Az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapját megelőző (ítélet-)vasárnap

1Thessz 4,13–18 - Mindenkor az Úrral leszünk

  • Péter Csermely Magyarországi Evangélikus Egyház

Abstract

Az egyházi évet lezáró három vasárnap, az ítélet, a reménység és az örök élet vasárnapja felfelé ívelő sorozatot alkot. Ez az ív gyönyörűségesen köti össze a Szentháromság ünnepe utáni idő végének emelkedettségét (bibliavasárnap, reformáció ünnepe és az előző vasárnap „Járjunk elhívatásunkhoz méltóan – két világ polgáraként!” mottója; vö. Jánossy 1944, 62–65. o.) az advent örömteli, töltekező várakozásával. Ezzel a környezettel is magyarázható, hogy az ítélet vasárnapja textusaiban kétféle hangsúly figyelhető meg. Az első (amely idén a lekciókra jellemző) fő vonulatként az „oda kell állnunk Isten ítélőszéke elé” mottót alapozza meg (Hafenscher 2010, 320–321. o.). A textus főként a másik hangsúlyt, az Úrban megmaradó élet reménységét és örömét hirdeti. Ezek között az igék között is különlegesen szép a mai, amely a „személyes húsvét” megjelenítésével már közvetlenül is bevonja a gyülekezetet az adventtől húsvétig tartó, majd pünkösddel és a Szentháromság ünnepével záruló ünnepkörbe.

Author Biography

Péter Csermely, Magyarországi Evangélikus Egyház

egyetemi lelkész, biokémikus, a MTA rendes tagja – Budapest

References

Collins, Raymond F. 2003. Első levél a Thesszalonikieknek. In: Boros István (szerk.): Jeromos Bibliakommentár. 2. köt. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 301–311. o.

Hafenscher Károly (szerk.) 2007. Evangélikus istentisztelet. Liturgikus könyv. Luther Kiadó, Budapest. Jánossy Lajos 1944. Az egyházi év útmutatása. Magánkiadás, Sopron.

Joób Olivér 1939. Vigasztaljátok egymást. Szentháromság utáni 25. vasárnapra. Délután. I. Thess. 4, 13–18. Lelkipásztor, 15. évf. 10. sz. 376–377. o.

Kálvin János 2016. A Galata, az Efezusi, a Filippi, a Kolosséi és a Thesszalonikai levelek magyarázata. 2. köt. Kálvin Kiadó, Budapest. 214–219. o.

MacDonald, William 2001. Újszövetségi kommentár. 2. köt. 1Korintus – Jelenések. Evangéliumi Kiadó, Budapest. 372–375. o.

Magassy Sándor 1997. Óegyházi perikópák. 2. köt. Magánkiadás. 217–219. o.

Magassy Sándorné 1999. Szentháromság ünnepe utáni 23. vasárnap. Lelkipásztor, 74. évf. 10. sz. 396–398. o.

Masznyik Endre 1898. Pál levelei. Első kötet. A Theszszalonikiakhoz írott első levél és a Galatákhoz írott levél. Magánkiadás, Pozsony. 60–70. o.

Réth Katalin 2017. Szentháromság ünnepe után utolsó előttit megelőző (ítélet) vasárnap, 1Thessz 4,13–18. Lelkipásztor, 92. évf. 10. sz. 398–400. o.

Scholz László 1988. Jót várj! Versek, énekek. Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest.

Published
2024-10-16
Section
Az igehirdető műhelye