A NATO új stratégai koncepciójának logisztikai kihívásai

Kulcsszavak: NATO stratégiai koncepció, technológia, klímaváltozás, beruházás, logisztika

Absztrakt

június 29-én a madridi NATO-csúcstalálkozón a nemzetek állam- és kormányfői elfogadták a NATO új stratégiai koncepcióját. Az előző stratégiai elgondolás 2010-eselfogadása óta eltelt 12 évben geopolitikai értelemben is jelentős változások mentek végbe a biztonsági környezetben. Ez egy újabb stratégiai koncepció kidolgozását és elfogadását kényszerítette ki, amelynek tartalma meghatározza a következő évtizedre a szövetség céljait, működésének jellegét, rögzíti alapvető feladatait a védelem területén. Útjelző táblaként kijelöli a szervezet fejlődésének irányát, megalapozza a tagországokvédelmi szektorainak működési, fejlesztési és védelmi alapelveit. Célja a biztonságikörnyezet változásaihoz való folyamatos alkalmazkodóképesség fenntartása, miközben diplomatikusan nem ellenséget, csak versenytársakat említ. Kidolgozásának alapját a NATO 2030: Együtt egy új korszakért című tanulmány szolgáltatta. Az új stratégiaikoncepció a Szövetség tagjaként befolyásolja a haderönk jövőjét, meghatározza a műveleti követelményeket, a kiképzés rendjét, a szövetségi hozzájárulás módjait, valamint a haditechnikai eszközök fejlesztési irányait. Ez a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program miatt Magyarországon kiemelten fontos stratégiai terület. A tanulmányban a logisztikai támogatásra szűkítem a stratégiai koncepció elemeinek elemzését, célom a szakterülethez kapcsolódó kihívások azonosítása.

Megjelent
2023-05-23
Rovat
Hadművészet