Az uniós jogalkotási aktusok jogalapjának megválasztásával – beleértve az ún. rugalmassági klauzula, és a belső piaci jogalap alkalmazhatóságával – szemben támasztott feltételek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában
Absztrakt
Az Európai Unió intézményei egy adott szakpolitikai területet csak akkor és olyan mértékben szabályozhatnak, amennyiben és amilyen mértékben az alapító szerződések a hatáskör-átruházás keretében erről rendelkeznek. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió nem rendelkezik a saját hatásköreinek meghatározására vonatkozó hatáskörrel, ezért az Európai Unió intézményei által elfogadott jogalkotási aktusoknak pontosan meg kell jelölniük azt a jogalapot, amelyből a jogi aktus kötelező ereje származik. Az Európai Unió Bírósága nagy jelentőséget tulajdonít a jogalap helyes megválasztásának, a pontosan beazonosított anyagi jogi jogalapból ugyanis az eljárásjogi jogalap is következik, amely így hatással van az intézmények jogalkotási eljárásban való részvételének mértékére (ld. Európai Parlament döntéshozatali szerepe), illetve a Tanácson belüli szavazásra alkalmazandó szabályokra is (ld. minősített többség, vagy egyhangúság). Az Európai Unió Bírósága az anyagi jogi jogalap kifejezett nevesítésének hiányát kivételesen elfogadja, ha az anyagi jogi jogalap a jogalkotási aktus más elemei alapján meghatározható, azonban minden esetben megköveteli, hogy a jogalkotó a jogalap megválasztását olyan objektív elemekre alapítsa, amelyek bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik. A jóhiszemű együttműködés kötelezettsége ezen felül megkívánja az intézményektől, hogy tartózkodjanak a jogalkotási javaslat olyan irányba történő „elferdítésétől”, amely meghiúsítaná a javaslat célkitűzéseinek elérését – márpedig az anyagi jogi jogalap valamely intézmény általi megváltoztatása, vagy kiegészítése ilyen irányba hathat. Az Európai Unió Bírósága egy másodlagos jogalap alkalmazását csak kivételes esetben fogadja el. A Bíróság főszabály szerint a „súlypontteszt” alkalmazásával állapítja meg a jogalkotási javaslat elsődlegesnek tekinthető összetevőjét, amelyhez az anyagi és az eljárásjogi jogalapnak is igazodnia kell. A másodlagos célhoz igazított önálló anyagi jogi jogalapot a Bíróság akkor nem fogadja el, ha e célok a jogalkotási aktus más rendelkezései hatékonyságának megvalósításához szükségesek, vagy, ha rendkívül korlátozott hatállyal rendelkeznek, amely tulajdonság a rendelkezések csekély számában is megmutatkozhat. Amennyiben azonban a jogalkotási aktus által követett célok összevetéséből az egyik, vagy a másik cél járulékos jellege nem állapítható meg, úgy az Európai Unió Bírósága kivételesen elfogadja több jogalap alkalmazását – kivéve, ha az anyagi jogi jogalapokból következő eljárási szabályok egymással összeegyeztethetetlenek. Ez esetben ugyanis a jogalkotási aktus szétbontása válik szükségessé. A másodlagos jogalapok többségükben érdemi szakpolitikai terület szabályozására adnak felhatalmazást, a Bíróság által kidolgozott feltételek mellett azonban az uniós jogalkotó olyan általános jogalapokra is támaszkodhat, mint a „rugalmassági klauzula”, vagy az ún. „belső piaci jogalap”. A rugalmassági klauzula új szakpolitika közösségi szabályozási hatáskörbe vonására nem alkalmazható, ugyanakkor e jogalapra – pl. a közös kül- és biztonságpolitika céljainak a közösségi pillér alá tartozó jogi eszközökkel történő megvalósíthatása érdekében is – jogi aktus alapítható. A belső piaci jogalap alkalmazását viszont csak szak-specifikus célkitűzések, mint a belső piac működését érintő, vagy a verseny érzékelhető torzulását eredményező nemzeti szabályozások közti eltérésekkel szembeni fellépés indokolhatja. Az Unió belső és külső cselekvéseire vonatkozó eljárások közti szimmetria megőrzése érdekében a Bíróság a jogalap megválasztásának a belső jogi aktusok vonatkozásában kidolgozott feltételeit a nemzetközi megállapodások megkötésének eseteire is alkalmazza. A Bíróságnak az Unió külső fellépése, valamint a vegyes megállapodások megkötése vonatkozásában kialakított ítélkezési gyakorlata ugyanakkor – a megállapodások elsődleges céljához igazodó anyagi jogi jogalapból következő eljárási és szavazási szabályok megkövetelése miatt – a tagállamok egymással, illetve az Unióval szembeni mozgásterének csökkentése irányába hathat.