Lazius-kéziratok

Filológiai alapvetés egy kritikai kiadás elé

  • Péter Kasza SZTE Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék

Abstract

Hogy Wolfgang Lazius (1514–1565) monumentális történeti műve, a Rerum Austriacarum  Decades miért nem talált kiadóra a maga korában, csak találgat-hatjuk. Bizonyosan közrejátszott ebben, hogy Lazius élete végéig dolgozott a művön, befejeznie azonban nem sikerült, így érthető, hogy életében ő maga nem rendezte sajtó alá. Halála után talán a befejezetlenség is a kiadás útjában állt, de az sem zárható ki, hogy az új uralkodó, II. Miksa nem rajongott olyan őszintén az öreg történetíróért, mint apja, így nem támogatta a kiadást. A későbbiekben az Ausztria korai történetére vonatkozó részek már kevésbé tűnhettek vonzónak a kutatók számára, de hogy még a mű, kortörténeti jellege miatt legnagyobb forrás-értékű részlete, az V. decas sem talált kiadóra, abban bizonyosan nagy szerepe volt a szöveg meglehetősen kaotikus kézirati hagyományának. Az V. decas egyes könyvei ugyanis minimum két változatban maradtak ránk, de a legtöbb szövegről három változat is található, sőt, van olyan könyv, melynek négy különböző kézirata ismert.

Veröffentlicht
2018-11-16
Rubrik
Tanulmányok