Forrás vizére vágyunk

Ám 5,24

Absztrakt

A sivatag és a forrás

A mai világ embereként gyakran érezzük magunkat úgy, mint akik sivatagban vándorolunk. Egy nagyon szép taizéi ének így szól erről: „Csak vándorolunk az éjben, forrás vizére vágyunk…” A mindennapok rohanása, a sok-sok elvárás a feladataink terén, a reánk nehezedő próbák mind-mind kiszárítják a lelkünket. Ebben a belső szárazságban csendül fel Ámósz próféta szava, amely nem halk suttogásként, hanem mint a víz morajlása tör bele életünk valóságába. Amikor Isten a prófétán keresztül megszólal, nem csupán egy elméleti utasítást tár a népe elé, hanem egy olyan vízióját tárja eléjük, ahol az ő szeretete mindent eláraszt, megtisztít és új életre kelt.

Üljünk most le ennek a virtuális folyónak a partjára, engedjünk el minden gondolatot, megfelelni akarást, feszültséget, és hagyjuk, hogy ennek az igének a képei – a mindent elsöprő víztömeg, a soha ki nem apadó, bővizű patak – átjárják képzelőerőnket, gondolatainkat.