Az egyházi esztendő utolsó előtti (reménység) vasárnapja

2Thessz 1,3–10 - Reménységgel várjuk az Úr visszajövetelét

  • Szlaukó-Bobál Orsolya Magyarországi Evangélikus Egyház

Absztrakt

„Reménységgel várjuk az Úr visszajövetelét” – ezt a biztató üzenetet hordozza a mai vasárnap, reménység vasárnapja, amely a várakozás öröme mellett egyúttal a készülődés izgalmát is magában rejti. A várakozás örömteli időszakának reménysége Krisztus érkezéséből fakad, ugyanakkor annak ténye figyelmeztetés is a számunkra: vajon minden szempontból készen állok-e az ő érkezésére? Annak a Krisztusnak a fogadására, aki egyben ítéletre érkezik hozzánk, hozzám. Ha egy evangéliumi képpel akarok élni, akkor azt mondhatom, hogy reménységgel várakozom, hiszen kezemben ott van a várakozók lámpása. A kérdés az, hogy
elég lesz-e benne az olaj, amíg a vőlegény megérkezik. Azért nem hiábavaló, ha ez a kettő, a várakozás öröme és feszültsége egyszerre hatja át ezt a vasárnapot, már csak azért is, mert sem a napot, sem pedig az órát nem tudjuk, csak annyit, hogy biztosan eljön. Ez a „biztosan” lehet ennek a vasárnapunknak s egyúttal életünknek is a vezérfonala.

Információk a szerzőről

Szlaukó-Bobál Orsolya, Magyarországi Evangélikus Egyház

lelkész, bölcsész – Cegléd

Hivatkozások

Kálvin János 2016. A Galata, az Efezusi, a Filippi, a Kolosséi és a Thesszalonikai levelek magyarázata. 2. köt. Kálvin Kiadó, Budapest.

Megjelent
2024-10-16
Rovat
Az igehirdető műhelye