márton 1984. Hogyan találjuk meg a Biblia szociális-ethikai üzenetét? In: uő: Válogatott tanulmányok az általános és bibliai vallástörténet köréből. 1. köt. Ráday Kollégium, Budapest.

Rad, Gerhard von 2000. Az Ószövetség teológiája. 1. köt. Ford. Görföl Tibor. Osiris Kiadó, Budapest.

Somogyi László 2022. A megrökönyödés példázatai. Keresztény Magvető,128. évf. 3. sz. 231–251. o.

Somogyi László 2023. Vitapartnerek vagy ellenségek? Jézus és a farizeusok vitái. Keresztény Magvető, 129. évf. 3. sz. 298–322. o.

Vajda Károly 2000. A bibliai és a rabbinikus hermeneutikai hagyomány metszéspontjában. A jánosi vándorperikópa (Jn 8,1–12) egy lehetséges rabbinikus értelmezéséről. In: Bednanics Gábor – Bengi László – Kulcsár Szabó Ernő – Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): Az irodalmi szöveg antropológiai horizontjai. Osiris Kiadó. Budapest. 438–473. o.

Vermes Géza 1995. A zsidó Jézus. Ford. Hajnal Piroska. Osiris Kiadó, Budapest.

Internetes forrás

Rabbinikus szövegek. Sefaria.org. https://www.sefaria.org/texts. (Megtekintés: 2026. január 14.)

Megjelent
2026-06-12
Rovat
Tanulmányok