A Magyar Honvédség előtt álló kihívások a XXI. században

Absztrakt

A II. világháborút követő évtizedekben a nemzetközi háborúk ritkábbak lettek. A fegyveres konfliktusok egyre inkább a nemzetállamok határain belül zajlanak az állami és nem állami fegyveres erők között. Domináns formája a felkelés vagy polgárháború. A modern biztonsági erők, létszámuk, felszerelésük és kiképzésük ellenére, gyakran képtelenek leküzdeni a nem állami hadviselő fél rozsdás kézifegyverekkel felszerelt, rongyos erőit. Az 1980-as években e jelenség magyarázatára születetett az Egyesült Államokban a hadviselés generációinak elmélete. Az elmélet megalkotói szerint a hadviselés fejlődése egy evolúciós folyamat, melyet felismerhető és jól azonosítható dialektikus minőségi változások osztanak elkülöníthető generációkra. Az elmélet megalkotói a generációk sorát a harmincéves háborút lezáró Vesztfáliai Békével (1648) kezdik, és nem elemzik a korábbi évezredek hadviselési formáit. A vesztfáliai béke paradigmaváltást elindító esemény, mert ebből a magból szökkent szárba a modern nemzetállamok rendszere, és innen kezdődik az állam hadviselési monopóliuma.