Egy elfeledett magyar herpetológus, GEDULY OLIVÉR (1889–1956)
Absztrakt
Geduly Olivér (1889–1956) életpályája kezdetén tagja volt a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárához kötődő kiemelkedő herpetológus csapatnak: Méhely Lajosnak és tanítványainak, Bolkay Istvánnak és Fejérváry Gézának. Gedulynak összesen két tudományos közleménye jelent meg, az egyik Budapest herpetofaunájáról, a másik pedig az elevenszülő gyík (Lacerta vivipara) első alföldi előfordulásáról. A 20. század nehéz történelme azonban nem tette lehetővé, hogy a továbbiakban a tudományban igazán kiemelkedőt hozzon létre. Három fővárosi gimnáziumban tanított 1914 és 1944 között természetrajzot, és generációkat nevelt nagy lelkesedéssel a természet megismerésére és szeretetére. A háborús front elől családjával együtt elmenekült a hazájából, és 1951-től az Egyesült Államokban kezdett nehéz körülmények között új életet. Életének ezt a befejező szakaszát új, eddig ismeretlen források alapján ismertetjük. Geduly Olivér mindenütt megtalálta azt az erőt magában, amely a túléléshez szükséges volt. Helytállása példamutató kell legyen, hogy ne felejtsük ki őt a magyar herpetológia történetéből.
Hivatkozások
ALMANACH (1913). A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Almanachja az MCMXII-MCMXIII. tanévre. [Almanac of the Royal Hungarian University of Budapest for the academic year MCMXII-MCMXIII.] Budapest.
BOLKAY, I. (1913). Adatok Magyarország pannoniai és praeglaciális herpetologiájához. [Additions to the fossil herpetology of Hungary from the Pannonian and Preglacial period.] Magy. Kir. Földtani Intézet Évkönyve, 21(7), 193–206.
BOLKAY, St. J. (1920). O razvojnom redu Vipera gedulyi By. – Vipera ammodytes L. – Vipera meridi-onalis Blgr. (On the phylogenetical series Vipera gedulyi By. – Vipera ammodytes L. – Vipera meridionalis Blgr.) Glasnik Zemaljskog Muzeja u Bosni i Hercegovini, 32(1–2), 1–12.
BOROS, I. (1957). The tragedy of the Hungarian Natural History Museum. Annales historico-naturales Musei nationalis hungarici, 49, 491–505.
CATON, D. (2021). Ross Allen's Reptile Institute. Clio. Your Guide to History. April 26, 2021. https.//theclio.com/entry/127656 (utolsó megtekintés: 2026. július 19.)
COHEN, D. M. & WEITZMAN, S. H. (1986). George Sprague Myers, 1905–1985. Copeia, 1986(3), 851–853.
DARNÓY, D. (1979). Végső harcok magyar földön. Hadtörténelmi részletek a főváros elestét követő hadműveletekből, 1945. (38. folytatás). [Final battles in Hungary. Military historical details from the operations following the fall of the capital, 1945. (Continued 38).] Hadak Útján, 31(342), 10–12.
DINGFELDER, E. (1931). A budapesti VII. kerületi magy. kir. állami Szent István Reálgimnázium Érte-sítője az 1930-31. iskolai évről. [Bulletin of the Hungarian Royal State Szent István Realgymnázium in Budapest's 7th district for the 1930-31 school year.] Szent István Reálgimnázium.
FEISZT, GY. (2025). Volt egyszer egy Faludi Ferenc Gimnázium Szombathelyen. [Once upon a time there was a Faludi Ferenc High School in Szombathely.] https.//www.vaol.hu/helyi-koze-let/2025/09/volt-egyszer-egy-bolcseleti-liceum-szombathelyen (utolsó megtekintés: 2026. július 22.)
FEJÉRVÁRY, G. GY. (1923). Note préliminaire sur la lézard vivipare (Lacerta vivipara Jacq.) de la grande plaine Hongroise. Annales historico-naturales Musei nationalis Hungarici, 20, 166–171.
GAAL, M. (1915). A budapesti X. ker. Tisztviselőtelepi m. kir. állami Főgimnázium 1914-1915. évi, nyolcadik Értesítője. [The eigth Bulletin of the Tisztviselőtelepi State High School in the 10th dis-trict of Budapest for the year 1914-1915.] Fritz Ármin.
GAAL, M. (1916). A budapesti X. ker. Tisztviselőtelepi m. kir. állami Főgimnázium 1915-1916. évi, kilencedik Értesítője. [The ninth Bulletin of the Tisztviselőtelepi State High School in the 10th dis-trict of Budapest for the year 1915-1916.] Fritz Ármin.
GEDULY, O. (1914). Budapest környékének hüllő- és kétéltű-faunája. [Reptile and amphibian fauna of the Budapest area.] A Természet, 10(9), 97–104.
GEDULY, O. (1923). On the occurrence of Lacerta vivipara in the Great Hungarian Plain. Annales his-torico-naturales Musei nationalis hungarici, 20, 148.
GÓBI, I. (ed.) (1907). A budapesti Ág. Hitv. Evang. Főgimnázium Értesítője az 1906/1907-iki évről. [Bulletin of the Budapest Evangelical Evangelical High School for the year 1906/1907.] Franklin.
HAJDU, J. (ed.) (1947). A budapesti XIV. kerületi állami Szent István Gimnázium és Általános Iskolájá-nak Évkönyve az 1946-47. iskolai évről. Az iskola fennállásának 45. évében. [Yearbook of the state-run Szent István High School and Elementary School in Budapest's 14th district for the 1946-47 school year. In the 45th year of the school's existence.] Szent István Gimnázium.
HERMAN, O. (1891). Petényi J. S. a magyar tudományos madártan megalapítója. 1799–1855. Életkép. [Petényi J. S., founder of Hungarian scientific ornithology. 1799–1855. Biography.] Természettu-dományi Társulat.
KORSÓS, Z. (2008). History of the Herpetological Collection of the Hungarian Natural History Museum. Annales historico-naturales Musei nationalis hungarici, 100, 37–93.
MÉSZÁROS, I. & GAZDA, I. (2000). Petényi Salamon János (1799–1855) zoológus, akadémikus, a hazai madártani és őslénytani kutatások megalapozója írásaiból, Herman Ottó bevezető tanulmányával. [From the writings of János Salamon Petényi (1799–1855), zoologist, academician, founder of Hungarian ornithological and paleontological research, with an introductory essay by Ottó Her-man.] A Magyar Tudománytörténeti Intézet Tudományos Közleményei 52, Magyar Természettudo-mányi Múzeum – Magyar Tudománytörténeti Intézet.
ODIERNA, G., APREA, G., CAPRIGLIONE, T. & PUKY, M. (2004). Chromosomal evidence for the double origin of viviparity in the European Common Lizard, Lacerta (Zootoca) vivipara. Herpetological Journal, 14, 157–160.
PAPP, F. (1920). A m. kir. Tanárképző-intézeti Gyakorló-főgimnázium Értesítője az 1918-1919. és 1919-1920. iskolai évről. [Bulletin of the Royal Hungarian Teachers' Training Institute's Practitioner High School for the 1918-1919 and 1919-1920 school years.] Budapest.
PUKY, M. SCHAD, P. & SZÖVENYI, G. (2005). Magyarország herpetológiai atlasza. Herpetological atlas of Hungary. Varangy Akciócsoport Egyesület, Budapest.
SCHMIDTLER, J. F. & BÖHME, W. (2011). Synonymy and nomenclatural history of the Common or Vi-viparous Lizard, by this time. Zootoca vivipara (Lichtenstein, 1823). – Bonn zoological Bulletin, 60(2), 214–228.
SZUNYOGHY, J. (1932). Beiträge zur vergleichenden Formenlehre des Colubridenschädels, nebst einer kraniologischen Synopsis der fossilen Schlangen Ungarns mit nomenklatorischen, systematischen und phyletischen Bemerkungen. Acta Zoologica, 13, 1–56. https://doi.org/10.1111/j.1463-6395.1932.tb00484.x
SZYNDLAR, Z. & RAGE, J.-C. (2002). Fossil record of the True Vipers. In: SCHUETT, G. W., HÖGGREN, M., DOUGLAS, M. E. & GREENE, H. W. (eds). Biology of the Vipers. Eagle Mountain Publishing, pp. 419–444.
TAUSCHERNÉ-GEDULY, H. (1882). Utazásom a Mountblancra. [My trip to Mount Blanc.] Földrajzi Köz-lemények, 10, 218–232.
VENCZEL, M. (1994). Late Miocene snakes from Polgárdi (Hungary). Acta Zoologica Cracoviensia, 37(1), 1–29.
VIRÁG, Zs. (szerk.) (2004). Magyar Kastélylexikon – Vas megye kastélyai és kúriái. [Hungarian Castle Encyclopedia – Castles and mansions of Vas County.] Fo-Rom Invest Kft.




