A rezíliencia elméletek, mint az egyén és a közösségek alapvető képességének vizsgálata a krízishelyzetek és természeti katasztrófák kapcsán
Absztrakt
A reziliencia fogalmát számottevő elmélet és tudományág használja a mérnöki tudományoktól az ökológián át egészen a pszichológiáig. A kifejezés átfogó alkalmazhatóságának oka azzal magyarázható, hogy segítségével általános rendszerszinten értelmezhető az egymástól eltérő anyagok vagy struktúrák sokkszerű változások során megnyilvánuló adaptív ellenállóképessége. Továbbá ezen jelenség úgy is értelmezhető, mint egy szervező-erő, azaz az érintett rendszer egyensúlya a vele szemben megnyilvánuló erőhatások eredményeként megbomlik, és egy másik szinten újraépítve áll ismét helyre. Kétségkívül a fogalmat a pszichológiai alapú értelmezése határozza meg a leginkább, mely szerint a reziliencia olyan képesség, amely az egyént alkalmassá teszi arra, hogy megküzdjön a magas fokú stresszel és traumatikus helyzettel. Ennek értelmében rendkívül eredményesen használható az olyan krízishelyzetek során, mint a természeti katasztrófák, melynek idején elengedhetetlen az egyének és közösségek megfelelő rugalmas ellenállóképességre épülő gyakorlat alkalmazása. A tanulmány részletesen bemutatja a rezílienca elméletének alapjait és irányelveit, melyet a legeredményesebb gyakorlatba való beillesztés érdekében, mind a prevenció, mind a rehabilitációs folyamatok tekintetében a rezíliencia mérésnek lehetőségeivel egészít ki.
Hivatkozások
A.S. Masten, „Ordinary magic: Resilience processes in development.” American Psychologist, 56(3), pp. 227–238. 2001.
M. Rutter, „Resilience concepts and findings: Implications for family therapy.” Journal of Family Therapy, 21(2), pp. 119–144 Prince-Embury, S. 1999.
Békés V., „A rezilienciajelenség, avagy az ökologizálódó tudományok tanulságai egy ökologizált episztemológia számára.” In Forrai Gábor & Margitay Tihamér (szerk.), Budapest. Typotex. 2002.
H. L. Gunderson and C. S. Holling, „Panarchy Understanding Transformations in Human and Natural Systems.” Island Press, 1718 Connecticut Ave., N.W., Suite 300, Washington, DC 20009. 2002.
R. Costanza, R. Arge, R. Groot, S. Farberk, M. Grasso, B. Hannon, K. Limburg, S. Naeem, R.V. O’Neill, J. Paruelo, R.G. Raskin, P. Suttonkk and M. Belt. „The value of the world’s ecosystem services and natural capital”, Nature 387(15):pp. 253-260. 1997.
Rappaport, „The Roots of Socio-Environmental Research in Geography and Anthropology.” Cambridge University Press. 1967.
A. Roy and M. Ungar, „Resilience across cultures. British Journal of Social Work” 38(2), 218–235. 2008.
M.D. Seery, E.A. Holman and R.C. Silver, „Whatever does not kill us: Cumulative lifetime adversity, vulnerability, and resilience.” Journal of Personality and Social Psychology, 99(6), pp. 1025–1041. 2010.
Ribiczey N., „A rizikótényezőktől a protektív mechanizmusokig: A reziliencia fogalmának alakulása a pszichológiában.” Alkalmazott Pszichológia, 10(1–2), 161–171. 2008
D. Chandler, J.R. Rowman and L. Lanham, „The neoliberal subject: Resilience, adaptation and vulnerability.” Contemporary Political Theory. Volume 17, pp. 78–81. 2016.
H. S. Nia, L. She, E. S. Froelicher, J. Marôco, M. Moshtagh and S. Hejazi, „Psychometric evaluation of the Connor-Davidson Resilience Scale among Iranian population.” BMC Psychiatry volume 23, Article number: 92, 2023.
Kiss E. Cs., Vajda D., Káplár M., Csókási K., Hargitai R., Nagy L., „A CR- Risk 25 itemes Reziliencia kérdőív magyar adaptációja.” In Mentálhigiéné és Pszichoszomatika,16. 2015.
K. M. Connor and J. Davidson, „ Development of a new resilience scale: the Connor-Davidson Resilience Scale” (CD-RISC), Depress Anxiety.18(2): pp. 76-82. 2003.
P.H. Longstaff, „Security, resilience, and communication in unpredictable environments such as terrorism, natural disasters and complex technology, „ Program on Information Resources Policy, Harvard University and the Center for Information Policy Research, Cambridge, Massachusetts, USA. 2005
P. H. Longstaff, J. N. Armstrong, K. Perrin, W.M. Parker and M. A. Hidek, „Building Resilient Communities A Preliminary Framework for Assessment.” Homeland Security Affairs (September 2010), v.6 no.3. 2010.
J. Bowlby and M. Ainsworth , „The origins of attachment theory Developmental Psychology” 28(5), pp. 759–775. 1956.
Kapitány A. és Kapitány G. „Túlélési stratégiák. Társadalmi adaptációs módok.” Kossuth Kiadó, 2007.
Copyright (c) 2024 Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem online szakmai, tudományos folyóirata
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial 4.0 International License.
