Gustav Mahler és Magyarország
A budapesti évek recepciója a korabeli magyarországi sajtóban, különös tekintettel a Pester Lloydra
Absztrakt
Az alábbi tanulmány a Gustav Mahler-kutatáshoz kíván kapcsolódni a magyarországi német nyelvű sajtó, elsősorban annak zászlóshajója, a Pester Lloyd kultúraközvetítő tevékenysége kapcsán. A vizsgálódás egyrészt a lap által közvetített Gustav Mahler-narratívára fókuszál, másfelől a napilap zenekritikai irányultságát is érinti.
Adódik a kérdés: mi indokolja a kutatást, amikor Gustav Mahler két és fél évet felölelő budapesti munkássága – nem utolsósorban sajtótörténeti szempontból is – igen jól kikutatott területnek mondható? Zoltan Roman Mahler-monográfiája tudományos igénnyel íródott, elsősorban a budapesti évekkel kapcsolatos források feldolgozásán alapul, amihez releváns sajtóforrásokat is bevont. Vizsgálódásának középpontjában a budapesti pályaképen túl az operabemutatók állnak, a színpadi tánc azonban a perifériára szorult, ennek a szegmensnek a feltárása még nem történt meg. Ezt figyelembe véve a rendelkezésre álló szakirodalom, illetve a korabeli sajtóanyag mennyisége miatt saját kutatásomat két részre bontom: külön kívánom vizsgálni a Mahler idejében bemutatott operák sajtórecepcióját, és külön a működése alatt színpadra állított balettbemutatók fogadtatását. Jelen tanulmányban a Pester Lloyd, illetve zenei referense, Beer Ágost Mahler-képét kívánom néhány írása alapján felvázolni.