„Péter, nem tudom, ezzel mit lehet csinálni, túl van hangszerelve”

Eötvös Péter Truszova-interpretációjáról

  • Könyves-Tóth Zsuzsanna
Kulcsszavak: Eötvös Péter, Kurtág György, A boldogult R. V. Truszova üzenetei, dalciklus, interpretáció, előadás, Dalos Rimma, karmesterség, kortárs magyar zene, Ensemble InterContemporain, Pierre Boulez, Csengery Adrienne, Sylvain Cambreling

Absztrakt

Kurtág György és Eötvös Péter 1960 körül ismerkedett meg a Zeneakadémián, mélyebb személyes kapcsolatuk pedig az Új Zenei Stúdió megalapításakor kezdődött. Eötvös az Ensemble InterContemporainnél töltött évei alatt kezdte el vezényelni Kurtág műveit, s hamarosan a zeneszerző életművének egyik leghitelesebb tolmácsolójaként tartották számon. A legelső Kurtág-mű, amellyel karmesterként komolyan foglalkozott, A boldogult R. V. Truszova üzenetei című dalciklus volt. A művet később számos alkalommal vezényelte, a darab két felvétele is elérhető előadásában, 2017-ben pedig egy mesterkurzust tartott a Budapest Music Centerben karmesterek és énekesek számára, Kurtág György részvételével. A tanulmány Eötvös Kurtág-interpretációin, valamint egyéb írott és zenei forrásokon keresztül mutatja be a két zeneszerző bensőséges viszonyát.

Hivatkozások

[Szerző nélk.]: „Eötvös Péter: Kurtág zenéje a klasszikusokban és Bartókban gyökerezik, de teljesen egyedi”. Irodalmi Jelen (MTI), 2016. február. https://irodalmijelen.hu/hirek/eotvos-peter-kurtag-zeneje-klasszikusokban-es-bartokban-gyokerezik-de-teljesen-egyedi.

(–a): „Kurtág-bemutatók”, Film Színház Muzsika XXV/44. (1981. október 31.), 5.

Balázs István: „Egy zeneszerző képmása – ahogyan egy énekesnő látja. Beszélgetés Kurtág Györgyről Csengery Adrienne-nel”, Mozgó Világ XII/2. (1986. február), 119–125.

Balázs István: „A magánélet börtönében. Kurtág György két művéről”, Valóság XXVII/5. (1984. május), 51–62.

Boulez, Pierre: „Kurtág György születésnapjára”. Ford. Fenyves Katalin, Muzsika XLIX/2. (2006. február), 7.

„Dinyés Dániel interjúja Kurtág Györggyel”, Hangok közt #35, https://www.youtube.com/watch?v=n-M-szeWJlM&t=2882s.

Eötvös Péter–Pedro Amaral: Parlando–rubato. Beszélgetések, monológok és egyéb kitérők. Ford. Jancsó Júlia. Budapest: Rózsavölgyi, 2015.

Grabócz Márta: „Kurtág-bemutató Párizsban”, Muzsika XXIV/3 (1981. március), 34–36.

Halász Péter: Kurtág György. Budapest: Mágus Kiadó, 1998 (Magyar Zeneszerzők 3.).

Heg, Hans: „Az ember sohasem érkezik túl későn”. Ford. Szegzárdy-Csengery Klára, Muzsika XXXIX/2. (1996. február), 12–15.

Kosmoi. Peter Eötvös an der Hochschule für Musik der Musik–Akademie der Stadt Basel.

Schriften, Gespräche, Dokumente. Ed. Michael Kunkel. Saarbrücken: Pfau, 2007.

Lorber, Martin: „’Meinte Musik ist Theatermusik’. Peter Eötvös im Gespräch mit Martin Lorber”. In: Kosmoi. Peter Eötvös an der Hochschule für Musik der Musik–Akademie der Stadt Basel, 43–56.

Pécsi Katalin: „Én mindig a nőnemben gondolkodom és írok”, Szombat XV/3. (2003. március), https://www.szombat.org/archivum/en-mindig-nonemben-gondolkodom-es-irok.

Szabó Ferenc János: „Kurtág-kurzus Eötvös Péterrel — nem csak karmestereknek”, Muzsika, LX/5. (2017. május), 32–35.

A szégyenlős vulkán – Kurtág György 90 éves | VS.hu, https://www.youtube.com/watch?v=FTrBg1o_Ix0.

Szitha Tünde: „’A ’rejtett’ alaphangokat ugyanott hallom, ahol ő’. Eötvös Péter Kurtág Györgyről”, Muzsika LIV/11. (2011. november), 36–37.

Ulm, Renate: Eine Sprache der Gegenwart, Musica viva 1945–95. München: Piper, 1995.

Ulm, Renate: „Peter Eötvös: Ich sehe mich als ’Testpiloten’ für Neue Musik”. In: uő: Eine Sprache der Gegenwart, Musica viva 1945–95, 332–339.

Varga Bálint András: Kurtág György. Budapest: Holnap Kiadó, 2009 (A magyar zeneszerzés mesterei).

Workshop concert with Kurtág and Eötvös / Messages of the late R.V. Trussova https://www.youtube.com/watch?v=Oe_ibuulF_c&t=1s.

Megjelent
2026-07-31
Hogyan kell idézni
Könyves-TóthZ. (2026). „Péter, nem tudom, ezzel mit lehet csinálni, túl van hangszerelve”: Eötvös Péter Truszova-interpretációjáról. Magyar Zene, 64(2), 175-190. https://doi.org/10.71099/mz.24030
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmány