A reménység útján

Ézs 60,1

Abstract

Amikor új napra virradunk, minden reggel megszülethet bennünk az érzés: ma minden másképp lesz, ma jobban odafigyelünk a feladatainkra, nem fogunk fölösleges dolgokba belekezdeni. A szupermarketben csak azt vesszük meg, amire valóban szükségünk van. Nem engedünk a szemünknek, hogy a csábítás csapdájába essen. Ma jobban igyekszünk összpontosítani. Nem állunk fél órát a mosdó előtt, a tükörben önmagunkat nézve, az éjszaka ráncait elrejteni a sminkkel, hanem igyekszünk az időt jól beosztani – „hogy jusson is és maradjon is”. A munkánkra összpontosítunk, arra törekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, mert ez az elvárás, és mert azt szeretnénk, ha megbecsülnének. Nem ragadunk le fölösleges eszmefuttatásokon: mi lenne, ha most egy kis szünetet tartanánk, vagy ha holnap szabadnapot kérnénk, mert már nagyon ránk férne. Munkánk után igyekszünk meghallgatni a gyermekeinket, szeretteinket. Milyen jó is volna, ha ma még arra is futná erőnkből, hogy egy órát csak nekik szenteljünk, de úgy teljesen – ha nemcsak a testünk lenne jelen, hanem a fülünk és a szívünk is.