Egy Amade-vers ismeretlen kiadása

  • István Torda

Absztrakt

Hetvenkét évvel Amade László halála után, 1836-ban, unokaöccsének fia, Amade Thadé adta ki a költő verseinek első gyűjteményét. A magyar líra megújításában fontos szerepet játszó bárónak ennél korábban önálló nyomtatványként – eddigi tudomásunk szerint – csak a Buzgó szívnek énekes fohászkodási
című, vallásos énekeket tartalmazó füzetkéje, valamint még egy istenes verse jelent meg, az utóbbi
magyar és latin változatban is. Mindegyik még életében.
Világi verset Amadétól elsőként Sándor István adott közre 1796-ban Sokféle című folyóiratában (A’ Házasság által el-vesztett Szabadságnak meg-síratása). Arról, hogy A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása valaha önállóan is megjelent volna, nem tudtunk.

A most előkerült negyedrét alakú, 4 oldalas, címlap nélküli nyomtatványról – a kézzel ráírt szám alapján egy hajdani vaskos colligatum 84. tagja lehetett – V. Ecsedy Judit megállapította, hogy a váci Gottlieb-nyomda terméke a 18–19. század fordulójáról. Jelen tudásunk szerint ez az első és egyetlen önállóan megjelent világi Amade-vers. Szövege jelentős különbségeket mutat minden eddig ismert változathoz képest.

Megjelent
2023-03-29
Rovat
Közlemények