Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap

Lk 16,19–31 Járható út a lelki szegénységből az üdvösség gazdagsága felé

Abstract

A vasárnap jellege

A tanév vége felé járunk, és az egyházi esztendőben is végigértünk a Krisztus-események sorozatán. A zöld oltárterítő színe – amely ezzel a vasárnappal kezdődően hosszú hónapokig marad a templomban – mutatja az irányt, hogy mennyi feladatunk van még annak érdekében, hogy az egyház életben maradjon, zöldelljen, mint a növekvő vetés! A manapság uborkaszezonhoz hasonlított „közönséges vasárnapok” ne a gyülekezeti alkalmak kiüresedését jelentsék, hanem inkább egy kiváló lehetőséget arra – ahogy Jánossy Lajos írja –, hogy a „plantatio Dei” (Isten ültetvénye) tovább éljen, és a pünkösd utáni időszakban az életünket megszentelő Lélek működésére hagyatkozzunk, tehát nincs is lehetőségünk, sem alapunk elkényelmesedni! (Jánossy 1944, 44. o.) A vasárnap kötelező lekciója maga a hitoktatás locus classicusa, a sömá Jiszráél, 5Móz 6,4–9 alapján; megerősíti a tanév elején újra felismert motivációt a gyülekezeti és iskolai hitoktatásban. A fakultatív lekció pedig egy régóta erre a vasárnapra kijelölt epistola 1Jn 4,16b–21-ben, és már az 1920-as években írt igehirdetések és előkészítők is foglalkoztak vele.