Szily Kálmán szaknyelvi látlelete és fejlesztési terve 1879-ből

Absztrakt

Szily Kálmán (1838–1924) műegyetemi tanár, dékán, rektor, akadémiai főtitkár, szakmája szerint fizikus, természettudós, tudománytörténész és nyelvész. 1879-ben 17 oldalas tanulmányt írt a magyar szaknyelvről, amelynek címe „A természettudományi műnyelvről a magyar irodalomban”. A címhez – a XIX. század sajátos felfogása és fogalomhasználata miatt – három eligazító megjegyzést tehetünk: a) a természettudomány gyűjtőfogalom, a reáltudományok összességét takarja; b) a műnyelv egyenlő a szaknyelvvel; c) az irodalom fogalmába és egységes felfogásába a szépirodalom és a tudományos irodalom egyaránt beletartozott. A szerző a tanulmány bevezető részében nyelvtörténeti áttekintést ad, tekintettel a szókincsfejlődésre, majd a következő részben megállapítja, hogy nyelvünkben műnyelvi, azaz szaknyelvi válság van. A továbbiakban feltárja ennek okait: a XIX. század szaknyelvi túlkapásait, nyelvészeti tévedéseit, sokszínűségéből fakadó pontatlanságát. Az 1870-es évek újortológus és neológus vitához kapcsolódva leszögezi, hogy a műnyelvi megállapodottság, a szakszókincs stabilizálódása, a nemzetközi trendekhez, az európai színvonalú szaknyelvi világhoz való szókincsbeli és stilisztikai felzárkózás: szakmai és tudományos érdekünk. A záró részben mindehhez négy tételben fejti ki, hogy mi a járható és nyelvtörténetileg igazolható nyelvészeti megoldás, illetve szaknyelvfejlesztési, szókincs-stabilizálási alkalmazott nyelvészeti technológiákat javasol.