Írásanalitika, mint az ember megismerésének módszere

  • Farkas László

Absztrakt

Az írásanalitika az írás különféle, önálló és összefüggő dimenzióival foglalkozik. Ezek alapján vizsgálja az írás keletkezésének korszakához köthető időbeliségét, földrajzi térbeliségét, az ember történelmének, kultúrájának társadalom-földrajzi folyamatait, az írófelületet, az íróeszközt jellemző sajátosságait és a készítőjéhez kapcsolódó pszichés, anatómiai, „genetikai” vetületeket. Az írásanalitika földrajzi, katonaföldrajzi kapcsolódási pontja a nyelv, hiszen az írás a nyelv megjelenési formája, mondanivalónk rögzítése látható jelekkel, idõbeli és földrajzi távolságok áthidalására és sok más célból. Magyarországon ma még annyira nem népszerű az írásanalitika és elég keveset is tudnak róla az emberek. Még nincs képzett írásanalitikus, viszont terv szerint 2010 tavaszán fejezi be tanulmányait az első írásanalitikusi tancsoport a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, akik között megtalálhatjuk a néhány kezdő szakember mellett az ország legjobb és legismertebb írásszakértőit, grafológusait is.

Megjelent
2009-12-31
Rovat
Rovat nélkül