Szentháromság ünnepe után 19. vasárnap

2Móz 34,1–10 „Bárcsak”

Abstract

A vasárnapot megelőző időszak igehirdetési igéi izgalmas szintézist alkotnak, hiszen Jézus csodáinak láttatása után a Tízparancsolat világába érkezik az igehallgató, hogy a Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnapon megszólalhasson mindaz a tíz mondat a szószéken, amelyet Isten a Sínai-hegyen átadott Mózesnek és a népnek. E magasztos és dicsőséges pillanat szemtanúiként azonban hamar meg is érkezünk a fájó realitásba a vasárnapra kijelölt ige által. Hirtelen eltűnik a fenséges hangnem, sőt már kőtáblák sincsenek, pusztán egy magából kikelt s most szégyenkező ember, Mózes áll a Sínai-hegyen, és vele szemben az ember hűtlenségével újra és újra szembesülő, de mindent azért fel nem adó élő Úr. Milyen hatalmas kontraszt!

„Járjunk elhívatásunkhoz méltóan!” – szólít fel a Prőhle-agenda nyitó gondolata, de fájón szakad rá az igehallgatóra a teher: hogy lehet méltónak lenni, ha az ember újra és újra elbukik, és nem képes Isten útján járni? Ebből a zsákutcából a két lekció próbálja kimozdítani az embert, amelyek így kifejezetten jó társai az alapigének.