Nagypéntek

Jn 19,16–30 Golgota: a reménységünk örök útja

  • Kulcsár Márton Magyarországi Evangélikus Egyház

Absztrakt

A vasárnap jellege

Nagypéntek ünnepe első pillanattól szerves része a kereszténységnek. Jézust ekkor feszítették keresztre Jeruzsálemben, azonban messiási halála a megváltásunkért nem áll önmagában, hiszen Jeruzsálemben támadt fel a megigazulásunkért. Az epistolák és az Apostolok cselekedetei szerint az őskeresztény igehirdetések központi eleme ez. Nem véletlenül írja Pál Korinthusba: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1Kor 2,2) Ez a kijelentés azonban csak az Első korinthusi levél Jézus-keretének egyik fele, mert a 15. fejezetben elhangzó Krisztus-himnusz a feltámadt Messiásról beszél. Vagyis a kereszténységünk definícióját az első pillanatoktól kezdve ebben látjuk: nagypéntek nem tragédia, hanem a mennyei király győzelme. És Jézus mindig erre hívja tanítványait, hogy róla, a Megfeszítettről és Feltámadottról tegyenek tanúságot.

Információk a szerzőről

Kulcsár Márton, Magyarországi Evangélikus Egyház

lelkész – Lucfalva

Hivatkozások

Aharoni, Yohanan – Avi-Yonah, Michael – Rainey, Anson F. – Safrai Ze’ev 2009. Bibliai atlasz. Szent Pál Akadémia, Budapest.

Bühne, Wolfgang 2012. Jézus imaélete. Evangéliumi Kiadó, Budapest.

Chadwick, H. – Evans, G. R. 1993. A keresztény világ atlasza. Helikon Kiadó, Budapest.

Fruchtenbaum, Arnold G. 2009. A Messiás élete. Evangéliumi Kiadó, Budapest.

Füle Lajos 2013. 365 napon. Éjféli Kiáltás Misszió, Budapest.

Jagersma, H. 1991. Izráel története. 2. köt. Nagy Sándortól Bar Kochbáig. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest.

Strobel, Lee 2019. A Jézus-dosszié. Harmat Kiadó, Budapest.

Megjelent
2026-03-17
Rovat
Az igehirdető műhelye