A magyar tüzérség az I. Világháború kitörésekor. A tüzérfelderítés megjelenése a magyar haderőben

Absztrakt

A hadtörténelem során mindig komoly törekvések voltak arra, hogy egy fegyveres konfliktus szembenálló felei a másikénál komolyabb pusztító erővel rendelkezzenek. Ez a törekvés kezdetben természetesen csak az egyre fejlettebb és erősebb, nagyobb hatású kézifegyverekben, a messzire is hatni képes dárdákban, majd különböző íjjakban öltött testet. A nagyobb hatás iránti igény – különösen, az erődítés és a várépítés technikájának fejlődése miatt – azonban magával hozta az erősebb várvívó fegyverek és végül a tűzfegyverek megjelenésével, a tüzérség kialakulását. A tüzérek évszázadokon keresztül kizárólag
olyan célokra voltak képesek tüzelni, amelyeket a tüzelőállásból láttak, és amelyek rendszerint pár száz méternél, esetleg 1−2 kilométernél nem voltak messzebb. Az 1800-as évek második felében azonban – a technika fejlődésének köszönhetően – ugrásszerűen megnőttek a lőtávolságok, így már elképzelhető volt a löveg kezelőszemélyzete által nem látható célok eredményes pusztítása is. Ez a lőtávolság-növekedés magával hozta új tűzvezetési eljárások kidolgozását is, valamint – segítendő a pontos tűzvezetést – megjelent a tüzérfelderítés. Az első világháború kitörését megelőzően pedig a Magyar Királyi Honvédségben is újra megjelent a tüzérség.