Vergente mundi vespere

Egy ismeretlen Szent László-himnusz a Szepességben és Svájcban

Abstract

A középkori Magyarországon három, egymástól és a környező régióktól is markánsan különböző liturgikus rítus élt egymás mellett: az esztergomi, a kalocsa-zágrábi és az erdély-váradi. A fő tradíciókon belül, azok karakterisztikus jegyeit többnyire megtartva, ám bizonyos pontokon egyéni megoldásokkal élve jól elkülöníthető csoportok jöttek létre. Kialakulásuk hátterében leggyakrabban intézményi, földrajzi vagy nemzetiségi okok álltak. Az esztergomi hagyományon belül a pálos, a szepességi és az erdélyi szász források alkotnak ilyen, többé-kevésbé homogén egységet. A központi, esztergomi rítusú szerkönyvekhez legközelebb a pálos kódexek állnak, a szepesi források – elsősorban a szanktoráléban – egy-máshoz és a székváros hagyományához is lazábban kapcsolódnak. A kisszámú, töredékes és tartalmukat tekintve meglehetősen heterogén erdélyi szász zsolozsmaforrások és Esztergom viszonya számos kérdést vet fel, melyek megválaszolása még várat magára.