A Bibliotheca Scientiae et Artis három új kötetéről

  • Attila Buda ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

Absztrakt

Együtt szemlélve a Nemzeti Könyvtár tudományos napjainak előadásait szerkesztett formában közreadó sorozat eddigi hat kötetét, azonnal szembetűnik, hogy igen sokszínű forrásanyagra épülő, tematikájában és feldolgozásában gazdag gyűjteménnyé álltak össze, amelyet legfőképpen az a körülmény jellemez, hogy noha szerzői, s az egymás után sorakozó írásokban exponált tárgyak erősen kötődnek ugyan a nemzeti könyvtárhoz, a kollekció egésze azonban túlnőtt az intézmény falain, s szakmai hírnevet hoz/erősít az egykori előadóknak, a kötetbeli tanulmányok íróinak. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy evvel a sorozattal – illetve a megelőző tudományos napokkal, az előadások, tanulmányok mögött álló szellemi erővel – az Országos Széchényi Könyvtár betölti az ország első számú tudományos könyvtára kívánta színvonalat, s ez a tény, számtalan szakmai bizonytalanság, hiány és kilátástalanság szegélyezte életében, némi örömmel töltheti el az olvasót.

Megjelent
2021-09-07
Rovat
Figyelő